Ugrás a tartalomhoz

Toplista

Népszerű tartalom

Tartalmak megjelenítése népszerűség szerint 04/11/24 óta. Megjelenítési feltétel: Minden területen

  1. A későbbiekben ide tervezzük gyűjteni az élményképeinket. A frakció introért pedig külön köszönet @BJanko57 -nek
    17 pont
  2. Dél Los Santos egyik legnagyobb sureño bandája, a Forum Drive és a Carson Avenue kereszteződésében található. Főleg mexikói-amerikai, tizenhat és huszonhárom év közötti fiatalok alkotják a szervezetet. A Terror Mafia Flats 13 története egészen az 1990-es évekig nyúlik vissza, az akkoriban még erősen a feketék által lakta környéken többnyire csak a Casa Cristina adott lehetőséget a mexikói felmenőkkel rendelkező családoknak a lakhatásra. Főleg alsóbb osztálybeli munkás családok lakták a helyet, a fiatalok számára kevés lehetőséggel bíró környéken leginkább a kábítószer kereskedelem, betörések, és rablások nyújtották a főbb bevételi forrásokat. Ezekben az időkben rengeteg támadás érte őket, ez főként a szervezetlenségüknek volt köszönhető. A kényszer hatására végül a tömbben lakó fiatalok elkezdtek együtt működni, és megvédeni egymást. Az eleinte név nélkül futó társaság egyre nagyobb sikerrel kezdte el kiszorítani idővel a rivális bandákat a környékükről. Félelmet nem ismerve kezdtek el betörni az általuk megfigyelt bandáknak a raktáraiba, és otthonaikba, ezzel valamilyen szinten "terror"-ban tartva azokat akik ujjat mertek húzni velük. Támadásaik, és a La Eme felé mutatott tiszteletük miatt került rájuk végül a TERROR MAFIA megnevezés. Ahogy a város ezen felében elkezdődtek a további bevándorlók betelepítése, úgy a szervezet is egyre erősebb lett. A növekvő és nagyobb területet magába foglaló TMF13-ra végül a Los Santos-i Seriff hivatal is felfigyelt. Hamar a célkeresztjükbe kerültek, az 1995-ig tartó első aranykorszaknak végül az LSSD vetett végett. Az 1995-ös letartóztatások alatt több ismert Terror Mafia Flats 13 tagot is lelőttek, vagy letartóztattak. Szinte a semmiből kellett újból felépíteniük az addig megszerzett tiszteletüket a környéken. A megfogyatkozott létszámuknak köszönhetően a területük jelentős részét elvesztették, más bandák betelepülésével kellett szembenézniük. Csak a kétezres éveknek a környékén sikerült magukat újból olyan szintre eljuttatni, hogy erős és biztos alapon álljanak meg. Ekkora már a La Emével is erősebb kapcsolatot ápolva végül stabilan megtudták tartani a területüket, és ismét a környék egyik legnagyobb kábítószer kereskedelemmel foglalkozó szervezete lett. 2010-2020-as évek alatt a TMF13 létszáma és területe folyamatos változásokon ment át, a véres bandaháborúk és a letartóztatások nem kímélték a bandát. A régi szokásokat követő tagok kikopásával a szervezet is változásokon ment át. Az addig mások felé kevésbé nyitó társaság rájött, hogy a békével sokkal jobban járnak. Meggyőzve néhány a szomszédságban lévő bandát tűzszünetet tartva lenyugodtak a kedélyek Davis-en. Második aranykorszakát élve a TMF13 eladásai az egekben voltak, békéjüknek végül egy rosszul elsült üzletelés vetett véget aminek következményében újból elindultak a rivalizálások. 2021 - napjainkig, a szervezet az utcáról szerzett infó alapján készült egy traphouse kirablására. A felfegyverzett társaságot végül egy csapda várta, ahol három TMF13 tagot megöltek, és kettő másikat letartóztattak a későbbiekben. Carlos "Spooky" Mendez kiesésével, és Miguel "Slim" Gutierrez halálával újabb mélypontjára kerültek. Mára a banda egykori területei nagy részét elvesztette, a tinédzserek felé mutatott csillogással, és hamis példamutatással próbálja toborozni újból azokat akik erősíteni tudnák a szekciójukat. Főleg mexikói-amerikai fiatalok bőrébe bújó sureno banda. Modernebb, fiatalosabb felfogásban (ergo nem elvárt a szokásos chicano szerepjáték). Más bandák kirablásával, és betörésekkel foglalkozva keresné a szervezet a bevételét. A frakcióba való jelentkezéshez szükséges egy alapvető szerepjáték tudás, valamint banda szerepjáték ismeret.
    11 pont
  3. A Mexican Mafia vagy "La eMe" vagy "Black Hand" vagy "La Mariposa" az Egyesült Államok legnagyobb Mexikói-Amerikai bűnszervezete és az egyik legbefolyásosabb szervezetek egyike. Ennek oka, hogy az Olasz-Amerikai La Cosa Nostra mintájára építették fel a hatvanas-hetvenes években. Nagyon jól struktúrált és a tagjait szoros szabályok kötik. Habár eleinte azért jött létre, hogy a különböző hispán utcai bandákat összefogja a büntetésvégrehajtási rendszeren belül, számukra védelmet biztosítson - az akkori idők legbefolyásosabb bandavezérei alapították meg, ők képezték az első Councilt. A szervezet gyors növekedésnek indult, az Mexikói-Amerikaiak társadalomból való kirekesztése és az ellenük irányoló negatív szociális megítélés segítette az eMe növekedését, hiszen sok fiatal választotta a bűnözést és a gang bangelést, hiszen más lehetőségük nem nagyon volt. Az eMe adóztatni kezdte és kihasználta a börtönbe bekerülő Mexikói-Amerikaiakat - hatalmas összegekre és hatalomra tettek szert ezéltal. A gyors hatalomszerzés viszont nem csak előnyökkel jár, a hatvanas években egy csoport úgy döntött, hogy saját védelmi szervezetet alapít Nuestra Familia néven. A Nuestra Familia a Mexican Mafia-hoz hasonlóan több kisebb vazallus bandát üzemeltet, ők a Nortenok. A Nortenok és a Surenok tulajdonképpen nyugodtan nevezhetőek ősellenségeknek, ha egy Sureno meglát egy Nortenot - illetve fordítva - akkor azonnal az életére kell törnie, ha ezt elmulasztja ő maga is felkerülthet a "Green Light" listára, ahol azon személyek és bandák nevei szerepelnek, akik valamilyen módon magukra vonták az eMe haragját. Hatalmuk egyik alapköve, hogy a Sureno bandáknak adót kell fizetniük a Mexican Mafia felé, tekintettel a tényre, hogy Kalifornia rendelkezik az egyik legnagyobb Mexikói-Amerikai populációval és, hogy ezen személyek jó része részt vesz valamilyen bandatevékenységben, ez egy nagyon profitábilis dolognak bizonyul. Nyílván, ezért cserébe ezek a Sureno bandák különböző kapcsolatokat és a büntetésvégrehajtási intézeteken belül védelmet szereznek. A szervezet az egyik legnagyobb kábítószer és lőfegyver ellátó, az alájuk tartozó Sureno bandák nagyobbik része tőlük kapja meg utcai terjesztésre a különböző illegális szereket és lőfegyvereket.
    5 pont
  4. Our Little Athens /GREEKTOWN/ A görög minoritás nem az elmúlt pár napban növekedett meg az államokban. Mint utólag kiderült, Görögország a tizenkilencedik század vége után ismét túl nagy fába vágta a fejszéjét. A nagyhírű 2004-es athéni olimpiai játékokok megrendezésével az ország túlköltekezte magát, a hiány 6,1 százalékos lett GDP-arányosan, ez pedig az elkövetkezendő években folyamatosan eszkalálódott. Ettől a ponttól kezdve megnövekedett az emigrálás Görögországból. Tasos Teresas például 2005-ben költözött Los Santos-ba fiával, Yannis Teresas-al. Tasos anyaországában is ingatlanozással foglalkozott, ezt próbálta meg kamatoztatni az államokban is. Az USA-ban mondhatni zöldfülűként érdekében állt legalább olyan imázst kiépíteni, mint Athénban. 2008-ban egy szakmabeli barátja Vicente Decker céget alapított, amelyben az ambiciózus férfi szintén vezetői pozicióban kapott helyet. A görög válság fokozódása miatt a kivándorlás is egyre növekedett. Tasos-nak amellett, hogy szerette volna segíteni népét, ez remek profitálási lehetőség is volt. A(z) Vision Ventures LLC-nek köszönhetően a tízes évek elejére hivatalosan is nevet kaphatott Greektown a város nyugati részén. Greektown MOB: Tasos Teresas és Vicente Decker mindig is hatalom- és pénzorientált személyek voltak, ezért nagy lehetőségre leltek az általuk betelepített görög lakosokban is. Először vállalatuk hírdetésével bízták meg őket különböző módokon, később már szóba jött a konkurenciák lejáratása is. Ezzel körülbelül párhuzamosan arra lettek figyelmesek, hogy negyedben megnövekedett a kábítószer használat, így ebben is meglátták a kellő potenciált. Ezek után kisebb droghálozatot építettek ki először a kerületben, majd ezt az évek során kiterjesztették a város több közeli pontjára is. Amég Tasos és Vicente szerepe csak az volt, hogy parancsokkal és pénzzel lássák el embereiket, minden másért Tasos fia, Yannis Teresas felelt. A napjainkban már huszonnégy éves Yannis édesapja miatt már kisgyerekként megismert kis túlzással mindenkit a környéken, és nagyszerűen vonta le diagnózisát a környék lakóiról, főként a fiatalokról. Tudta azt, hogy miképp keltse fel érdeklődésüket, és tartsa meg bizalmukat. 2017-ben maga mellé vette Aris Baliades-t, akire a mai napig hű társaként tekint. Több mint fél évtizede ők működtetik a 'szervezett' bűnözést a kerületben, a két nagyfőnök neve pedig már csak aféle mítosztként kering a levegőben, holott valójában ők rángatják a szálakat. A Greektown MOB napjainkban körülbelül negyven tagot számol, tradícióihoz hűen leginkább kábítószer kereskedelemmel foglalkozik.
    5 pont
  5. Másnap a telep vezetői a kormánnyal tárgyaltak, szerelői szerződés miatt.
    5 pont
  6. vagyunk végig fiúk, tudja jól mindenki oroszlán az emberrel nem egyezkedik...
    4 pont
  7. Üdvözlünk az LSPD - MÉDIA topicjában! Itt megoszthatod kedvenc képeidet és videóidat, amik az LSPD-vel kapcsolatosak – legyen szó közösségi eseményekről, vagy csak egy-egy emlékezetes pillanatról!
    3 pont
  8. (Austin Marshall - Police Officer III - Field Training Officer)
    3 pont
  9. (( Információ a csatlakozáshoz; Mi egy umbrella faction vagyunk, ami összefogja a sureno bandákat. Ha hozzánk szeretnél bekerülni akkor erre lehetőséged úgy van, hogy megmászod a létrát egy sureno bandában és felkelted valakinek a figyelmét IC. Nyílván a sureno rész kihagyható, hiszen ha egy Emero felfigyel rád IC akkor felkarolhat saját belátása szerint. A lényeg, hogy bekerülni nehéz, ettől lesz exklúzív a projekt. Olyan személyekeket keresünk, akik nem a hatalom miatt kívánnak egy hasonlóan előnyős és nagy hatalommal bíró frakcióba kerülni, hanem azért, hogy tanuljanak, fejlesszék önmagukat és segítseneket élvezhető szcenáriókat kreálni a szerveren. Ha érzed magadban kreativitást, kitartást és potenciált akkor keress meg minket in character. https://discord.gg/Dyc9qAjRy3 <-- ha up to date szeretnél maradni a frakcióval kapcsolatban illetve különböző segédanyagok is elérhetőek. ))
    3 pont
  10. Nagyot megy a topic, így tovább!
    2 pont
  11. ST. Racing Crime Crew Az S.R.C.C vagy teljes nevén Street Racing Crime Crewet egy fiatal emigrált japán srác, Aki Hayashi alapította Los Santos éjszakai utcáin 2020 ban,mindenféle származású sofőröket gyűjtött maga mellé saját csapatába. A szervezet fő célja az illegális versenyek szervezése, ezeken való fogadások létrehozása, megszervezése valamint a Los Santosi fiatalok belevonzása a versenyzés életérzésébe ugyan akkor emelett jelentős pénz összegeket kell szerezniük hogy fent tudják tartani a verseny autóikat és finanszírozni tudják versenyeik szervezését. Ezért néhány fekete üzletet kötnek, kereskednek. Az eseményeiknek köszönhetően a jó sofőrök mellé rengeteg sötét alakot is sikerült maguk mellé állítanuk, köztük drog dealereket és fegyver szakértőket. Ezért jelentős pénzük folyik be a drog terítésből, a versenyeiken történő illegális fogadásokból, valamint mivel képzetten vezetnek sok rablást köthetünk hozzájuk, amik miatt a zsákmánnyal menekülőre kell fogniuk Los Santos és Blaine Country utcáin. A tagok a Crewon belül egyenranguan vannak kezelve, kivételt képeznek Hayashi, és akiket közeli körébe fogadott. A crew manapság leginkább a Los Santos kanyargós utcájú hegyein szervezi versenyeiket és a város több pontján tartanak autós találkozókat. Több garázsuk is fel lelhető a városban ahol a verseny kocsijaikat tartját, szerelik vagy készítik fel a versenyekre.
    2 pont
  12. FONTOS! Az 1.15 patchtől az ingatlan interiorok játékon belül megtekinthetőek: 'Bemutatóterem' blippel jelölt helyen. (Az előre meghatározott interiorok árát növeli azok elhelyezkedése.) Zöld zóna: Minimum: +0% - Maximum: +100% Kék zóna: Minimum: +100% - Maximum: +200% Citromsárga zóna: Minimum: +175% - Maximum: +300% Narancssárga zóna: Minimum: +250% - Maximum: +350% Vörös zóna: Minimum: +350% - Maximum: +500% Fekete zóna: Minimum: +500% - Maximum: +1500% (Az ár csupán irányadás, ritkán, speciális esetekben ettől eltérhet) Egyéb fontos tudnivalók: - A lakásoktól eltérő interiorok legfeljebb +0-100% közötti felárral számolhatóak. - A fizikailag egy helyen lévő, lakáshoz kért egyéb interior felár nélkül igényelhető. - A zónán kívülre eső területek nem azt jelentik, hogy nem fizetendő utánuk felár. - Egyértelműsítő rövidítések: LE - Luxury End, HE - High End, ME - Medium End, lE - Low End Lakás interior ID-k: Ár: $12.500 Ár: $187.500 - HE Ár: $218.750 - HE Ár: $187.500 - HE Ár: $405.250 - LE Ár: $405.250 - LE Ár: $187.500 - HE Ár: $375.000 - LE Ár: $375.000 - LE Ár: $375.000 - LE Ár: $343.750 - LE Ár: $343.750 - LE Ár: $168.750 - HE Ár: $187.750 - HE Ár: $43.750 - lE Ár: $187.750 - HE Ár: $187.750 - HE Ár: $187.750 - HE Ár: $355.250 - LE Ár: $355.250 - LE Ár: $355.250 - LE Ár: $187.500 - HE Ár: $187.500 - HE Ár: $200.000 - HE Ár: $250.000 - HE Ár: $73.750 - ME Garázs interior ID-k: Ár: $18.750 Ár: $93.750 Ár: $280.000 Warehouse interior ID-k: Ár: $62.500 Ár: $125.000 Ár: $312.500 Iroda interior ID-k: Ár: $125.000 - ME Ár: $437.500 - LE Ár: $437.500 - LE Ár: $625.000 - LE Ár: $405.250 - LE Ár: $437.500 - LE Ár: $350.000 - HE Ár: $750.000 - LE Ár: $562.500 - LE Ár: $405.250 - LE Ár: $31.250
    2 pont
  13. Fiatalok, középkorúak egyaránt részt vesznek a csoportban, az egyéb közösségmédiai platformok pedig csak bebiztosították a srácokat jelenlegi helyzetükre. A szinte már kaszkadőröknek megismert csapattagok merchekkel is rendelkeznek, amire elég könnyen tudunk szert tenni az interneten. Fontos említeni, hogy mindenkinek megvan a saját, megszokott élete, így rengeteg más egyéb tevékenységet folytatnak. Nagyjukat a fiatalabb korosztály foglalja, érdeklődési kör szerint evidens, az idősebbek folytatják a kevésbé, vagy egyáltalán nem törvényszerű [illegális] tevékenységeket. Az összejöveteleken (takeover, etc) nagy számban fordulnak meg saját projekt, esetlegesen lopott autók, motorok. Említésre méltó szintén, hogy a projekt autókat szinte alig, vagy egyáltalán nem is használják az utcákon. A társaság nemtől, származástól teljesen független. A hatóságok nem tartanak számon túl sok tagot, mindössze pár tíz, akár egy száz taggal számolnak. A tagok szinte minden este nyakukba veszik az éjszakát, harcot vívva a hatóságokkal. Alapítója, tagjai nem ismertek..
    2 pont
  14. 2 pont
  15. 2 pont
  16. CSATLAKOZÁSI MÓDOK: Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet a tevékenységünk, az alábbi módokon tudsz csatlakozni: KÖZVETLEN CSATLAKOZÁS: Valamilyen módon olyan szituációba kell hoznod a karaktered, hogy egyből a frakció "illegális" részéhez kapcsolódjon, így az aktuális karaktered leváltása nem kötelező, mondhatni nem is ajánlott. Ez a csatlakozási mód leginkább olyan személyek számára ajánlott, akik a szerepjátékban tapasztaltak, és a realitás talaján tudják tartani ezt a formátumot. REROLL: A 'reroll' egy tudomásom szerint, LSRP-ről elterjedt csatlakozási módszer, miszerint az aktuális karaktereddel valamilyen legális úton megközelíted a társoságunkat/valamelyik tagot. (Ez lehet egy sima beszélgetés, vagy akár egy vásárlás valamelyik tag üzletéből, stb.) Itt tesztelni fogjuk a roleplay tudásodat, döntünk afelől, hogy mennyi időt szükséges még eltöltened a TGF-el. Amikor már úgy látjuk, hogy elég "érett" vagy a csatlakozásra kérned kell egy névváltást. Ezután amennyiben igény van rá segítünk neked kitalálni egy reális háttértörténet, és egy számodra is ideális karaktert. ISMERETSÉG: Esetlegesen ha van olyan tag a frakcióban, akivel ismeritek egymást, rajta keresztül is van lehetőséged csatlakozni. Ebben a variácóban küldened kell nekünk privátban referenciákat, és meg kell fogalmaznod azt, hogy milyen karaktert szeretnél alakítani. Ezek alapján fogjuk eldönteni, hogy van-e lehetőséged a fenti módok nélkül bekerülni. TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: Az általad formált karakternek nincs pontosan megkötve a nemzetisége, tehát akármilyet alakíthatsz megfelelő háttértörténettel. Lehetőség szerint a karaktered életkora reálisan illeszkedjen a szervezethez. Fontos, hogy próbálj meg helyesen írni, a soraidat ne felejtsd el mondatvégi írásjellel zárni. Nem számít az életkorod, viszont az értelmiségi szinted annál inkább. Amennyiben elakadtál, segítségre lenne szükséged, esetlegesen csatlakozni szeretnél a frakcióhoz bátran keresheted rajtam kívül: @ezio, @Bobby privát üzenet formájában.
    2 pont
  17. 1 pont
×
×
  • Új létrehozása...