Ugrás a tartalomhoz

Add-On Járművek


Bandi

Ajánlott témák

Azon a bizonyos MTA szerveren még ennyi se volt. Még jo múltkor láttam egy topikot ami erre a kifejezett témára fókuszált v3on. Mondanom sem kell, hogy ott kimerült náluk a roleplay, hogy lerpztek, hogy felkészítik a versenyre a kocsit és így körülbelül ennyi volt. Akik meg kifejezetten erre a témára szeretnének majd fókuszálni, nyugodtan tegyek, de akkor jo lenne egy kis realitást is bele vinni majd.

  • Tetszik 1
  • Zavarodott 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

21 minutes ago, TiiS said:

Csak az a kutyának se kell majd, 🤷‍♂️ míg amit fel soroltál hogy ne kelljen, azt pedig élnék az embereket. 

Alapvetően azt kell észrevennie az embereknek, hogy a szerveren (lehetőleg, általában) nem önmagukat alakítják, ezért a 28 éves karakterüknek nem a 17 éves korukbeli pénztemető nagymotors TDI ekvivalenseket kellene in-game használnia, hanem valami szerephez illő autót. 

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Alapvetően nem szeretem, ezt az oldschool felfogást, majd én meg mondom hogyan RPz mert én régóta játszom flesseket, nem lehetne, hogy az okoskodás helyett, mondjuk mész a másik irányba és el fogadod ki hogyan játszik, mivel nem tartozik rád. Az meg, hogy mások RPjét le minősíted, mert te profi PDs RPket tolsz vagy maffia RPt és az "trash" ha valaki mást hoz, az szerintem nem megfelelő hozzá állás. 

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Sehol nem minősítettem az RP-det. Ha szerinted középkorú felnőtteket tizenéves felfogással kell alakítani, akkor azt gondolom a hiba a te értékrendedben lakozik. Lehet akármilyen RP-t csinálni, de nem kell egy kis réteg kedvéért telenyomni egy olyan játékot JDM-ekkel, ahol már alapból legalább NFS Underground szintű módositásokat csinálhatsz a kocsikon.

A defenzív viselkedés helyett inkább érvekkel kellene meggyőznöd a veled egyet nem értőket, hogy miért értsenek veled egyet ezzel kapcsolatban.

Ráadásul hozzáteszem, hogy a Smokey Wheels stílusú RP-vel szemben alapvető előítéletek vannak, és azt gondolom, hogy ezeknek nagyon erős alapjuk van. Valakinek bizonyítania kell, hogy ennek az RP-nek tényleg van legitimitása, mert ezt eddig valahogy senkinek nem sikerült összehozni frakció szinten.

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

33 minutes ago, Mekbab said:

Alapvetően azt kell észrevennie az embereknek, hogy a szerveren (lehetőleg, általában) nem önmagukat alakítják, ezért a 28 éves karakterüknek nem a 17 éves korukbeli pénztemető nagymotors TDI ekvivalenseket kellene in-game használnia, hanem valami szerephez illő autót. 

Tény, de sokan IRL is komoly pénzeket ölnek bele a hobbiukba, legyen az videójáték (és ehhez számítógép+perifériák), repülőgép szimulátorok, horgászat, van akinek pedig pont az autók az. Egyébként meg kicsit unalmas is lenne a dolog, ha hazajönne az ember RP-zni és 8 óra munka után a szerveren is egy gyártósor mellett, vagy egy irodában dolgozna, utána meg max elmenne a kocsmába, klubba pár órát szórakozni, mielőtt újrakezdi. Ráadásul 100 emberre lenne kb. 2-3, aki illegális dolgokkal foglalkozik. Ezért szokás felhozni, hogy a játék, az RP a valóságra épül, de nem azt másolja 1:1-ben.

Az is tény, hogy a játékban van 695 irányítható jármű + 16 trailer, amiből értelemszerűen lejönnek a páncélozott, fegyveres kocsik, frakció járművek, és egyéb, de a lényeg az, hogy van alaphangon szerintem így is ~250-300 jármű, amit lehet használni, viszont nem mindegyik illik a szerverre/városba, vagy az ember karakteréhez. Ezzel ellentétben, van nagyon sok igényes mod, amiből pár darab berakása még nem a világ vége, de egyes embereknek a karakteréhez illene, és színesítené az RP-jét.

Azzal mondjuk egyetértek, hogy ne legyen a szerverből egy NFS Heat vagy egyéb játék a szériából, és igen, idáig amit láttam ilyen "autós frakiból", az vicc volt, főleg, hogy 90%-ban olyan dolgokba folytak bele, amihez semmi közük nem lenne IRL, ha illegálisan nyomják a versenyeiket, egyebeket, ha nem, de annak a szervernek az elhelyezkedése és felépítése egyébként se hagyott nagy teret tényleges, reális szituációk kialakítására.

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Továbbra is CSAK ÖTLET! Nem is tudom, hogy ki írta, de attól, hogy te nem találod örömöd az autós RP-be még nem szar. Ez ugyan olyan, mint például, hogy Apple vagy Samsung. Valakinek a pap valakinek a papné. Fogadd el, hogy nem mindenki a te véleményeden van.

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Idézet Tranes felhasználótól.

Ne! 
Felejtsd el az autós közösséget meg az autókat. xD
Eddig mindent elrontottak ezek az autós trash dolgok. xD
Ne minden az autókról szóljon, jézusom...
Rpzz egy normális karaktert, köszi. 

Ezért még sok savat fogsz kapni, -1 részemről amit mondtál eddig. Össze-vissza hablatyolás, hiába látsz nokedliket 0 RP tudással száguldozni, még mindig lehet jókat rp-zni autókkal. :)

Szerkesztés : Én is rp-ztem autós embert, de nem need for speed-hez hasonló versenyeket kell rendezni, hanem én az autóimat szerelgettem a garázsban haverokkal/ haverok kocsiját szereltem rp-vel, vagy tekertem vissza a kilóméterórájukat.

Szerkesztve NotHorcsog által
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Nyugodtan lehet ezért cringelni, de én pl szívesen látnék akár egy rahedli gopnikot is valamelyik területen LSben, egy csomó random RUNE kocsival
https://hu.gta5-mods.com/vehicles/rune-bistro-add-on-sounds
https://hu.gta5-mods.com/vehicles/rune-orbita-add-on-sounds
https://hu.gta5-mods.com/vehicles/rune-chopin-trefl-add-on-tuning
mint pl ezek..
De ha kell, van egy csomó tök átlagos civil kocsim is, azokból is mondhatnánk, hogy hiány van (klasszik variánsokból főleg, mint ahogy a kolléga a Scheissert is megemlítette, ami kb régi Schafter)

A poszt célja úgy érzem eredetileg az volt, hogy legyen variáció, és mindenki megtalálhassa a neki megfelelő kocsit.
Hogy pontosan miért kellene tuningkocsikból is több? 
Akkor elmagyarázom, szeretném, ha nem szülne további vitát egy ilyen amúgy sokakat érdeklő poszt, hiába nem szólt hozzá minden tuningos.
Azért, mert ha pl berakod az alap GTA5 alapból tuningkocsinak nevezett járműveit egy nagy hangárba, még tele se lesz és már elfogyott a kocsi.
Azt mondja egyikőtök, ne legyen olyan, mint X szerveren. azon a bizonyos X szerveren a tuningkocsi az elegy RC volt és kész.
Az az egy, 10 különböző dizájnban, de csak az az egy, mivel nem volt más, ami teljesítményben egyáltalán a közelébe ért volna és ne, ne a szuperautókat említsük, abból van bőven.
Azonban rendesen tuningolható kocsiból nincs igazán sok az alapjátékban, főleg olyan nem, ami hasonló teljesítményt mutat "kifullozva".

Posztoltunk jópár kocsit, ezekből a nagyja még véletlenül sem ugyanolyan teljesítményű, viszont remekül alakítható, testreszabható, így minden IG kultúra megtalálhatja a neki megfelelőt, neki tetsző dizájnt, nem az lenne, hogy aki nagy tuningosnak hívja magát, kötelezően Elegy RCt kell szerezzen, mert nincs más, vagy épp RH8at, aminek közel nincs annyi opciója, mint az RCnek.
Pont annyira kellenek az olyanok, mint a Scheisser, mint amennyire például a Jester Classichoz hasonló add-on verdák.
A legtöbbet már teszteltük is, némelyiknek sajnos erősen alakítani kell a handlingjén, mert retardált gyors indokolatlanul, de amúgy jók!

Továbbá Tranes, 2008 óta csinálom személy szerint, a felfogásom oldschoolnak mondható, de el kellett fogadnom, hogy mivel a GTA 5 már igenis jóval több lehetőséget nyújt, akkor is kialakul az a bizonyos autós közösség, ha nem akarjuk.
Lehet ám egy tuningtalit RPsen is megszervezni 🙂  Sőt.. már anno is szerveztünk ilyeneket, pedig volt kb 5 kocsi a játékban ami beleillett egy ilyenbe 😄 
A békesség jobb, nem? ❤️ 
 

  • Tetszik 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy válaszolhass

Csak felhasználóként kommentelhetsz.

Regisztrálj

Légy közösségünk tagja még ma! Csak fél perc.

Regisztrálok

Jelentkezz be

Már van felhasználód? Lépj be!

Bejelentkezek
×
×
  • Új létrehozása...