Ugrás a tartalomhoz

A Frakcióról...


Death

Ajánlott témák

image.png.bb45db2845af92b0e410fef36586a6e4.png
A Frakció története

 

„Radikális” eredet

Paradox módon az első ír bűnözői szervezetek nem magában Írországban alakultak ki legelőször. Ez egy érdekes körülmény, melynek pontos szociológiai és társadalmi hátterének bemutatására ezen történet leírás nem vállalkozna, mindazonáltal fontos megemlíteni, hogy a tengerentúlon, vagyis az Egyesült Államok területén már a 19. században létrejöttek szervezett bűnözéssel foglalkozó szervezetek, ám ezek leginkább kezdetben az utcai bandák szintjén voltak. A 20. század hozta meg mind szervezetileg mind tevékenységileg azt a minőségi javulást, amely miatt már egyes helyeken az ír szervezetek inkább a maffiák szintjén mozogtak. Példának okáért érdemes megemlíteni John Patrick Looney, Rock Island-i szervezetét. A demokrata párt tagjaként és a helyi újság tulajdonosaként már kifinomultabb módszerekkel is tudta terjeszteni befolyását. Írország, az anyaföld azonban az 1960-as évekig csendes maradt.

image.jpeg.0ce7052b194e9dabfda4db6b11fd090d.jpeg

Írországot és az ír közéletet meghatározta és mind a mai napig befolyásolja Észak-Írország státusza, ez pedig az angol-ír megegyezés előtt a 60-as 70-es és 80-as években igencsak brutális formát öltött időnként a közéletben. Mindazonáltal az 1960-as évek elején Dublinból, Írország fővárosából nem jelentettek különösebben kemény bűneseteket. Boltrablások, prostitúció, kisebb zsebtolvajlások, a gyilkosággal, droggal és fegyverekkel kapcsolatos bűnesetek száma rendkívül elenyésző volt. A 70-es években azonban változás állt be. Egyre elszaporodtak a fegyveres bűncselekmények, gyilkosságok, sőt addig lényegében helyileg ismeretlen bankrablások is történtek. Ezek mögött legfőképp a Saor Éire nevű szervezet állt. A Saor Éire az egyike volt azon paramilitáris, az angolok észak-írországi uralmát elfogadni nem akaró szervezeteknek, amelyek bevételüket nem egyszer illegális tevékenységből, például bankrablásból szerezték. Szervezetük hasonlított az IRA-hoz, annak több korábbi tagja is soraikat gyarapította. Ideológiájukat leginkább íz ír republikanizmus és nacionalizmus jellemezte. E szervezet tagja volt Larry McCarthy. Az ifjú, erős, de radikális ideológiáktól áthatott férfi hamar felverekedte magát a szervezetben, középvezetői szintekig. Végül azonban, részint kiábrándulva a Saor Éire-ből, mely nem volt képes érdemben fellépni az ír nemzeti érdekek mellett, ahelyett, hogy a szervezet berkein belül folytatta volna karrierjét, pár régi ismerősével, legyenek azok köztörvényes bűnözők vagy épp milicisták, megalapította a McCarthy Familyt. A szervezet azonban lényegében mentes volt már a politikától, a milíciában megszerzett tapasztalatok révén viszont kifejezetten jól szervezetté vált. A szervezet jó startját nagyban segítette, hogy rendelkezett már kapcsolatokkal az Egyesült Királyságban, rokoni szálak révén Walesben, Skóciában és Észak-Írországban.

image.png.d5a4f3e2580870fe8a06f427f3597238.png

A szervezet első körben az emberrablásra, bankrablásra és boltrablásokra szakosodott, de aztán később a McCarthy Family fő portfoliójává a drogkereskedelem vált. 1978-ban a McCarthy család a gerillákat megszégyenítő taktikát alkalmazva betört egy ír gyógyszercég gyárába, ahonnan nagy mennyiségben loptak el narkotikumokat. Ezeket aztán komoly összegben tudták értékesíteni, megalapozva anyagi tőkéjüket a későbbi terjeszkedéshez. A későbbi terjeszkedés pedig nem mást takart, mint a fegyverkereskedelem és egyéb komolyabb illegális szerek, termesztése/előállítása, valamint csempészete és eladása.

image.jpeg.dfd1ff491f45a10b8acfe6a4b01cdeed.jpeg

 

Amerikai kapcsolatok

A növekedő befolyás magával vonta az USA-ban található ír-amerikai bandák és bűnszervezetek figyelmét is. Az eddig oly csendes hazaföld megszólalt, még ha nem is épp a legédesebb hangon. A Massachusetts államban található Laverty család volt az első és legerősebb kéz mely átnyúlt a tengerentúlról. A kialakuló üzleti kapcsolatokon túl a két család -jó katolikus írek módjára- egy házasággal pecsételte meg a partnerséget. E házasság a későbbi szoros kapcsolatok alapköve lesz, és máig meghatározza részint a szervezet felépítését.

A McCarthy család egészen a 80-as évek végéig aktívan tevékenykedett, mind a drogkereskedelemben mind a fegyverkereskedelem terén. Ügyes politikát választottak, hiszen pragmatizmusból az IRA és ahhoz köthető szervezeteknek nem adtak el fegyvert, legalábbis nem nagy kalibereket, így mentesítve magukat attól, hogy az angol és ír -valamint amerikai- kormányzat terrorista szervezetek listájára vegye a csoportot. A fegyverkereskedelem azonban profitálóbbnak bizonyult, legfőképpen az amerikai kontaktok miatt, ahonnan sokan voltak hajlandóak különféle kaliberű fegyvereket vásárolni. A család vezetését 1983-ban átvevő Flynn McCarthy, Larry McCarthy fia, volt ezen „üzletág” legelhivatottabb híve. Így a 90-es évek elejére a szervezet első körben a fegyverkereskedelemre koncentrált több erőforrást, de a drogkereskedelmet sem hagyta annyiban, az eladások profitjait pedig mindkettő fejlesztésére használták.

image.png.0e8b54774991da6be2c17fef7c31a239.png

 

A dominancia kapujában

A McCarthy Family hatékonyan, jól szervezetten növelte befolyását. A 80-as évek végére már ír politikusok is a zsebükben voltak, sőt a Laverty család közreműködésével már floridai, san andreasi és texasi szenátorok is a zsebükben voltak. A 80-as évek végére Írország egyetlen igazán domináns, már-már tűzerőben egyes „közép-kategóriás” terrorista csoport szintjével rendelkeztek. Befolyásuk fokozatosan kiterjedt aztán nem csak Wales és Skóciára, valamint Észak-Írországra, hanem Anglia nagyvárosiban is elkezdte magát képviseltetni a szervezet. Kiváltképp Észak-Anglia kínálta magát tálcán. A bánya bezárások, a Margaret Thatcher vezette brit konzervatív kormány szakszervezet ellenessége és az arra reagáló sztrájkok olyan szociális és társadalmi feszültségeket okoztak, melyet a zavarosban halászó McCarthy család ügyesen tudott kihasználni, gyarapítva ezzel tagjainak létszámát. A jó kapcsolatok, a munkanélküliség és gazdasági válság révén egy hanyatlásnak indult, 60-as években, Angliába települt, írekből álló Walsh család vezette kisebb bűnbandát is beintegráltak a szervezetükbe, akik történetesen sportfogadások lebonyolításával, illegális harcok szervezésével, zsarolással, védelmi pénzek szedésével és pénz- továbbá, alkoholhamisítással foglalkoztak. Mindazonáltal a 80-as évek végén Flynn McCarthy nem merte még meglépni a végső, és szükséges lépéseket. Egy komolyabb, véres, a hatóságok figyelmét mindenképp felkeltő leszámolást, mellyel nemcsak a szigetek feletti dominancia küszöbén toporog a család, hanem át is lépi annak kapuját.

image.png.f0327a31cc35a698844bfc49ba538ffe.png

 

Egy rosszul „elsült” üzlet következményei

Azzal azonban nem számolt Flynn, hogy egy rosszul elsült kereskedelem a helyi cigány törzzsel akár az életébe is kerülhet. A cigány banda megölte Flynn McCarthyt, ezzel belső viszályokat robbantva ki a szervezeten belül. Korábban a szervezetben létező két irányzat, amelyből az egyik azt mondta, hogy a megmaradt erőinket kell megerősíteni a szigeten, a másik pedig azt helyezte kilátásba, hogy az USA-ba kellene terjeszkedni a nagyobb lehetőségek és a nyomorgató politikusok nélkül. Flynn McCarthy halálával az utóbbi irányzat erősödött meg, így a korábban kivándorolt, Los Santosban élő IRA-sokkal felvették a kapcsolatot és megkezdődött az üzlet áthelyezése. A McGrath család volt az, amelyik a nyugati parton, Los Santosban tevékenykedett, a Laverty család pedig a keleti parton, Bostonban. Az új irányzat már korábban tárgyalt és beházasodott a Laverty családba, így áthelyezték a szervezetet az Egyesült Államokba. A jó lehetőségekkel kecsegtető Los Santosba tették át székhelyüket, az ott tevékenykedő McGrath családdal pedig a közös üzletelés és az ír háttér összehozta az érdekeket.

image.png.c791eade8f63b8d9309f0e6003f7482e.png

A négy család egyesülése és a közös érdekek mentén való szerződések megkötése legalizálta a három család együttműködését. Innentől kezdve számítjuk a McCarthy Crime Organization létrejöttét. De a teljes amerikai kivándorlás előtt még több dolog is hátra volt...

Először is, le kellett számolni Flynn McCarthy gyilkosaival. Ezt a feladatot, Flynn három fia, Sean, James és Seamus egyrészt személyes hadjáratának tekintette a bosszú nevében, másrészt remek elrettentő példa volt azok számára, akik a továbbiakban próbálnak bárhol, bármilyen formában keresztbe tenni a szervezetnek. A bosszú hadjáratot követően, a három testvér meghozta végső döntését azzal kapcsolatban, hogy ők meg merik lépni, azt, amelyet apjuk korábban nem szeretett volna: A teljes szervezeti egyeduralmat a brit és ír szigetvilág felett. Gyakorlatilag egy hét véres eseményei során a katonáik és bérgyilkosaik által elásott hullákra építették fel új alapokra a szervezet birodalmának központját, amelyből megkezdésre kerül terjeszkedésük, a lehetőségekkel teli amerikai földre.

image.png.e6c4e3a6d69453be4edf13684adec49c.png

 

MCCARTHY CRIME ORGANIZATION - Out of Character

BEVEZETÉS
Szervezetünk nem kíván a klasszikus amerikai ír mafiát létrehozni a szerveren. Sokkal inkább úgy lehetne leírni, mint egy mafia/banda, amely ír hagyományokkal rendelkezik és modernkori bűnszervezetté fejlődött. Egy nagyobb klánnak egy kitelepült, nagyrészt demokratikus belső döntéshozással rendelkező szervezetéről van szó. Külső tagjává nagyon könnyen, belső tagjává kiérdemlés útján válhat valaki.
Ahhoz, hogy külsős legyél nincs szükség a mafia teljes történetének ismeretéhez, mert úgy is tapasztalsz majd. Az, hogy szakítottunk a klasszikus mafia tradíciókkal nem jelenti, hogy nem tartunk meg belőle semmit. Néhányan használnak még ír slangeket, fontosak a szimbólumok a szervezet életében, mint a rózsa, de alapvetően nincs beavatási szertartás. Mivel nem klasszikus értelemben vett maffiáról van szó, mindenki részt vesz a szervezet életében a Captaintól a külsősig, csak más terminusban.
 
RANGOK, HIERARCHIAI FELÉPÍTÉS
Egy alapvető hierarchia jelenléte:
Fentebb említésre kerültek szerint, a frakció története szerint, egy családi mafiából, gyakorlatilag modernkori bűnszervezetté vált, ezért olyan alapvető hierarchiával is rendelkezik, amely magába foglal egy belső családi kört és egy külsőbb kört. A belső családi döntéshozatali kör Boss-tól a Captainig terjed ki. A régi hagyomány a hierarchiában is jelen van, azaz nem ír (vagy legalább félig ír) származásúak a szervezetben csak maximum Made Man-ig vagy akár kimagasló esetben Hitman-ig juthatnak el. A szervezet életét meghatározó kérdésekben a döntéshozatal Enforcer rangtól és feljebb egy úgynevezett belső családi körben valósul meg, ahol mindenkinek lehet javaslata. Természetesen, ha már bekerültél és velünk játszol egy ideje, de szeretnél előre lépési lehetőséget Captain fölé, ha megbeszéled velünk, lehetőség adott számodra, hogy le CK-z, ír vagy ír-amerikai karakterre.

Rangok leírása:

image.thumb.png.6256c2c72e92cf5df7642849535a953b.png

Spoiler

1. Boss: Maga a szervezet és a család legfelsőbb vezetője/vezetői. A szervezet minden tagja az irányításuk, befolyásuk alá tartozik. Parancsuk gyakorlatilag megkérdőjelezhetetlen és megtagadhatatlan.

 

2. Underboss: A Boss/Bossok jobb és bal kezei. A család tagjai, az ő parancsaik a Boss/Bossok jóváhagyásával történnek. Önálló/magánakciók nem megengedettek számukra. A Boss/Bossok helyére is ők lépnek, de csak abban az esetben, ha nem kerül másra az Acting Boss szerepe. (Ennek kifejtése lentebb megtalálható.)

 

3. Advisor: Gyakorlatilag a Bossnak/Bossoknak és Underbossok személyes tanácsadói, a család legbizalmasabb tagjai, akik javaslataikkal, ötleteikkel, hozzájárulnak mind az illegális, mind a legális üzleti tevékenyésgek innovációihoz. Ők áltaában olyan magas rangú személyek, akikben a Boss/Bossok, Underbossok, maximálisan megbíznak. (Gyakran ehhez elég magas fokú OOC is bizalom is társul.)

 

4. Secretary: A család szintén legbizalmasabb tagjainak egyikei. Amolyan tanácsadók a szervezet életében, de főbb szerepük teljesen eltér. Leginkább a legfontosabb pénzügyi kérdések szakértői, ők felelnek a legális üzleti ágak futtatásáért és ők azok, akik a pénzmosási ügyeket intézik. Szintén nagyfokú bizalmi pozícióról van szó.

 

5. Enforcer: Az Enforcer általában olyan személy, aki a család tagja. Feladata a család szabályainak és belső rendjének betartatása. Megtorolja azokat, akik letérnek az útról és megpróbálnak kilépni vagy parancsot megtagadni. Parancsot számukra csak Boss és Underbossok adhat. Elszámolással is szintén csak feléjük tartozik. Önmagukban általában kevesek lennének, ezért a Boss/Bossok és Underbossok engedélyével, magával vihet egy Hitmant is akár, de kölcsön kérhet embereket a Captainoktól is. Szintén az Enforcerek gondoskodnak arról, hogy minden tag időben fizesse a "beszedési díjat".

 

6. Hitman: A szervezet „bérgyilkosai”. Az érdekeknek megfelelően vagy a család nevében bérgyilkos akciók végrehajtására specializálódtak. Általában kimagasló teljesítményű Made Man-ek vagy Soldierek közül kerülnek ki, akikben meglátják a potenciált a magasabb rangú személyek. Nem feltétlenül a család tagjai, de a parancsot egy művelet végrehajtására csak is kizárólag Boss/Bossok adhatják ki vagy akár az Underbossok, de ő is csak megfelelő jóváhagyással a Bosstól.  Számukat a szükségességük határozza meg.

 

7. Captain: Egy nagy csapat katonáit irányítják. Egyenesen a Bossnak/Bossoknak vagy az Underbossoknak jelentenek. Megvan bennük az erő, hogy utasítsák az embereiket bármire. A kapitánynak csak a Boss/Bossok felé és helyettesének/helyetteseinek kell jelentenie. Nagyrészük gazdag és erős ember mivel a katonáik sok pénz hoznak a konyhára. Feladata az emberei irányítása és biztosítani, hogy a pénz a megfelelő időközönként eljusson a Boss/Bossokhoz, közvetlen utasítás által lefizeti a politikusokat, a rendvédelmet és az önkormányzatokat így minden üzletüket szabadon folytathatják.

 

8. Made Man: A szervezet már olyan magas rangú katonái, akik már bizonyították hűségüket, rátermettségüket és szervezet iránti elkötelezettségüket. Feladatkörük megegyező a Soldierekével, de őket küldik akciókra akkor, ha a hiba faktor nem megengedett. Továbbá ők felelnek a Soldierek betanításáért és felelősséggel tartoznak Captainjaik személyes biztonságáért is. Számukat a Soldierek számának aránya határozza meg.

 

9. Soldier: A szervezet katonái, illetve, legalacsonyabb ranggal rendelkező tagok. Általában közönséges gyilkosságokat, veréseket, kínzásokat, robbantásokat, emberrablásokat, gyújtogatásokat, fenyegetéseket bíznak rájuk. Ők az utcán dolgoznak, amivel sok embert megölnek, és sok pénzt keresnek a főnöknek. Ahhoz, hogy katona legyen valaki véghez kell vinnie egy vagy több a szervezet érdekeit szolgáló gyilkosságot. Parancsaikat, a szervezet felső vezetőitől, a Captainokon keresztül kapják.

 

10. Associate: Azt hiszik, hogy egy cég alkalmazottai. Elsődleges feladatuk a szervezethez kapcsolódó cégek,és az ott lévő személyek védelme, emberek kiszolgálása, papír munkák és kisebb feladatok elvégzése. A szervezetében ők nem tudnak még a család „tolvaj nyelvének” szavairól, a gyilkosságokról, az esetleges, szállítmányokról, azaz gyakorlatilag semmiféle illegális tevékenységről. A felvételük után maximum 1 hét próbaidőn kell túlesniük, ha sikeresen teljesítették a feladatokat.

 

KIK VAGYUNK? MIBEN UTAZUNK?
A kik vagyunk kérdésre egyszerre könnyű és egyszerre nagyon nehéz kielégítő választ adni. Könnyű azért, mert akik régen játszottak SA-MP, MTA szervereken, főleg Legend vagy akár Szilárd szerverein, a Luciano féle csapattal bármilyen formában RP szituációba keveredve, azoknak ismerős kell, hogy legyen a nevem és hogy ez mit is jelent. Nehéz azért, mert azok, akik nem ismernek nem igazán tudnak egyéb véleménnyel rendelkezni, mint amit olvasnak jelenleg, illetve a majd későbbi RP élményeink kapcsán, amit várok, hiszen szívesen ismerek meg embereket. Mindemellett fontosnak tartom kiemelni azt is, nem számít kezdő vagy vérprofi játékos kap kedvet a hozzánk való csatlakozáshoz, szívesen látjuk a játékosokat tudásoktól függetlenül a köreinkben.
Szeretjük megkövetelni azoktól, akik velünk játszanak, hogy Hardcore RP szerint tegyék mindezt, mi is ezt szeretjük a legjobban, csak annyit várunk el másoktól, amit saját magunktól is. Fontos a szervezet integrációs jellege, szeretnénk minél több embert hozzácsábítani ehhez a fajta roleplayhez, megkedveltetni velük ezt a fajta játékmódot.
 

A SZERVEZETRŐL: MCCARTHY CRIME ORGANIZATION
A szervezet tevékenységei közé tartozik az uzsorázás, fegyverkereskedelem, drogok elő állítása és az ezekkel történő kereskedelem, bérgyilkosság (természetesen ésszerű kereteken belül, megfelelő adminisztrátorral egyeztetve), emberrablás (olyan esetekben mikor a szervezet érdekei által kell elkövetni, pl. megfélemlítések, esetleges más frakciókkal való hadakozás, egyáltalán nem célunk a folyamatos portyázás a civilekre), zsarolások, védelmi pénz szedés, prostitúció (csak is kizárólag bele egyezéssel), pénzmosás, szerencsejátékokkal való szervezkedés, legális cégek védelmének ellátása, a szervezet a korral haladva részt vesz kiberbűnözésben is. Mindezek tekintetében a szervezet törekszik az üzleteit legális bizniszekkel elfedni, esetlegesen bevételeket egymásba visszaforgatni. A kétes ügyekben szemtanúk, járművek eltüntetése sem elhanyagolható. Legális tevékenységeink is lennének, mint pl. Rendezvények, versenyek fixálása, esetlegesen boksz meccsek szervezése, sportfogadások lebonyolítása. 
 
•    A frakcióhoz való csatlakozással engedélyt adsz a vezetőségnek, hogy a karaktered megöljék (CK).
•    Élményképek posztolásához engedélyt kell kérned a frakció vezetőitől.
•    Öldökléssel kapcsolatos képekkel minden alkalommal engedélyt kell kérned a frakció vezetőitől.
•    A lehető legkevesebb esetben használjuk a frakción belül az OOC chatet, és RP-zzünk.
 

HOGYAN KERÜLHETSZ BE, HOGYAN KERÜLHETSZ KÖZEL?
Úgy tervezzük, hogy bizonyos időközönként (2-3 hét) bulikat fogunk tartani egy tulajdonunkban lévő szórakozóhelyen, itt nyílik egy lehetőség velünk kapcsolatba lépni. Ilyen nagyszabású rendezvényen, ahol sokan vannak meg kell mutatnod, hogy jól RP-zel. Ha látjuk benned a fantáziát, akkor foglalkozunk veled. Sima, átlagos napokon is be lehet jönni hozzánk és szituációt kezdeményezni az ottlévőkkel, de ne várj azonnali feladatokat. Ha azt gondoljuk, hogy jól RP-zel, akkor feladatokkal fog majd valaki ellátni, esetleg egyre többet kér majd fel, hogy lógj velünk, ezáltal növeled a bizalmadat. A legfontosabb, hogy bízzunk azokban, akiket magunk mellé állítunk. Az Associate és a belsős között erős határvonal van. Associatenek, mint látható, könnyen bárki odakerülhet, azonban ahhoz, hogy nagyobb megbízásban is részt vehess és belsősnek tekintsünk sokkal több együtt töltött RP és a szimpátiánk szükséges.

Továbbá ide tartozik, ha teszem azt véletlenül belekeveredsz az ügyleteinkbe, vagy akár egy már meglévő "korrupt" segítő partnerünk voltál, de elveszted az ottani állásod és kérsz tőlünk munkalehetőséget stb. A már fentebb említett nemzetiségi kérdés pedig olyan dolog, a szervezetünkben már egy Made Man is egy elég jó, magas befolyással rendelkező személy.

 

FORRÁSOK:
https://en.wikipedia.org/wiki/Irish_Mob (Utolsó elérés ideje: 2021.06.14. 11:52)

 

 

Szerkesztve Death által
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

  • Death megváltoztatta a címet a következőre: A Frakcióról...

Regisztrálj vagy jelentkezz be, hogy válaszolhass

Csak felhasználóként kommentelhetsz.

Regisztrálj

Légy közösségünk tagja még ma! Csak fél perc.

Regisztrálok

Jelentkezz be

Már van felhasználód? Lépj be!

Bejelentkezek
×
×
  • Új létrehozása...