Ugrás a tartalomhoz

Story of Colt Andrews


Whitehawk

Ajánlott témák

"Colt épp egy cigaretta társaságában üldögél a verandán. Már csak napok vannak hátra a bevonulásból. A házat belepte a feszültség így inkább Colt felesége helyett, egy pszichológussal keresi a társaságot akivel szintén megosztja ezt a bizonyos verandát. A székben előre hátra billeg miközben a füst ajkain szabadul ki hogy aztán a szabad ég alatt váljon semmivé. Ekkor töri meg a csended a Colt mellett ülő férfi kérdése" Hogy jutott el idáig Mr. Andrews?

Gyermekkorom:
Hosszú történet barátom, bár időnk mint a tenger nemigaz? A születésem történetével nem fárasztalak, szerintem nem volt semmi különös benne. Nem is nagyon emlékszem az 5 éves korom előtti dolgokra. Egy ranchon éltünk pár kilóméterre Austin-tól. Apám egy mélyen vallásos szellemű ember volt, becsületes és jószívű. Majdnem utána lettem elnevezve Russel-re, de megmaradtak a Colt-nál végül nagyapám után. Egyszer nem emelte rám a kezét 21 év alatt. Egyszersem. Nem is kellett hisz nem sokszor húztam ki a gyufát nála. Anyám már inkább volt radikális természetű. A kukoricán térdepléstől kezdve az övön át, a kreativitásának nem volt határa.  Apám nagyon fontosnak tartotta hogy jó oktatásban részesüljek, de nem hitt az iskolák működésében. Így hát ő tanított meg az alapokra. Emellett a farmon dolgoztam. Állatokat etettem, a kertet kapáltam, szóval besegítettem otthon. Nem voltam boldog gyerek, de hálát adok az égnek hogy mindenem megvolt így is. Voltak szép emlékeim is, úgyhogy megvagyok elégedve azzal az időszakkal.

1462156192_Hz.jpg.b056644e8409511180cd21fc5067c0e3.jpg
 

Amikor elég idős voltam akkor már muszáj volt egy rendes iskolába kerüljek. Így hát Austinban egy bentlakásos iskolában tanultam tovább. Ekkor voltam 14 éves. Hétvégente és ünnepekkor voltam otthon. 
Meg persze nyaranta. Így telt el négy év. 


Felnőtté válás: 
Apám mindig mondogatta nekem, "Fiam, én csupán három dologba vagyok szerelmes az életben. Istenbe, édesanyádba, és a motorokba". Utóbbi szenvedélyének kifejezetten gyakran élt. Persze ezt anyám nem nézte jó szemmel de mit is tudott volna csinálni. Amíg nem alkoholista addig neki mindegy is volt. Apámnak egy régi Harley Davidson Panhead-je volt. Egy idő után viszont ritkán fordított rá időt mert rengeteget dolgozott a földeken. Rengeteget néztem apámat ahogy szerelgeti a gépet és néha be is segítettem neki kisseb dolgokkal. 
Ezalatt az idő alatt kialakult bennem egy akkor még halovány kötődés a motorok iránt. Ez a kötődés akkor erősödött amikor egyszer az öreg elvitt egy körre a géppel.
Harley.jpg.b077e31c627adf24343d5fdfbd7213b0.jpgEzután én is vágytam egy sajátra. Persze ezt apám jól tudta. 18. születésnapomra meg is lepett egyel. Egy Harley Davidson Sportsterrel. Emlékszem, majd ki csattantam az örömtől hogy végre apám oldalán gyűrhetem fel a főutakat. De ez most nem is lényeges. Ahogy betöltöttem a 18-at agrármenedzserként kezdtem el otthon dolgozni. Emellett persze néha-néha, legalább is a szüleim ezt hitték, begurultam esténként Austin-ba hogy kiéljem kicsit a hiányos gyerekkorom. Akkoriban még rengeteg normális diszkó volt a városban. Kissé elzüllöttem akkoriban. Fiatal voltam, és lázadó. Bár nem is értem mi ellen lázadtam. Ez addig tartott amíg a sheriff haza nem vitt egy verekedés után. Olyan csalódottnak még nem láttam apámat és a szívem szorult bele. Ezután 21 éves koromig eseménytelenek voltak az évek. 

Ahol egy ajtó bezárul...:
Apám beteg volt. Nem árulta el senkinek, jó férfi módjára eltitkolta azt előlünk hogy ne idegeskedjünk emiatt. Így hát eléggé meglepődtünk amikor apám egyszer csak összeesett a hálószobájában egy reggelen. Persze kórházba szállították az öreget és csak ekkor derült ki hogy a szíve nem úgy működik ahogy kéne. Őt még ekkor is csak a munka és az érdekelte hogy mi jól legyünk. Ekkor én már egy eléggé kemény és megtermett férfi voltam, de abban a pillanatban rettegtem. Kilátástalan voltam hogy mi történik ha elveszítem az apám. Ő mindvégig csak nyugtatott hogy nincs semmi baja, átesik pár vizsgálaton és azután mehetünk haza. Hát ez nem így történt. Halála előtt még a naplójába is rajzolt. A fiatal édesanyámat rajzolta le emlékezetből. Aznap éjjel álmában elhunyt.
wife.thumb.jpg.af6d0502510fe3b23060ea86dfb8f1e7.jpg

Bennem akkor összeomlott egy világ. A temetésén mégsem sírtam. Erős akartam maradni akkor amikor mindenki más gyenge. Így hát egyedül maradtunk anyámmal a farmon. A gyász évekig tartott de vissza kellett mindennek állnia a rendes kerékvágásba. A farm a nevemre került apám hagyatékaként így már én láttam el az ő feladatait is. 


...ott egy másik kinyílik: 
Apám halála inspirált engem az életben. Olyan apa akartam lenni majd ha gyerekeim lesznek mint ő. De sajnos belőlem hiányzik mai napig sok minden ami apámat jó emberré tette. Akármennyire elkötelezett voltam, nem tudtam eleget tenni azért hogy olyan legyek mint aminek megálmodtam magam. Anyám elhidegült tőlem, vele azóta se beszélek. Az évek alatt egy öregekotthonába költözött és a demencia teljesen meghülyítette...nem sokkal múltam ekkor 30 éves. Viszont ekkor találkoztam először Amanda-val. Érdekes találkozás volt annyi szent.  Akár hiszed akár nem, egy kocsmában találkoztunk. Épp szokásomhoz híven, mint egy ökör, magamban iszogattam amikor ő véletlen belém ütközött. Kicsi véletlenek ugye? Bocsánatot kért és hát ment is volna útjára ha, én nem lettem volna olyan részeg hogy teljesen a semmiből lesmároljam. Hát, mondtam hogy érdekes találkozás volt. Ezen ő is és még én is meglepődtem. Viszont neki valahogy imponált ez. Ekkor megismertem magamban egy számomra is új, romantikus alkatot. Majdnem egy éven át randiztunk amikor végre összejöttünk. Beköltözött hozzám a Ranch-ra így a hely újra élettel és boldogsággal telt meg. De valahogy nem tudtam szabadulni a fuldokló, és nyomasztó érzéstől ami a házat bejáró emlék és szomorúság hagyott maga után. Amandával később megházasodtunk és nászútra nem tudom miért de Los Santos-t választotta ki. Mindig is el akart ide jutni. Így hát persze el is jöttünk és feleségemben annyira megmaradt a egy évre rá el is költöztünk ide. 
Vettünk egy farmot és nagynehezen de az állatokat is áthoztuk ide mint látod. 

A farkasok és a pásztor: 
És hát már itt is vagyunk azon a bizonyos ponton. Az első gyerek már megvolt és hát már jön a következő aki nem fog találkozni az apjával nagyon sokáig. Két suhanc úgy gondolta hogy könnyű zsákmányra talál a házamban a semmi közepén. Úgy tervezték hogy késekkel berontanak az otthonomba majd elvéve mindenem az éjszakába surrannak. Viszont a kutya ugatott barátom. És ez a kutya akkor ugatott ha valaki olyan jött akit nem ismerek. És hát éjnek évadján ki jönne ide? Felkaptam hát a remingtonom és kijöttem ide a verandára. Az égbe lőttem mire a gyerek bent sírni kezdett. Az asszony is megrettent bár ő csitítgatni próbálta a kölyköt. Hát onnan a bokrokból két srác jött elő..a sötétben nem lehetett könnyen látni mert maszkot viseltek. Viszont a késeiken megcsillant a lámpám fénye így...kérdés nélkül tüzet nyitottam rájuk. Mindkettő meghalt egyből. Két fiatal suhanc volt csak akik próbáltak könnyű pénzt keresni...és emiatt én iszom meg a levét..

Coltot a Los Santosi bíróság aránytalan önvédelem miatt 5 évi szabadságvesztésre ítéli. Colt 2022-ben jó magaviselete miatt 3 évvel a történések után szabadul. Felesége benyújtja a válópert és Colt kénytelen elköltözni, hátrahagyni addigra már két gyerekét.  



 

  • Tetszik 4
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Colt megkapja a híreket a válóper eredményeiről. Csalódottan és dühödten konstatálja hogy gyerekei az anyjukat választották hisz alig ismerik apjukat. Így a válóper gyermekelhelyezési része hamar lezárult ahogy a válóper is. Colt dühében földhöz vágja telefonját és pár motoros bíztatására a Sandy Shores-i Yellow Jack Pub-ba gurul motorán ahol pár italt el is fogyaszt. Screenshot_4.thumb.png.c121ba8d270341308b614c39073714b3.png

Nemsokkal később a pub mellett található régi tárcsázós telefonon hívást intéz volt feleségéhez és két gyerekével Lily-vel és Rose-val beszélget. Elmondja nekik hogy egy jó ideig nem tudja őket meglátogatni amíg nem áll teljesen biztos lábakon. Szívszorító búcsút vesz egy ideig gyermekeitől.Screenshot_5.thumb.png.2e8f2ae2521b572807561f4ebefe02bf.png

  • Tetszik 5
  • Szomorú 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

  • Menedzser

Hello!

Köszönjük valóban, hogy megírtad a történetét a karakterednek.
Jelenleg épp új verified jelzőt nem tudunk kiadni, de amint ilyen napra ébredünk, elsőként fogom ellenőrzésre venni. 😊

  • Tetszik 3
  • Köszönöm 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Elküldve (szerkesztve)

Colt a napi motorozását ütembe véve épp a közeli Auto Exotic szerelőtelep mellett halad el. Fülében zene szól így nem nagyon hallja a mögötte villámgyorsan közeledő autót. Egy belső sávos kanyar után összetalálkozik az autóssal de az ütközés elkerülhetetlen. Colt egy hatalmasat repül majd földet ér. A férfi hasába egy üvegszilánk fúródott és több kissebb sérülése lett.
 
311231173_824964462013849_69413015575174910_n.jpg.7750383dfa0c384bc1204a2b9a4a80ed.jpg

Az autóban űlő srác mentőt hív majd egykét ismerős motoros srác is megjelenik segítve a kétes állapotú férfit. A mentő egy hosszabb idő után de megérkezik majd stabilizálva Colt-ot a közeli St. Fiacre kórházba szállítják. Ott megműtik majd nem sokkal később távozik az életveszélyből való megmenekülés után. Screenshot_28.thumb.png.ae41bcea4f35f8783ef39cf6b0a025fc.png

Szerkesztve Whitehawk által
  • Tetszik 2
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

  • 1 hónappal később...

Colt kap az ex feleségétől egy hívást melyben annyit mondd el hogy visszaköltöznek Texasba. Emellett a nő közölte hogy nem akarja hogy Colt lássa többet a gyerekeit mert egy börtönviselt ember nem lehet az apjuk. Ez a hívás annyira felzaklatja hogy másnap több helytelen döntést is elkövet melynek előre nem látható következményei vannak. 
Fearghal végül átadja neki egy beszélgetésük során a Prospect felvarrókat. Fear arra utasítja Coltot hogy látogassa meg exét és  "finoman" közölje vele mennyire nem örül annak hogy nem láthatja a gyerekeit. Így az éj leple alatt Colt kigurul a vidéki házukba majd se szó se beszéd berúgja az ajtót...


46988207_Nvtelen.thumb.jpg.b75909fa91687d9880d576ef41783127.jpg
 
Colt végre mosolyogva hagyja el a házat. Kezdi érteni miről beszélt neki Fear az irodában. Kezdi..sejteni mi is a szabadság...

  • Tetszik 3
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

Egy újabb éjszaka, egy újabb élet

Colt-ot két férfi összeverte a Little Belfast pub előtt nem sokkal. A klub tudomást is szerzett erről, és nagy erőkkel keresni kezdték a két elkövetőt. 
Másnap viszont furcsa dolog történt. Az egyik támadó csak úgy mintha mi sem történt volna besétált a teltházban lévő pubba ahol persze ott volt a fél klub és Colt is. A férfi után eredtek majd egy sötétebb sikátorban elkapták a férfit. Colt revansot akart venni a megaláztatásért így dühében megölte a férfit. 
Ez egy történet vége? Vagy egy új kezdete? 


Screenshot_1.thumb.png.4464d78807e88958fe89a419871b1ad0.png

(Colt ahogy lemossa magáról a halott vérét.)

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

  • Blader lezárta ezt témát
Vendég
A téma le van zárva, így nem szólhatsz hozzá!
×
×
  • Új létrehozása...