Ugrás a tartalomhoz

[Official] The Dubois Organization


Ajánlott témák

A tapasztalatunkról:

Northrop: Már több mint 5 éve játszok magyar és az utóbbi 1+ évben nemzetközi RP szervereken. Ez idő alatt több illegális frakciót is vezettem, kizárólag GTA 5 szervereken. A szerepjáték karrierem alatt is 80%-ban illegális frakciókban játszottam. A tagok, akikkel a frakciót tervezzük szintén több éves tapasztalattal rendelkeznek. Fozával és Benjivel együtt alapítottuk ezt a frakciót és a szerver utolsó pár hónapjában én voltam az egyik leader.

Foza: Legalább 10 éve kezdtem el RP-zni kisebb-nagyobb kihagyásokkal akkor még SAMP szervereken. Ennek az időnek a nagy részét leginkább különböző illegális frakciókban töltöttem. Úgy gondolom sok mindent megtapasztaltam ennyi idő alatt és ezáltal racionális elképzelésem van egy frakció megfelelő vezetéséről. Benji banja után én vettem át és vezettem a Boswell Connectiont egészen a szerver széthullásáig.

Miért mi?

Nagyon elszántak vagyunk és ezt mi sem tükrözi jobban, hogy a DC beszélgetést követően megértettük a problémát és hajlandóak vagyunk a változtatásra. A tapasztalatunkon kívül muszáj megemlíteni, hogy a Boswell a népszerűtlenségének ellenére aktívan, több hónapon keresztül futott és ez idő alatt többször is példaként lett kiemelve egyes szituációkban. Folyamatosan bővítettük a topicot RP képekkel és ez most sem lesz másképp. Sok ötletünk van, amit szeretnénk megvalósítani, plusz ezeket még nem/nagyon ritkán láttuk MO-n, amivel az egyediségre törekednénk.

Például:

  • Bankkártyalopás/skimming amit egy séma keretein belül képzeltünk el
  • Egy edzőtermet szeretnénk vezetni és ha lesz rá igény, folyamatos boksz/mma versenyeket tartanánk

Ezeket szóban részleteznénk, amennyiben elfogadásra kerül a pályázat.

Frakció neve: The Dubois Organization

Tagok várható létszáma: Kezdésnél nagyjából 5-7 tag. A régebbi frakcióink tagjaival beszéltünk és kiválogattuk közülük azokat a tagokat, akikkel a múltban nem volt/minimális probléma volt, mert ennél a projektnél a minőségre törekszünk.


Tervezett vezetőség és felelősségi körök:

Northrop Grumman és Foza – A frakció teljes IC és OOC felügyelete. IC egy vezetői karakter szerepjátszása, OOC pedig a frakció managelése, a felmerülő ügyek megoldása, kapcsolattartás a management teammel.

 

Frakció strukturális felépítése (Hogyan működne a frakciód? Milyen elosztásban szerepelnének a frakciódban a tagok? Rangok / feladatkörök?)

 

Boss: A legmagasabb pozíció a szervezetben. Teljes irányításuk van minden felett, nagyobb volumenű akciók és komolyabb döntések meghozásáért is felelősek.

Underboss: A szervezet vezetésének jobb keze. A Boss távollétében intézi a dolgokat, továbbítja felé az információkat és a Kickup-ot. Hozhat saját döntést, de, ha úgy érzi kikérheti a Boss véleményét egy adott helyzetről.

Captain: Egy crew-t irányít, aminek tagjai Associate-k és Soldierek. Az underbossnak és a boss felé tartozik felelősséggel.

Soldier: Egy beavatott tagja a szervezetnek. Egy adott Captain csapatába tartozik, akinek Kickup-ot fizet. Egy Soldier a szárnya alá vehet egy Associate-t, hogy tanítsa.

Associate: Másnéven "Connected", ennek a személynek még sokat kell bizonyítani a szervezetnek. Ők segítséget és minimális védelmet kapnak a Soldierektől.
 

A tagok teljesítőképesség alapján "fentebb" lehetnek társaiknál viszont nem felettük. Ezek alapján lesznek kiosztva a feladatkörök. Fontos kiemelnem, hogy kezdetben a tagok egy IRL barátitársaság részei ám ez nem fog befolyásolni semmit IC az "ismeretlenekkel" szemben. Amennyiben egy új, tőlünk független játékos csatlakozik és jobban teljesít, mint egy olyan, akit ismerünk akkor IC többre is fogjuk őt tartani a frakcióban. Nagyobb RP-k megszervezéséért a vezetőség felel, viszont frakciót érintő változásokat demokratikusan a tagokat is belevonva fogjuk megszavazni. Minden tag köteles beadni egy bizonyos részt a bevételéből a szervezetnek, annak a személynek, aki felé jelentéssel tartozik. ezt nevezzük Kickup-nak. A tagoknál nem vesszük figyelembe a származásukat, így ez nem fogja befolyásolni azt, hogy mekkora rangot érhetnek el a jövőben.

Frakció leírása pár mondatban

 

A Dubois Organization a 2020-as évek elején alakult ki Los Santos-ban Charles és Logan Dubois vezetésével. A szervezet eleinte csak pár taggal működött és piti rablásokból, csalásokból szereztek pénzt. A Dubois testvéreik szülei súlyos betegségben szenvedtek, azonban a kezelésre nem volt pénzük. A fő motivációjuk így az orvosi számlák kifizetése volt. A célukat elérték, azonban a pénz rabszolgájává váltak. Mivel nem tudtak kiszállni és a jómódú életmód függővé tette őket, tevékenységeiket ma is folytatják, amiket azóta jelentősen kiterjesztettek. A szervezethez több tag is csatlakozott az idők során, ami lehetővé tette, hogy új pénzkeresési lehetőségekbe kezdjenek, például zsarolás, kábítószer- és fegyverkereskedelem. Jellemző rájuk, hogy jól szervezetten működnek és mindig próbálják elkerülni a feltűnést különböző trükkökkel. Napjainkban Vespucci-ban tevékenykednek, ahol több fedővállalat indítását tervezik pénzmosás céljából.

A frakciót nem akartuk sablonosra tervezni, ezért egy kicsit személyreszabtuk és több helyről vettünk át dolgokat, például LCN.

Milyen elvárásokat támasztasz a Faction Team-mel, a többi frakcióval, valamint a szerver vezetőségével szemben?

 

Annyi az elvárásunk, hogy a Faction Team aktívan biztosítsa minden frakciónak a rendes működését azzal, hogy segítik őket és rendelkezésre állnak. Az esetleges felmerülő problémákat könnyedén megoldják és a frakciók véleményét együttesen, esetleg meetingek keretein belül vegyék figyelembe a szerver fejlődésében/fejlesztésében. Emellett biztosítsák, hogy a frakciók megfelelő minőségűek legyenek és szankcionálják azokat a játékosokat/csoportokat akik problémásak a szerver életében.

A játékosokkal és a többi frakcióval szemben elvárjuk a kölcsönös tiszteletet.

 

Egyedi igények?

Amennyiben van rá lehetőség a pályázat elfogadása esetén, szeretnénk majd a frakcióhoz igényelni egy bizniszt (edzőteremre gondoltunk), mint fedőcég. Ezt a szerver ismeretének hiányában majd részletesebben kitaláljuk a vezetőség/faction team segítségével.

Szerkesztve Lejó által
  • Tetszik 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

image.png


Kedves Pályázó!
Örömmel értesítelek, hogy a pályázatod elfogadásra került a Frakció Team megbeszélését követően. A következő lépés a szóbeli meghallgatás lesz
, melyet az OctansV Discordján tartunk meg. Kérlek, egyeztess velünk a szóbeli megbeszélés időpontjáról, melyet itt, a pályázat alatt várunk.

Még egyszer gratulálunk a sikeres pályázáshoz és várjuk a visszajelzésed!

OctansV
Frakció Team

Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

image.png


 

Szia!

Köszönjük a gyors válaszod, már fel is írtunk titeket akkor 01.18. 19:00-ra. Amennyiben nem alkalmas az időpont kérlek még igyekezzetek előtte jelezni vagy úgy, hogy @Morcsog-nak vagy nekem küldtök egy PM-et Discordon vagy esetleg itt hozzászólásban. Minden meghallgatás 19:00-tól kezdődik ezért kérlek addigra jelenjetek meg az OctansV Discordján az Adminisztrátor csapat várójában. A meghallgatáson a pályázatodból az összes személy részt vehet, ugyanakkor szeretnélek megkérni titeket arra, hogy törekedjetek a résztvevő személyek számát redukálni egy picit.

OctansV,
Frakció Team

Szerkesztve Lejó által
  • Tetszik 1
Link to comment
Megosztás egy közösségi oldalon

  • Lejó megváltoztatta a címet a következőre: [Official] The Dubois Organization
  • Morcsog lezárta ezt témát
Vendég
A téma le van zárva, így nem szólhatsz hozzá!
×
×
  • Új létrehozása...