Luciano

Április 25

Idézet

ANTONIO LUCIANOT 1 ÉV 3 HÓNAP BÖRTÖNBÜNTETÉSRE ÍTÉLTE A SAN ANDREAS ÁLLAM FÜGGETLEN BÍRÓI TESTÜLETE ADÓELKERÜLÉS MEGALAPOZOTT VÁDJÁVAL

Április 25

#1 ZENEI ALÁSFESTŐ - LET THE GOOD TIMES ROLL | #2 ZENEI ALÁFESTŐ ZENE - THE DARKEST HOUR

ANTONIO LUCIANO NAPLÓBEJEGYZÉSE: Jól haladnak a dolgok. Sok üzletünk fut párhuzamosan, ma este ezzel az orosz taggal találkoztunk. Nagyon durvák... nem ehhez szoktunk. Mindegy, amíg jól halad az üzlet addig nincs velük gond. Talán lehet még ebből valami.

Holnap meg kell oldanunk a kolumbiaiakkal az elmaradt dolgomat a Sivatagban... kiváncsi leszek, hogy hogyan lehet őket használni. Meglátjuk...

Április 25

ALÁFESTŐ ZENE #1 | ALÁFESTŐ ZENE #2

"MA MEGÉRKEZTEM LOS SANTOS VÁROSÁBA, LESZÁLLTAM A REPÜLŐGÉPRŐL.  LEOPOLD BARÁTOM MÁR RÁM VÁRT, KÖZÖSEN ELUGROTTUNK MARINÁRA, AHOGY ITT NEVEZIK. AZTÁN BESZÉLGETTÜNK. SOKAT. KEZDENEK BEINDULNI A DOLGOK."

- ANTONIO LUCIANO NAPLÓBEJEGYZÉSE

"ELTELT KÉT HÉT. KEZDEM MEGÉRTENI, HOGY MENNEK ITT A DOLGOK. LEOVAL MEGBESZÉLTÜK A TERVEINKET, BEAVATOTT A LEHETŐSÉGEKBE. MA ELMEGYÜNK MEGNÉZNI VALAMI ÉPÍTKEZÉST, AMIT Ő CSINÁL. ÉRDEKLŐDVE VÁROM, KIVÁNCSI VAGYOK HOL TART AZ EGÉSZBEN. SZÉP JÖVŐ ELÉ NÉZÜNK..."

-ANTONIO LUCIANO NAPLÓBEJEGYZÉSE

2023 FEBRUARY

Április 25

THE STORY OF ANTONIO LUCIANO

JANUARY, 2023. LOS SANTOS, SAN ANDREAS
Esős az idõ odakint, Antonio pedig az ablak előtt áll, szájában cigaretta lóg, kezében whiskyvel teli márványpohár pihen, a rádióban egy lágy dallamú, mégis felkavaró zene szól. Antonio cigivel a szájában és whiskys pohárral a kezében mered maga elé, erõsen gondolkodván, majd gondol egyet, és az íróasztal felé indul, ahol egy családi napló van nyitva, felette pedig egy zseblámpa adja a szobában a kis fényét, a fényképekkel teli napló felé. Antonio lassan leül a székre, a poharat lerakja az asztalra, majd beleszív a cigarettájába egy slukkot, a füstöt pedig kifújja a családi albumot mélyen nézegetvén. Feltűnik a képek között egy kicsi, bozontos hajú kisfiú. Ő Antonio Luciano, Caio Luciano és Katherine Colback egyetlen gyermeke. Antonio végig simítja a kezét a fényképen, majd régi emlékek törnek elő...

Nevem Antonio Luciano, 1986.Július 29.-én születtem egy Aosta nevű nagyváros korházában, délután kettő óra harmincnegyedik percében. Viszonylag könnyen, zökkenőmentesen jöttem a világra, egészséges hosszúsággal és talán egy kicsit nagyobb súlyal mint az átlagos babák. Már akkor feltűnt, hogy kitűnők a többi közül, annyira helyes, szép szemű, és aranyos baba voltam. Édesapám sietett, ahogy csak tudott. Mire beért, édesanyám már a karjaiban tartott, és a nővérek tudni akarták, hogy milyen nevet ad majd nekem édesanyám. Mivel az egyetlen név ami akkor eszébe jutott Antonio volt, így Antonionak neveztek el. Egy hét múlva még mindig a korházban voltunk, megfigyeltek minket hogy minden rendben van e és hogy egészséges vagyok e, hamarosan haza mehettünk. Mikor letelt az egy hét édesapám már várt minket a kórház előtt, egy szép nagy járgánnyal. Beszálltunk a kocsiba, majd lassan hazaérkeztünk. Belülről szép nagy ház fogadott engem, mint a család új tagját. Édesapám nem sokat dolgozott, legtöbbször itthon volt, de volt amikor több napra is eltűnt, nem tudtuk mikor jön, és hogy hol van. Ennek ellenére elég sok pénzünk volt. Édesapámnak volt egy étterme a városban, ami nagyon forgalmas hely volt, ezen kívül még egy autószerelő műhelyt is működtetett a város túlsó végén. Ezekből a létesítményekből nagyon sok pénz folyt be a családi kasszába, jól éltünk akkoriban. Édesapám mindig is egy igazi úriember volt, csak is makulátlan állapotban lehetett körülötte minden, beleértve önmaga is. Mindig igényesen kiöltözött bárhová ment. Mindig is felnéztem rá, nagyon nagyra tartottam az édesapámat. Telt-múlt néhány év, hamarosan elkezdhettem iskolában járni…

A FIATALÉVEK: 1992 - 2004, AOSTA, ITALIA
Hat évesen édesanyám és édesapám beíratott a legjobb hírû helyi iskolában tanulni. Akkoriban érdekelt a világ, sok mindent akartam tudni, ezért jól és szorgalmasan tanultam. Elsõ osztályban egy kicsit rossz volt, új környezet, nincsenek itt a szüleim, féltem. Aztán teltek-múltak az évek, sok barátot szereztem, és az új közösség osztállyá kovácsolódott össze. Már nyolcadikosok vagyunk, nagyon sok barátom van, köztük Bernardo, Charles, vagy akár a mindig bolondos Leo. Nagyon jól összekovácsolódott közösséggé, és legjobb barátokká gyúrt minket össze a sors. Már akkor elkezdtem a főnökösdit, mindig tőlem féltek a gyengébb osztálytársaim, persze nem volt rá okuk, hisz nem tudtam volna őket bántani, de volt pár idősebb és erősebb alkatú srác, ők nem tanultak valami jól, így én segítséget kértem tőlük, ha például elvették tőlem a focilabdámat. Ők persze segítettek, cserébe én segítettem nekik tanulni, megírtam a leckéjüket, amiért kölcsönös tisztelet és kapcsolat alakult ki köztünk. Sok jó évet és embert hátra hagyva elballagtunk az iskolából, a barátaim a helyi középiskolába mentek, így én is hozzájuk csatlakoztam.

Miután a középiskolába felvettek, szerencsére a régi barátaimmal egy osztályba kerültem, így boldogan teltek a mindennapok. Ám bár mégsem volt annyira jó, édesapám egyre többször tűnt el hosszú napokra, édesanyám betegeskedett, rászoktam a dohányzásra e miatt a rossz körülmények miatt. Az év vége felé sok nagyobb kötekedett velünk, egy ideig még eltűrtük, de amikor nekem szóltak be, és az anyukámról is beszéltek, azt nem tudtam megemészteni, nekirontottam a fickónak, letepertem a földre, majd beleütöttem és belerúgtam párat. A haverjai szedtek le róla, szerencséjére. Ezután a fickó megpróbált bosszút állni, és amikor egyedül voltam a férfi mosdóban odajött, és meg akart verni, szerencsére akkor jöttek a barátaim, és helyre rakták a gyereket. Ha akkor nem jönnek, talán ma már nem élnék. Az elsõ év végén jó átlaggal zártam az évet. Elbúcsúztuk az iskolától a nyárra, a barátaimmal viszont egyre többet jártam össze. Ittunk, dohányoztunk, verekedtünk, bűnöztünk, ebből állt az életünk. Hogy miért? Mert akkor ez menőnek tűnt, vagy talán mert ez a véremben volt. A nyáron annyi időt töltöttem édesapámmal, amennyit csak lehetett, édesanyám sem betegeskedett már, minden a rendes kerékvágásba állt vissza.

Aztán ismét eljött az iskola, visszatértünk a helyre ahol annyit tanultunk, most azonban már nem a tanulás volt a fő célunk. Több embert is kipécéztünk magunknak, és rájuk szálltunk. Elvettük a reggelijüket, a pénzüket, megzsaroltuk őket. Ez ment egy éven keresztül, tanulási átlagom romlott. Az év vége felé az egyik gyerek elárult minket az igazgatónak, másnap már ott kezdtük a napot. Egy hajszál, és édesapám üzleti kapcsolatai, valamint egy kis pénz választott el attól, hogy kirúgjanak. Szerencsére a bajtársaimmal együtt én is megmenekültem, megfogadtuk, hogy többet ilyet nem csinálunk.

Megint elérkezett a nyár, megint a legtöbb időt édesapám mellett töltöttem. Egyik este behívott a dolgozó szobájába, majd kérte, hogy foglaljak helyet. Furcsán néztem édesapámra, nem tudtam mit fog mondani. Elnyomta a szivarját, és elkezdte a mondandóját. Fiam, ideje megtudnod valamit; kezdte. Én erősen figyeltem édesapámra, majd õ folytatta. Az, hogy te bűnözöl, természetes, hiszen a véredben van a bűnözés; folytatta. Ekkor teljesen ledöbbentem, de nem mutattam ki az érzéseimet. Majd mondta tovább. Meg kell értened, ezért szoktam több napra eltűnni. Van egy családom, és néha meg kell mondani nekik hogy mit szabad és mit nem. Ezt én még nem igazán értettem meg akkor, de a nagy részét már képes voltam felfogni. Hosszas beszélgetés után elhagytam édesapám dolgozó szobáját, és elgondolkoztam. Éjt nappallá téve csak gondolkoztam és gondolkodtam, hogy mit is jelenthet az, amit mondott. Aztán rájöttem, hogy abból van a sok pénz. Ismét visszatért az iskolás élet, ismét összejöttünk a barátaimmal, ismét balhéztunk. Ezúttal nem tudott minket senki sem megmenteni, édesapám épp nem volt otthon, ezért mind a négyünket kirúgtak az iskolából. Ez után elhatároztam, hogy már pedig én akkor is meg fogok élni, és pénzt fogok keresni.

ÚT AZ ILLEGÁLIS ÉLET FELÉ....
Miután kirúgtak, próbáltam hasznosan elütni az időt. Dolgoztam édesapám éttermében, gyárakban, alkalmi munkákat vállaltam el kevés pénzért. Édesapám egyik nap behívatott a dolgozó szobájába, és elkezdett velem beszélgetni. Elmondtam neki, hogy kirúgtak, és hogy megpróbáltam minden munkát, hogy teremtsek magamnak egy kis pénzt. Ő mérges, mégis büszke volt rám, majd megszólalt; Mit szólnál, ha több pénzt kereshetnél? Erre azt válaszoltam, hogy hát persze, miért is ne. Ő bólintott, majd azt mondta, hogy dolgozhatok nála az autószerelő műhelyben, és hogy rám fogja bízni a műhelyt. Az volt a dolgom, hogy dirigáljak, igazgassam a helyet. Pár hónap múlva egészen belejöttem a főnökösdibe, annyira jól, hogy édesapám néha-néha be is nézett a műhelybe, majd megdicsért, hiszen jó munkát végeztem. Egy szép nyári meleg napon bejött az irodámba, én éppen a papírokat töltögettem, majd azt mondta; Fiam, látom, hogy nagyon szorgalmasan és magabiztosan erős kézzel dolgozol, szeretnék adni neked egy komolyabb feladatot, amihez szükséged lesz egy két barátodra - mondta. Én bólogattam, majd rákérdeztem hogy mi lesz a feladatunk? El kell mennetek a város központjában található piacra, és az étel valamint a gyümölcs árusoktól pénzt kérni. - mondta. Megkérdeztem, hogy mégis hogyan szerezzem meg tőlük? Csak mond azt, hogy Mr.Luciano küldött a pénzért. - mondta. Rendben, még ma elintézem. - feleltem. Bólintott, majd elhagyta az irodát. Ekkor én a társaság vezetékes telefonjáról felhívtam Charlest és Bernardot majd elmondtam nekik, hogy találkoznunk kell. Ők hamar ide is jöttek, elmondtam nekik, hogy mi a helyzet. Megértették, majd belementek. Kocsiba ültünk, majd elindultunk a piac felé.

Amikor oda értünk, kiszálltunk és megkerestük az árusokat, Mr.Longo, Mrs. Lettiere, Mr.Lombardi és Mr.Fiorentinit. Mindenkihez odamentünk, elmondtunk hogy ki küldött, ők benyúltak a pult alá, majd kivettek onnan egy nagy köteg pénzt, és átadták azokat. Elraktam, majd visszaindultunk a kocsi felé. Charles és Bernardo is intenzíven érdeklődött hogy miért adtak nekünk pénzt, és élvezték amikor ezt csinálták. Válaszoltam, hogy nem tudom, de majd megkérdezem az édesapámtól. Elvittem őket haza, majd a pénzt elvittem haza, és bevittem édesapám dolgozó szobájába. Ő már ott várt, amikor beléptem, mosolygott és nevetett. El stato bello, mondta. Én visszamosolyogtam és leraktam a pénzt az asztalára majd megkérdeztem tőle, hogy miért adtak nekünk az árusok pénzt. Azt mondta azért, mert mi megvédjük őket. Bólintottam majd elhagytam édesapám dolgozó szobáját. Ezt pár hónapig csinálgattuk a srácokkal, majd kaptam egy levelet egyenes Los Santosból. Barzini volt a levél feladója. Nem tudtam, hogy ki volt õ, ezért bevittem a levelet az édesapámhoz, megkérdeztem tőle, hogy ki az a Barzini? Mosolygott, majd azt felelte, hogy egy régi üzletpartnere, aki Amerikában él. Amerikában? - kérdeztem. Akkor biztos jó helye van ott, nagyon szép hely azt hallottam. Mit ír benne? - kérdezte édesapám. Nem tudom, nem olvastam még el. - feleltem. Hát fogtam, felbontottam a borítékot, elolvastam a levelet. Érdeklődve tapasztaltam hogy õ tud rólam, és szeretné ha meglátogatnám, kaptam a levélhez egy repülő jegyet is Los Santosba.

A levél elolvasása után felhívtam a levélben található telefonszámot, majd beszélgettem vele két órát. Elmondta, hogy ott fog várni a reptéren. Egy hét múlva már a repülőn száguldottam a lehetőségek országa, Amerika felé. Izgultam, és kíváncsi voltam. Amikor leszálltam, Barzini már kint várt engem a reptéren, ahogy ígérte. Egy kétajtós amerikai izomautóval várt. Beraktuk a csomagokat a csomagtartóba, majd elindultunk Los Santos felé. Két hétig tartózkodtam Los Santosban, ez alatt sokat tanultam Barzinitól. Egyik este felhívott az édesapám, és szomorú hírt közölt. Fiam.. édes anyád... nincs többé közöttünk... - mondta a telefonban zokogó hangon. Teljesen ledöbbentem, és azonnal haza akartam utazni. Aludtam egyet, majd Jorge az utolsó estén beszélgetésbe bonyolódott velem, elég jól elbeszélgettünk. Azt mondta, hogy sokat halott rólam, édesapám sokat mesélt neki, hogy jó tehetségem van a vezetéshez, irányításhoz, és jól fog az eszem. Azt mondta, ez itt még jól fog jönni. Ekkor még nem értettem mire céloz.

Másnap visszarepültem Olaszországba, ahol a temetésen nagyon sok, nagyrészt öltönyös emberek vettek részt. Az újonnan érkezők kezet csókoltak édesapámnak, amit nem értettem, hogy miért. Miután lezajlott a temetés, másnap édesapám behívott a dolgozó szobájába. Leültem a kanapéra, és érdeklődően figyeltem. Fiam, eljött az idő, hogy megtudd azt, hogy miért vannak ezek a furcsa eltűnések, találkozások, a sok kocsi a ház előtt, a védelmi pénz szedése... - mondta. Én hegyeztem a fülemet. Van egy úgynevezett család, aminek én vagyok a vezetője, avagy ahogy ők nevezik, a Caporegime-je. Ez egy bűnszervezet. - folytatta. Ekkor már minden világossá vált. Fiam, úgy tapasztaltam, hogy te nagyon jó vezéregyéniség vagy, jól tudod kezelni még a legnehezebb helyzeteket is, van érzéked az üzlethez, és van elég tapasztalatod is. Azt akarom, hogy menj ki Barzinihoz, és hozz létre egy leágazást. Én csak bámultam magam elé, ledöbbenve, mégis komolyan gondolkodtam. Van hozzá alap tőke, amit kiértél, küldök egy kis pénzt az elkezdéshez, úgy gondolom hogy te vagy a legtökéletesebb a feladatra. - zárta mondandóját. Ekkor én bólintottam, majd elhagytam a szobát.

Beléptem a saját szobámba, ahol elkezdtem egy bőröndbe pakolni a ruháimat és a cuccaimat. Felhívtam Francot, Leot és Bernardot hogy elköltözöm Amerikába, és elkezdek élni. Mindenki azzal válaszolt, hogy szeretnének velem tartani. Meglepett a válasz, hiszen nekik megvolt mindenük, nekünk pedig már csak egy házunk volt, idõközben eladósodott édesapám, így éppen csak annyi maradt meg nekünk, amennyit õ elutalt Los Santosba a számlámra... Másnap felszáltam a repülőgépre, és meg sem álltam Amerikáig. Los Santosban már Barzini várt rám, akit elõtte este édesapám értesített mindenről. Átölelt, majd azt mondta: Üdvözöllek a lehetőségek országában. Beszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk a motel irányába, remélem minden jóra fordul majd…

A hosszú esõs idõ után kisüt a Nap, a rádióban megnyugtató zene szól. Antonio elszívja a cigarettáját, megissza az utolsó korty whiskeyt a pohárból, és becsukja a családi albumot, majd a dolgozó szobájában található asztal fiókjába mélyeszti azt, felveszi a kabátját a fogasról, kinyitja az ajtót és elindul…

Január 19, 2023