Ezt az ötletet azért hozom fel, mert halászat közben a tábortűz lerakása után mindig eszembe jut, hogy elég kevés ideig ég és borzasztó irritáló 10 hal után újat lerakni.
Az egyik érv, hogy IRL is hosszabb ideig égnek a tábortüzek és teljesen felesleges 5 percenként lerakni újat.
A másik érv, hogy van igazából nem is egy hanem kettő olyan objekt amit külön nem is kell berakni, hanem a funkciója beüzemelésével és legfeljebb egy + item behozásával kivitelezhető, tehát nem igényel nagy fejlesztést.
Koncepció felépítése a kivitelezésre : A megvalósítás: Only funkció hozzáadás és a gyufa item használatával meggyújtva üzembe helyezése fél órás égéssel.
B megvalósítás: A szerveren található objektekből így szintén nem igényel különösebb fejlesztést: - Benzinkannával feltölteni a gáztartályt és a vásárolt mennyiségű üzemanyag alapján hozzá rendelt ideig égne szintén gyufával, vagy öngyújtó itemmel.
C megvalósítás: Két új item behozatala. BBQ és zsák. Ha a vásárolt BBQ-t behelyezted a grill sütőbe, akkor egy zsák item jelenne meg a sütő mellett így jelezve annak működésbe lépését, ekkor szintén egy reális időmennyiség alatt kezdene el égni, amely elég időt biztosítana horgászat közben és nem kellene elrohangászni, vagy 8-10 darab tüzet venni, aminek még csak az égési ideje sem éri meg.
A leírt használati érték mellett még belehetne hozni hot dog és hamburger itemet, amit egy kerti partin meglehetne sütni rajta. Jobb gombbal rákattintva előhívhatnánk a receptet és akár néhány új itemmel ezt két ételt elkészíthetnénk rajta.
Ui.: A szövegben felhozott tartalmak csak illusztrációként vannak feltüntetve, elkerülve az olyan kommenteket többet is ki lehet rajta de az égési idő ahhoz képest is elég kevés.
Grill sütő használata
itt: Régi Ötletek
Elküldve
Sziasztok!