-
Hozzászólások
6 -
Csatlakozott
-
Utoljára aktív
Tartalom típusa
Profil
Fórumok
Naptár
Posztok, írta LeviTVR
-
-
Szerelő brigádunk története:
2017 nyarán jött az ötlet a baráti társaságba, hogy közös vállalkozásba kezdjünk, mivel megvolt mindenkinek a kellő szakképzettsége a munkához. Az egyik csapattagunk műhelyében bele is vágtunk a munkába.
Csapatunk már régóta egy összeszokott gárdaként dolgozik, ugyanis egy másik városban már elkezdtük kiépíteni karrierünket mely a más megélhetési lehetőségek végett nem alakult túl fényesen.
E helyen több mint 3 évet tevékenykedtünk de a megnövekedett adók, s az egyéb költségek miatt nem tudtunk profittal zárni munkánkat így kicsit eltántorodtunk. Hosszas tanakodás után arra a következtetésre jutottunk, hogy megpróbáljuk ebben a városban szabadalmaztatni a tudásunkat.
Rólunk:
A Hayes Mechanic kereskedelmi folyamata olyan minőségi követelményrendszerre épül, mely szervizünk működésének az alapja. Az ügyfélcentrikusság alapelvét követve a vevői igények minél magasabb szintű kielégítését tartjuk szem előtt, melyhez speciális szaktudás, modern technikai berendezések és versenyképes árak társulnak. A csapat minden tagja elszánt, kitartó és ha munka érkezik akkor azt precízen elvégezzük.
Jövőbeli terveink:A kis csapatunk célja a piackövető magatartás megőrzése mellett az ügyfélközpontúság, abból a célból, hogy a vevők bizalommal és megbecsüléssel forduljanak hozzánk. Hiszünk abban, hogy egy olyan szolgáltatási rendszert tudunk megvalósítani, amiben az ügyfél is komfortosan érzi magát minden szempontból. Emellett pedig mi is a fő célunkra fókuszálhatunk, ami pedig nem más mint a nyugodt autóhasználat biztosítása ügyfeleink számára, akik megtisztelnek bennünket bizalmukkal.Helyszín:A várost végig pásztázva megtaláltunk egy olyan helyszínt amelyben láttuk a potenciált, hogy mindenki számára könnyen elérhető legyen és megfelelő legyen a vállalkozásunk elindításához.OOC:Érett tagokból álló csapatunkban 6-an tartozunk. Régóta játszunk Text alapú RolePlay szervereken és nagyon összeszokott brigád vagyunk. Az összes tag ért az autókhoz való életben is, ezzel színesebbé téve az RP-ket. Szeretnénk egy jó közösséget kialakítani, és olyan tevékenységet folytatni a szerveren, amiben látjuk is a jövőt.Köszönjük szépen, hogy végig olvastad a mi kis pályázatunkat és reméljük, hogy elnyerte tetszéseteket.- 2
[JELENTKEZÉSI FORMANYOMTATVÁNY] [Intern] Oscar Rey
itt: Elfogadott jelentkezések
Elküldve · Szerkesztve LeviTVR által
I.) Személyes Információk
1.1.) Megszólítás: Dr.Rey
1.2.) Keresztnév: Oscar
1.3.) Vezetéknév: Rey
1.4.) Születési idő: 09/28/1992
1.5.) Születési hely: Valencia
1.6.) Telefonszám: 706456
1.7.) E-mail cím: [email protected]
1.8.) Állampolgárság: USA
1.9.) Lakhely: Los Santos Bay City Ave 5
1.10.) Elismervények: MD
II.) Végzettség
2.1.) High School neve: Health Valencia Academy
2.2.) Képzés befejezte: 2019
2.3.) College/University neve: University of Valencia
2.4.) College/University szak megnevezése: radiologist
2.5.) Képzés befejezte: 2014
III.) Korábbi munkahelyek
3.1.) Előző munkáltatók neve: Hospital Valencia
3.2.) Előző munkáltatók elérhetősége: +34 963 89 77 00
3.3.) Írja le tapasztalatait előző olyan munkahelyeiről, ami vonatkozhat a jelenlegi pályázott pozícióhoz: A fő iskola és az egyetem közben már szakmai gyakorlatot végeztem és miután befejeztem tanulmányaimat az iskolában utánna a Hospital Valencia-nál dolgoztam radiológusként
IV.) Motivációs levél
4.1.) Írjon egy motivációs levelet számunkra, melyből kiderül miért lenne alkalmas a pozícióra. (Min. 75 szó)
Tisztelt Hölgyem/Uram!
Oscar rey vagyok, Valenciában születtem és tanulmányaim befejezéséig ott is éltem a családommal. Interneten látott hírdetésen keresztül találtam rá a munka lehetőségre és mivel Los Santosba költöztem ezért erre a korházra jutott a választásom. A korház weboldalát böngészve sok jó és pozitív dolgot találtam és ez is felkeltette bennem az érdeklőést.
Az iskolás éveimben sokat foglalkoztam a kellő tanulmányokon kívül is egyéb tanulmányokkal amik segíteni tudták a sikeres előrehaladásaimat.
Amikor dolgozni kezdtem a Hospital Valencia-nál akkor azon voltam, hogy minden lehetséges dolgot megtanuljak és elsajátítsak. A munkához mindig is úgy álltam hozzá, hogy meglegyen a kellő teljesítmény és az elvárásoknak megfeleljek, minden munkanapon boldogan mentem be dolgozni mert tudtam, hogy ismét sok emberen tudok segíteni.
Visszatérve a levelem elejére én úgy gondolom, hogy gondolkodás nélkül a maguk korházában kell folytatni az elkezdett karrieremet.
V.) Előélet
5.1.) Ön büntetett előéletű? Nem
5.2.) Amennyiben igen, részletezze. N/A
VI.) Engedélyek
6.1.) Rendelkezik e San Andreas állam területén érvényes jogosítvánnyal? Igen
6.2.) Rendelkezik e San Andreas állam területén érvényes repülési engedéllyel? Nem
6.3.) Rendelkezik e San Andreas állam területén érvényes fegyverengedéllyel? Nem
VII.) Nyilatkozat
Jelen jelentkezés benyújtásával én, Oscar Rey ezennel igazolom, hogy a jelen dokumentumban szereplő kérdések a valóságnak megfeleltek. Teljes mértékben engedélyezem az ezen a dokumentumon megosztott tartalom kivizsgálását. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a pályázatban a félrevezetés, plagizálás vagy rosszindulatú hamisítás felhasználása azonnali elutasítást és határozatlan időre szóló eltiltást von maga után a jövőbeli állásajánlatokra való jelentkezéstől.
Aláírás: Oscar Rey