-
-
OctansV 2.0 - új kezdet.
Kedves Játékosok! Az OctansV 2023 nyarán történt tulajdonosváltása megújult lendületet, új ötleteket és más szemléletet hozott a szerver életébe. A továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetünk a minőségi szerepjátékra, viszont számos más területen megújulunk.
Mik a főbb változások?
- Nem lesznek havi/negyedéves/féléves nagy updatek, helyette a fejlesztés folyamatosan megy a háttérben, és amint elkészültünk egy rendszerrel vagy frissítéssel, be fog kerülni
- A vezetőség, a csapattagok, a leaderek és bármilyen felelős pozícióban lévő személy mind a saját érdemeik, megbízhatóságuk és hozzáállásuk révén kerülnek be és jutnak feljebb. Ennek a rendszerét úgy alakítottuk ki, hogy teljesen visszaélés-mentesen tudjon működni.
- A fejlesztéseknél a következő pontokat vesszük figyelembe: hány játékost érint / milyen a várható hatásfok / szórakoztató-e / skálázható-e
- Felállításra került 3 menedzsment csapat, akik különböző területekért felelnek (erről később bővebben)
- + rengeteg újdonság a scriptben
Több száz órányi alapozás és fejlesztés után már látjuk a nyitás várható idejét, erről idejében tájékoztatunk mindenkit! A megnyitó hetet pedig érdemes várni, mert olyan dolgokkal készülünk, amit egyik RP szerveren sem láthattatok még. Ez vonatkozik a szerverre és a való életre is.
Köszönjük a töretlen kitartásotokat a szerver mellett!- Weeno
-
Köszöntünk az OctansV fórumán!
Böngéssz bátran, fórumozz, legyél a közösségünk teljesértékű tagja.
A fórumon találhatod meg szerverünk alapvető építőköveit, így többek között:
- szerverszabályzatot, Facefinder szabályzatot, Discord szabályzatot, és a fórum szabályzatát is,
- itt adhatsz ötleteket a szerver továbbfejlesztéséhez,
- itt jelenthetsz hibákat, amiket a szerveren tapasztaltál,
- írhatsz karaktertörténetet, olvashatsz leírásokat, tanulmányozhatod a szerver környezetét,
- és még rengeteg egyebet.
Fedezd fel a fórumunkat!
-
Legutóbbi hozzászólások
-
0
Mit tudhat rólunk a rendvédelem?
MIT TUDHAT RÓLUNK A RENDVÉDELEM? Mivel a McCarthy Crime Organization egy viszonylag frissen létrejött és újonnan Los Santosba költöző szervezet nem sokat tudhatnak róluk. Mindig okosan, hatóságok figyelmét elkerülve igyekeztek végezni tevékenységeiket az anyaországában, így gyakorlatilag minimális információ áll rendelkezésre. Még felépítéssel és hierarchiával sincsenek tisztában, továbbá elég gyakran meg is változott míg kialakult a mostani felállás. Maximum különböző média felületekről az Írországban történt véres eseményekről tudhatnak, amit interneten olvashattak vagy TV-ben leadott hírekből hallhattak. Ezen események semmilyen formában, továbbá bizonyíték híján nem voltak köthetőek a szervezethez. Még a szervezet egyes tagjai sincsenek tisztában a McCarthy Crime Organization elnevezéssel.- 1
-
-
0
Hogyan alakíts megfelelő karaktert?
HOGYAN ALAKÍTSD KI A KARAKTERED? Ha elhatároztad, hogy szeretnél csatlakozni a szervezethez, akkor bizonyos keretek közé kell szabni a karakteredet. Ebben a leírásban igyekszünk hozzásegíteni ahhoz, hogy ha elhatároztad, hogy hozzánk szeretnél csatlakozni, akkor milyen karakter alakítását kell majd hoznod. Itt most nem arra kell gondolni, hogy kötelezően ír, ír névvel és a többi felesleges maszlagról lesz szó. Sokkal inkább arról, hogyan tudsz megfelelő, modern maffiához kötődő karaktert ki alakítani magadnak, ami passzol a jelen időkhöz és a szervezethez is. MIK A LÉNYEGI ELEMEI EGY MODERN MAFIA KARAKTER ALAKÍTÁSÁNAK? Az első és legfontosabb: nincs olyan ember, aki mindenhez is ért. Ez jelen esetünkben is igaz. Nincs olyan illegális tevékenységet folytató ember, aki MINDENHEZ IS ért. Néhány tag nem is folytatott korábban illegális tevékenységet, mielőtt belekeveredtek. Rendkívül szerteágazó, hogy ki milyen háttérből jött. Vannak itt eleve az illegális élet árnyékában születettek, de vannak korábban teljesen tiszta lappal rendelkező emberek is, akik valami folytán belekeveredtek az illegális életbe, amire minden karakternek más oka lehet. Éppen ezért a karakterek származása sem szükségszerűen ír. Nagyon sok egyéb crime ring működik az Egyesült Államok szerte, pld. Cleveland, Chicago - a döntés rajtad áll, a lényeg, hogy a karaktered legyen eredeti és ne séma-szerinti. A modern maffiában az emberek különböző helyekről érkeztek, különbözőek karakterükben -nem úgy mint régen, hogy csak írek léphetnek be- és a pénz, a hatalom vágya ami egyesíti őket. NEM MINDEN AZ ILLEGÁLKODÁSRÓL SZÓL Egy bűnszervezetben tevékenykedő ember élete nem csak teljes egészében az illegális tevékenykedésekből áll. Ezeknek az embereknek (és a karakterednek) is kell, hogy legyen saját élete, szokásai, cselekvései amiről gondoskodni kell és a karaktert mélyíti. - pld. legális biznisz, érdeklődés a kocsik iránt, golfozás. Teljesen mindegy, hogy mi az, a lényeg, hogy ők is ugyan olyan emberek mint a többi és igyekeznek ezt is mutatni, van és kell, hogy legyen élet az illegális tevékenységeken túl is. Alakítsd úgy a karaktered, hogy legyen mélysége, legyenek akár betegségei, ha szeretnéd, legyen egy története és értékrendje ami szerint haladsz. NAGYON FONTOS az, hogy eléggé elmélyítsd a karakteredet, de ha csak az illegális részre koncentrálsz, kihagysz egy remek lehetőséget. A régi időktől eltérően, ahol nagyrészt egy bentlévő beajánlásával lehetett csak bekerülni a szervezetbe, ma már teljesen más a felállás. A legtöbb ír-amerikai, aki ír-amerikai bűnszervezetekben van 3.-4. vagy 5. generációs. Ez azt jelenti, hogy az akcentusod jelentősen meggyengült már az amerikai kultúra hatásának köszönhetően. Nem lenne bölcs ötlet teljesen friss ír karaktert rpzni, aki éppen most lépett a partokra. Használj amerikai neveket, és kerüld a túlzott ír akcentust. Jó ötlet lenne, ha szülővárosod egy, az USA keleti partján található város lenne, mint Miami, New York vagy hasonló, vagy egy középső államból való település. Nem igazán realisztikus, ha a nyugati-partról származol, tehát például tősgyökeres san andreasi vagy. HOGYAN TUDSZ BEKERÜLNI EGY HASONLÓ, MODERN BŰNSZERVEZETBE? Néhány ügyes ember már meglehetősen hamar be tud kerülni egy ilyen szervezkedésbe, bizonyos mennyiségű illegális tevékenység után, jelen esetünkben megfelelő RP után. Ha jól RP-zed a karaktered és látjuk, hogy van benned potenciál, akkor a többi taggal egyeztetve bekerülhetsz. Közel kerülni hozzánk többféle módon is lehet: Belekeveredsz IC egy munka során, vagy már eleve van egy ismerősöd, aki velünk dolgozik és ő odahoz téged. Egy bűnös előéletű karakter minden lehetőséget megragad, mert tudja, hogy ebben a világban a nagyobb elnyomja a gyengébbet. (Amat victoria curam - Aki felkészül győz.) Az, hogy hogyan alakulnak a történetek utána már egy másik kérdés. Egy jó illegális karakter több kapcsolatot is kiépít, sok kapcsolattal rendelkezik, ha valamelyik hidegre fordul akkor legyen más munkája is. Minél több embert ismersz, annál több lehetőséged van érvényesülni. A karaktered háttértörténetét nyilván elősegíti, ha valami kapcsolatban volt már az illegális élettel: pld. a börtönben valaki, akit ismerünk a szárnyai alá vette, vagy az egyik belsős emberünknek dolgozol. Az ír bűnszervezetekről köztudott, hogy az ír-amerikaiakon kívül más nemzetiségűeket is elfogadnak. Voltak olyan esetek, amikor briteket/olaszokat/németeket stb. fogadtak el és integráltak a közösségbe, bár inkább ír-amerikaiaknak kell lenni, mivel ez segít gyorsabban feljebb lépni a ranglétrán. Az ír szervezetek köztudottan nagyon rasszisták. Nem tisztelik a kisebbségeket, például a feketéket és az ázsiaiakat. Előnyben részesítik tehát még a kívül állók esetében is ha valaki fehér vagy úgymond „kaukázusi”. (Megjegyzés: A kaukázusi egy embertípus, minden fehér, európai embert ide sorolnak, nem azt jelenti, hogy grúz, örmény, azeri stb stb az illető) A KARAKTER TEVÉKENYSÉGEI Miután közel kerültél a tűzhöz és megfelelő mennyiségű embert ismersz, elkezdheted a saját karaktered alapján a szálakat fűzögetni, legyen a karakterednek saját kialakított dolga, hogy ha nincsenek szervezett tevékenységek akkor is tudjon pénzhez jutni. Rengeteg tevékenység van, amit a karaktered elvégezhet, a következők példaként szolgálnak, de a kreativitás ebben az esetben rendkívül jól jöhet. Csak néhány példát hozok, a kreativitásodra is bízom a többit: Illegális hazárdtevékenységek (szerencsejáték, események elcsalása). Uzsorázás. Prostitúciós hálózat kiépítése (csak a másik belegyezésével). Autólopás, megsemmisítés, feltörés. Boltok megrongálása, kifosztása. Fegyverek, drogok szállítása és eladása. Csalás, hivatalos okiratok eltulajdonítása/hamisítása, eladása. Vállalat létrehozása és üzemeltetése, védelmi pénzek kicsikarása és behajtása. Zsarolás Megvesztegetés ILLEGÁLIS TEVÉKENYSÉGEK RÉSZLETEZÉSE Szerencsejáték: Próbáld ki magad a szerencsejáték világában. Egy kis kockázás, kártyázás, a lényeg az, hogy pénzt szerezz. Akár próbálhatsz csalni is egy menet közben, ha épp nem szervező, hanem résztvevő vagy. Persze készülj fel a következményekre. Uzsorázás: az a cselekmény, amelynek során pénzt adunk kölcsön egy személynek/vállalkozásnak, és később több pénzt kérünk cserébe, de kamatostul. A kamatok emelésével és az idő előrehaladtával biztosítható, hogy a kölcsönadó személy visszafizeti a pénzt. Aki mégis olyan bátor, hogy ne fizesse vissza a pénzt, azt általában megverik, megölik vagy ellopják/elpusztítják a vagyonát. Prostitúció: Munkát ajánlhatsz nőknek, hogy prostituáltként dolgozzanak a szervezetnek. Egyes esetekben akár bele is kényszerítheted a dologba a szerinted erre tökéletes jelöltet. Miután elvégezte a munkáját a strici feladata, hogy a pénz megérkezzen hozzá. Nem fizeti ki a kuncsaft? Verd meg a hálátlan ügyfelet. Nem fizet ki a csaj, rejtegeti a pénzt? Statuálj példát! De fontos, hogy a lányokkal soha ne legyél túl agresszív, csak akkor menj el a falig (verd meg nagyon vagy öld meg) ha arra végképp szükség van. (pl köpött a zsaruknak, vagy próbált köpni) Rablás: Sok minden tartozik ide, a legkisebb piti zsebelésektől kezdve a nagy raktárak elleni szervezett rablásokig. Fegyver és drogüzlet: Ezek talán a legismertebbek és egyben a legprofitálóbbak is. Vehetsz és adhatsz is el fegyvereket, valamint különféle narkotikumokat a már jól ismert beszállítóktól és vevőktől. Bár ez a leggyümölcsözőbb tevékenység, mégis érdemes kiemelni, hogy egyben ez a legveszélyesebb is. Sok ember hal meg naponta és „áldozza életét” a drog és fegyverkereskedelem oltárán. Hamisítás: Hamisíthatsz bankjegyeket és más igazolványokat, hogy azokat pénzért eladhasd. Csalás: csalást sokféleképpen elkövethetsz. Az egyik ilyen a hitel/bankkártyacsalás, amikor ellopod a számlainformációkat, és sajátodként használod fel, vagy eladod azokat másoknak. Kimutatásokat is hamisíthatsz, például kötvényeket, hogy pénzre váltsd be őket. Védelmi pénz: Ha elegendő hatalommal rendelkezik a bűnszervezet, akkor ,,megadóztathatja” a szomszédságában vagy befolyási körzetében működő vállalkozásokat. Ha nem fizetnek, akkor ellophatod, megrongálhatod vagy akár fel is gyújthatod a vállalkozás tulajdonában álló eszközöket és épületeket. Zsarolás: A pénzszerzés egyszerű, de nem túl népszerű formája. Például lefotózhatsz egy bűnözőt, aki éppen illegális tevékenységben vesz részt, ezután pedig a fotókkal megzsarolhatod őt. Persze ez igencsak veszélyes, érdemesebb civileket zsarolni, melynek kiváló táptalaja a szerelmi ügyek, korrupció, megvesztegetés stb. Megvesztegetés: Sokak számára ismerős lehet ez a szó. Megvesztegetés során pénzt vagy valamilyen előnyös juttatást adunk valakinek azért cserébe, hogy számunkra vagy a szervezet számára ad át hasznos információkat, segíti minket valamilyen formában, avagy egy bírósági tárgyaláson befogja a száját. A vesztegetések összekapcsolhatók a zsarolással. Menjetek ketten, vesztegessetek meg egy politikust, egyikőtök átadja a pénzt, míg a másik titokban felveszi azt, később pedig a felvétel manipulálásával kitakarható a szervezetünk tagja, míg a politikus zsarolhatóvá válik. Zsarolásnak ezernyi formája van. Például egy vezető pozícióban lévő személyről kiderül, hogy szeretőt tart, te neked videód vagy hangfelvételed van a „légyottról”, zsarold meg a férfit, hogy átadod a videót a feleségének vagy a médiának. Garantált, hogy -legalábbis rövid és közép távon- hajlandó lesz együttműködőbb lenni. MIT NE CSINÁLJ Ne mászkálj állandóan öltönyben! Az ír maffiózók valahol ugyanolyan emberek, mint mi, így, ha épp parkba mennek sétálni, otthon tartanak egy sütögetős estet vagy épp a strandra elugranak úszni és pihenni, nem fognak feltétlenül öltönyben mászkálni. Mindig az alkalomhoz illő megjelenés a legfontosabb. Természetesen piciny elegancia vihető bele, mint pl. márkás ruhák, vagy ing és farmer kombináció. YEP NOPE Ne beszélj illegális tevékenységről nyilvánosan. Semmi helye nincs dicsekvésnek, veregetni a melled, hogy milyen király és nagy bűnöző vagy. Az írek nem a négerek, akik nyilvánosan beszélnek ilyenekről. Bármi ilyesmi könnyen CK-t vonhat maga után, ha a vezetőség fülébe jut. BUNYÓK, HARCOK Súlyos esetekben, mint például egy utcai vitához, vagy kocsmai összeszólalkozáshoz hasonló helyzetekben, természetesen a mentalitásukból adódóan az ír-amerikaiak lennének az elsők, akik előveszik a fegyvereiket. Egy kocsmai verekedésben azonban értelem szerűen célszerűbb inkább az öklödet használni, mintsem elővenni a mordályokat és nyilvánosan lövöldözni. Lehet akár olyan karaktert is rpzni aki heves vérmérsékletű, könnyen a plafonon van. Az ilyen karakterek gyakran keverednek kocsmai bunyókba. DROGGAL VALÓ VISZONY Egyéb más nemzetiségű közösségektől eltérően az ír-amerikaiak nem igazán drogoznak, legalábbis semmiképp sem rendszeresen. Időnként kipróbálnak drogokat, legfőképp az új élmények szerzésének öröméért. Kemény drogokhoz nagyon ritkán nyúlnak, leginkább a fű, valamint egyes gombákból készült szereket, tehát a könnyebb drogokat próbálgatják. A drogokat leginkább kereskedelmi, szinten hasznosítják, ergó pénzt csinálnak belőle. LETARTÓZTATTAK, MI FOG TÖRTÉNNI? Igyekezz ezt mindenképp elkerülni. Az ír maffiák ritkán tolerálják, ha valaki oly mértékben vall kudarcot, hogy letartóztatják. Nem mellesleg utána folyamatosan fennáll a veszélye, hogy a vezetés téglának, spiclinek fogja tekinteni. Amint a letartóztatott kikerül a börtönből, megvan az esélye, hogy eltüntetik a képből, ergo likvidálják. AZ EREDETI KELTA, AZAZ A GAEL NYELV HASZNÁLATA A Gael nyelv nehéz és magában Írországban sem beszéli a lakosság többsége, így nyilván még kevésbé fogják beszélni a már évtizedek óta Amerikában élő írek. Érdekességként be lehet nyomni egy-két szót, vagy egy-egy rövidebb mondat mellé odarakni, hogy ezt "írül" (gael) mondta, de kerüljük a hosszabb mondatok használatát. Egyrészről nem reális, hogy te magad ennyire tudsz gaelül, hiszen amúgy is egy nehéz nyelv és nem sok értelme lenne használnod, másrészt a tagok döntő többsége még annyira sem beszélheti ezt a nyelvet, mint te. TOVÁBBI ÁLTALÁNOS TANÁCSOK Ne félj kilépni a karaktereddel a komfortzónádból, légy kreatív és vakmerő. A dolgok kifutása akár addig is eljuthat, hogy megölhetnek - ezzel számolnod kell, ha illegális tevékenységeket folytatsz. Ha valamilyen tevékenységet akarsz folytatni, mint pld. a korábban leírtak akkor az ahhoz szükséges dolgoknak nézz utána, ásd bele magad. - Amit még nagyon fontos és korábban is leírtam, legyen egy legális életed is, amit a karaktered él, ne szippantson be az illegális örvény. A bűnszervezetben tevékenykedők számára fontos az emberek és a kapcsolatok bővítése, így te is jobban jársz, ha eljársz szórakozni, vagy kocsmákba és építed a körödet. Credits: Slipky, A-List, ndrangheta, Luciano, Death -
0
A Frakció története
A Frakció története „Radikális” eredet Paradox módon az első ír bűnözői szervezetek nem magában Írországban alakultak ki legelőször. Ez egy érdekes körülmény, melynek pontos szociológiai és társadalmi hátterének bemutatására ezen történet leírás nem vállalkozna, mindazonáltal fontos megemlíteni, hogy a tengerentúlon, vagyis az Egyesült Államok területén már a 19. században létrejöttek szervezett bűnözéssel foglalkozó szervezetek, ám ezek leginkább kezdetben az utcai bandák szintjén voltak. A 20. század hozta meg mind szervezetileg mind tevékenységileg azt a minőségi javulást, amely miatt már egyes helyeken az ír szervezetek inkább a maffiák szintjén mozogtak. Példának okáért érdemes megemlíteni John Patrick Looney, Rock Island-i szervezetét. A demokrata párt tagjaként és a helyi újság tulajdonosaként már kifinomultabb módszerekkel is tudta terjeszteni befolyását. Írország, az anyaföld azonban az 1960-as évekig csendes maradt. Írországot és az ír közéletet meghatározta és mind a mai napig befolyásolja Észak-Írország státusza, ez pedig az angol-ír megegyezés előtt a 60-as 70-es és 80-as években igencsak brutális formát öltött időnként a közéletben. Mindazonáltal az 1960-as évek elején Dublinból, Írország fővárosából nem jelentettek különösebben kemény bűneseteket. Boltrablások, prostitúció, kisebb zsebtolvajlások, a gyilkosággal, droggal és fegyverekkel kapcsolatos bűnesetek száma rendkívül elenyésző volt. A 70-es években azonban változás állt be. Egyre elszaporodtak a fegyveres bűncselekmények, gyilkosságok, sőt addig lényegében helyileg ismeretlen bankrablások is történtek. Ezek mögött legfőképp a Saor Éire nevű szervezet állt. A Saor Éire az egyike volt azon paramilitáris, az angolok észak-írországi uralmát elfogadni nem akaró szervezeteknek, amelyek bevételüket nem egyszer illegális tevékenységből, például bankrablásból szerezték. Szervezetük hasonlított az IRA-hoz, annak több korábbi tagja is soraikat gyarapította. Ideológiájukat leginkább íz ír republikanizmus és nacionalizmus jellemezte. E szervezet tagja volt Larry McCarthy. Az ifjú, erős, de radikális ideológiáktól áthatott férfi hamar felverekedte magát a szervezetben, középvezetői szintekig. Végül azonban, részint kiábrándulva a Saor Éire-ből, mely nem volt képes érdemben fellépni az ír nemzeti érdekek mellett, ahelyett, hogy a szervezet berkein belül folytatta volna karrierjét, pár régi ismerősével, legyenek azok köztörvényes bűnözők vagy épp milicisták, megalapította a McCarthy Familyt. A szervezet azonban lényegében mentes volt már a politikától, a milíciában megszerzett tapasztalatok révén viszont kifejezetten jól szervezetté vált. A szervezet jó startját nagyban segítette, hogy rendelkezett már kapcsolatokkal az Egyesült Királyságban, rokoni szálak révén Walesben, Skóciában és Észak-Írországban. A szervezet első körben az emberrablásra, bankrablásra és boltrablásokra szakosodott, de aztán később a McCarthy Family fő portfoliójává a drogkereskedelem vált. 1978-ban a McCarthy család a gerillákat megszégyenítő taktikát alkalmazva betört egy ír gyógyszercég gyárába, ahonnan nagy mennyiségben loptak el narkotikumokat. Ezeket aztán komoly összegben tudták értékesíteni, megalapozva anyagi tőkéjüket a későbbi terjeszkedéshez. A későbbi terjeszkedés pedig nem mást takart, mint a fegyverkereskedelem és egyéb komolyabb illegális szerek, termesztése/előállítása, valamint csempészete és eladása. Amerikai kapcsolatok A növekedő befolyás magával vonta az USA-ban található ír-amerikai bandák és bűnszervezetek figyelmét is. Az eddig oly csendes hazaföld megszólalt, még ha nem is épp a legédesebb hangon. A Massachusetts államban található Laverty család volt az első és legerősebb kéz mely átnyúlt a tengerentúlról. A kialakuló üzleti kapcsolatokon túl a két család -jó katolikus írek módjára- egy házasággal pecsételte meg a partnerséget. E házasság a későbbi szoros kapcsolatok alapköve lesz, és máig meghatározza részint a szervezet felépítését. A McCarthy család egészen a 80-as évek végéig aktívan tevékenykedett, mind a drogkereskedelemben mind a fegyverkereskedelem terén. Ügyes politikát választottak, hiszen pragmatizmusból az IRA és ahhoz köthető szervezeteknek nem adtak el fegyvert, legalábbis nem nagy kalibereket, így mentesítve magukat attól, hogy az angol és ír -valamint amerikai- kormányzat terrorista szervezetek listájára vegye a csoportot. A fegyverkereskedelem azonban profitálóbbnak bizonyult, legfőképpen az amerikai kontaktok miatt, ahonnan sokan voltak hajlandóak különféle kaliberű fegyvereket vásárolni. A család vezetését 1983-ban átvevő Flynn McCarthy, Larry McCarthy fia, volt ezen „üzletág” legelhivatottabb híve. Így a 90-es évek elejére a szervezet első körben a fegyverkereskedelemre koncentrált több erőforrást, de a drogkereskedelmet sem hagyta annyiban, az eladások profitjait pedig mindkettő fejlesztésére használták. A dominancia kapujában A McCarthy Family hatékonyan, jól szervezetten növelte befolyását. A 80-as évek végére már ír politikusok is a zsebükben voltak, sőt a Laverty család közreműködésével már floridai, san andreasi és texasi szenátorok is a zsebükben voltak. A 80-as évek végére Írország egyetlen igazán domináns, már-már tűzerőben egyes „közép-kategóriás” terrorista csoport szintjével rendelkeztek. Befolyásuk fokozatosan kiterjedt aztán nem csak Wales és Skóciára, valamint Észak-Írországra, hanem Anglia nagyvárosiban is elkezdte magát képviseltetni a szervezet. Kiváltképp Észak-Anglia kínálta magát tálcán. A bánya bezárások, a Margaret Thatcher vezette brit konzervatív kormány szakszervezet ellenessége és az arra reagáló sztrájkok olyan szociális és társadalmi feszültségeket okoztak, melyet a zavarosban halászó McCarthy család ügyesen tudott kihasználni, gyarapítva ezzel tagjainak létszámát. A jó kapcsolatok, a munkanélküliség és gazdasági válság révén egy hanyatlásnak indult, 60-as években, Angliába települt, írekből álló Walsh család vezette kisebb bűnbandát is beintegráltak a szervezetükbe, akik történetesen sportfogadások lebonyolításával, illegális harcok szervezésével, zsarolással, védelmi pénzek szedésével és pénz- továbbá, alkoholhamisítással foglalkoztak. Mindazonáltal a 80-as évek végén Flynn McCarthy nem merte még meglépni a végső, és szükséges lépéseket. Egy komolyabb, véres, a hatóságok figyelmét mindenképp felkeltő leszámolást, mellyel nemcsak a szigetek feletti dominancia küszöbén toporog a család, hanem át is lépi annak kapuját. Egy rosszul „elsült” üzlet következményei Azzal azonban nem számolt Flynn, hogy egy rosszul elsült kereskedelem a helyi cigány törzzsel akár az életébe is kerülhet. A cigány banda megölte Flynn McCarthyt, ezzel belső viszályokat robbantva ki a szervezeten belül. Korábban a szervezetben létező két irányzat, amelyből az egyik azt mondta, hogy a megmaradt erőinket kell megerősíteni a szigeten, a másik pedig azt helyezte kilátásba, hogy az USA-ba kellene terjeszkedni a nagyobb lehetőségek és a nyomorgató politikusok nélkül. Flynn McCarthy halálával az utóbbi irányzat erősödött meg, így a korábban kivándorolt, Los Santosban élő IRA-sokkal felvették a kapcsolatot és megkezdődött az üzlet áthelyezése. A McGrath család volt az, amelyik a nyugati parton, Los Santosban tevékenykedett, a Laverty család pedig a keleti parton, Bostonban. Az új irányzat már korábban tárgyalt és beházasodott a Laverty családba, így áthelyezték a szervezetet az Egyesült Államokba. A jó lehetőségekkel kecsegtető Los Santosba tették át székhelyüket, az ott tevékenykedő McGrath családdal pedig a közös üzletelés és az ír háttér összehozta az érdekeket. A négy család egyesülése és a közös érdekek mentén való szerződések megkötése legalizálta a három család együttműködését. Innentől kezdve számítjuk a McCarthy Crime Organization létrejöttét. De a teljes amerikai kivándorlás előtt még több dolog is hátra volt... Először is, le kellett számolni Flynn McCarthy gyilkosaival. Ezt a feladatot, Flynn három fia, Sean, James és Seamus egyrészt személyes hadjáratának tekintette a bosszú nevében, másrészt remek elrettentő példa volt azok számára, akik a továbbiakban próbálnak bárhol, bármilyen formában keresztbe tenni a szervezetnek. A bosszú hadjáratot követően, a három testvér meghozta végső döntését azzal kapcsolatban, hogy ők meg merik lépni, azt, amelyet apjuk korábban nem szeretett volna: A teljes szervezeti egyeduralmat a brit és ír szigetvilág felett. Gyakorlatilag egy hét véres eseményei során a katonáik és bérgyilkosaik által elásott hullákra építették fel új alapokra a szervezet birodalmának központját, amelyből megkezdésre kerül terjeszkedésük, a lehetőségekkel teli amerikai földre. MCCARTHY CRIME ORGANIZATION - Out of Character BEVEZETÉS Szervezetünk nem kíván a klasszikus amerikai ír mafiát létrehozni a szerveren. Sokkal inkább úgy lehetne leírni, mint egy mafia/banda, amely ír hagyományokkal rendelkezik és modernkori bűnszervezetté fejlődött. Egy nagyobb klánnak egy kitelepült, nagyrészt demokratikus belső döntéshozással rendelkező szervezetéről van szó. Külső tagjává nagyon könnyen, belső tagjává kiérdemlés útján válhat valaki. Ahhoz, hogy külsős legyél nincs szükség a mafia teljes történetének ismeretéhez, mert úgy is tapasztalsz majd. Az, hogy szakítottunk a klasszikus mafia tradíciókkal nem jelenti, hogy nem tartunk meg belőle semmit. Néhányan használnak még ír slangeket, fontosak a szimbólumok a szervezet életében, mint a rózsa, de alapvetően nincs beavatási szertartás. Mivel nem klasszikus értelemben vett maffiáról van szó, mindenki részt vesz a szervezet életében a Captaintól a külsősig, csak más terminusban. RANGOK, HIERARCHIAI FELÉPÍTÉS Egy alapvető hierarchia jelenléte: Fentebb említésre kerültek szerint, a frakció története szerint, egy családi mafiából, gyakorlatilag modernkori bűnszervezetté vált, ezért olyan alapvető hierarchiával is rendelkezik, amely magába foglal egy belső családi kört és egy külsőbb kört. A belső családi döntéshozatali kör Boss-tól a Captainig terjed ki. A régi hagyomány a hierarchiában is jelen van, azaz nem ír (vagy legalább félig ír) származásúak a szervezetben csak maximum Made Man-ig vagy akár kimagasló esetben Hitman-ig juthatnak el. A szervezet életét meghatározó kérdésekben a döntéshozatal Enforcer rangtól és feljebb egy úgynevezett belső családi körben valósul meg, ahol mindenkinek lehet javaslata. Természetesen, ha már bekerültél és velünk játszol egy ideje, de szeretnél előre lépési lehetőséget Captain fölé, ha megbeszéled velünk, lehetőség adott számodra, hogy le CK-z, ír vagy ír-amerikai karakterre. Rangok leírása: KIK VAGYUNK? MIBEN UTAZUNK? A kik vagyunk kérdésre egyszerre könnyű és egyszerre nagyon nehéz kielégítő választ adni. Könnyű azért, mert akik régen játszottak SA-MP, MTA szervereken, főleg Legend vagy akár Szilárd szerverein, a Luciano féle csapattal bármilyen formában RP szituációba keveredve, azoknak ismerős kell, hogy legyen a nevem és hogy ez mit is jelent. Nehéz azért, mert azok, akik nem ismernek nem igazán tudnak egyéb véleménnyel rendelkezni, mint amit olvasnak jelenleg, illetve a majd későbbi RP élményeink kapcsán, amit várok, hiszen szívesen ismerek meg embereket. Mindemellett fontosnak tartom kiemelni azt is, nem számít kezdő vagy vérprofi játékos kap kedvet a hozzánk való csatlakozáshoz, szívesen látjuk a játékosokat tudásoktól függetlenül a köreinkben. Szeretjük megkövetelni azoktól, akik velünk játszanak, hogy Hardcore RP szerint tegyék mindezt, mi is ezt szeretjük a legjobban, csak annyit várunk el másoktól, amit saját magunktól is. Fontos a szervezet integrációs jellege, szeretnénk minél több embert hozzácsábítani ehhez a fajta roleplayhez, megkedveltetni velük ezt a fajta játékmódot. A SZERVEZETRŐL: MCCARTHY CRIME ORGANIZATION A szervezet tevékenységei közé tartozik az uzsorázás, fegyverkereskedelem, drogok elő állítása és az ezekkel történő kereskedelem, bérgyilkosság (természetesen ésszerű kereteken belül, megfelelő adminisztrátorral egyeztetve), emberrablás (olyan esetekben mikor a szervezet érdekei által kell elkövetni, pl. megfélemlítések, esetleges más frakciókkal való hadakozás, egyáltalán nem célunk a folyamatos portyázás a civilekre), zsarolások, védelmi pénz szedés, prostitúció (csak is kizárólag bele egyezéssel), pénzmosás, szerencsejátékokkal való szervezkedés, legális cégek védelmének ellátása, a szervezet a korral haladva részt vesz kiberbűnözésben is. Mindezek tekintetében a szervezet törekszik az üzleteit legális bizniszekkel elfedni, esetlegesen bevételeket egymásba visszaforgatni. A kétes ügyekben szemtanúk, járművek eltüntetése sem elhanyagolható. Legális tevékenységeink is lennének, mint pl. Rendezvények, versenyek fixálása, esetlegesen boksz meccsek szervezése, sportfogadások lebonyolítása. • A frakcióhoz való csatlakozással engedélyt adsz a vezetőségnek, hogy a karaktered megöljék (CK). • Élményképek posztolásához engedélyt kell kérned a frakció vezetőitől. • Öldökléssel kapcsolatos képekkel minden alkalommal engedélyt kell kérned a frakció vezetőitől. • A lehető legkevesebb esetben használjuk a frakción belül az OOC chatet, és RP-zzünk. HOGYAN KERÜLHETSZ BE, HOGYAN KERÜLHETSZ KÖZEL? Úgy tervezzük, hogy bizonyos időközönként (2-3 hét) bulikat fogunk tartani egy tulajdonunkban lévő szórakozóhelyen, itt nyílik egy lehetőség velünk kapcsolatba lépni. Ilyen nagyszabású rendezvényen, ahol sokan vannak meg kell mutatnod, hogy jól RP-zel. Ha látjuk benned a fantáziát, akkor foglalkozunk veled. Sima, átlagos napokon is be lehet jönni hozzánk és szituációt kezdeményezni az ottlévőkkel, de ne várj azonnali feladatokat. Ha azt gondoljuk, hogy jól RP-zel, akkor feladatokkal fog majd valaki ellátni, esetleg egyre többet kér majd fel, hogy lógj velünk, ezáltal növeled a bizalmadat. A legfontosabb, hogy bízzunk azokban, akiket magunk mellé állítunk. Az Associate és a belsős között erős határvonal van. Associatenek, mint látható, könnyen bárki odakerülhet, azonban ahhoz, hogy nagyobb megbízásban is részt vehess és belsősnek tekintsünk sokkal több együtt töltött RP és a szimpátiánk szükséges. Továbbá ide tartozik, ha teszem azt véletlenül belekeveredsz az ügyleteinkbe, vagy akár egy már meglévő "korrupt" segítő partnerünk voltál, de elveszted az ottani állásod és kérsz tőlünk munkalehetőséget stb. A már fentebb említett nemzetiségi kérdés pedig olyan dolog, a szervezetünkben már egy Made Man is egy elég jó, magas befolyással rendelkező személy. FORRÁSOK: https://en.wikipedia.org/wiki/Irish_Mob (Utolsó elérés ideje: 2021.06.14. 11:52) -
0
[INFORMÁCIÓ] Script nélküli szervezetek
Script nélküli szervezetekkel kapcsolatos információk A közösség kérésére szeretnénk egy kiemelt lehetőséget biztosítani azon játékosok számára kik nem szeretnének bármilyen ok miatt pályázni frakciót. Ezért hoztuk létre az alábbi fórum részt és ebben a témában olvashattok arról, hogy hogyan és milyen keretek között van lehetőségetek non-script frakciót létrehozni. Követelmények melyeknek meg kell felelni non-script frakció alapításához: Non-Script szervezet / frakció kifejezetten csak vezetőségi engedéllyel alapíthat olyan frakciót mely szervezettsége meghaladja a néhány barát / ismerős összeverődése képviselne. A Script nélküli szervezetek nem birtokolhatnak kimondott területet, városrészt, utcát. Lehet állandó gyülekező helye egy ilyen szervezetnek ugyanakkor egyetlen szervezet sem köteles úgy szerep játszani, hogy egy adott Non-script frakció "területén" lennének. A Script nélküli szervezetek, mint ahogy a neve is mondja, nem rendelkezik semmiféle scripttel, tehát nem rendelkeznek frakció panellel, nem használhatják a csempész széfet, nem képesek a scriptes rablások végrehajtására. A Non-script frakciók nem birtokolhatnak frakció bizniszt, nem élveznek előnyt a bizniszpályázatok során, ugyanakkor a tagjaik birtokolhatnak bizniszt. A Non-script frakcióban résztvevő játékosok nem vehetnek részt sem a Séma rendszerben sem pedig az Eseti-RP rendszerben. Egy Script nélküli szervezet alapításához nincs külön engedélyre szükség, ugyanakkor egyetlen egy topicot nyithatnak, mely alatt a tagok vezethetik a frakcióval kapcsolatos élményképeket, történéseket. Tartalmi követelmény egy non-script szervezet alapításához: Leírás a frakcióról. A konkrét tagok felsorolása discord azonosítóval együtt. Tervek a frakcióval. Amennyiben huzamosabb ideig életképes koncepciót mutat fel egy non-script frakció akkor a Faction Management megajánlhatja a pályázat nélküli scriptelt frakció létrehozását. Fontosnak tartjuk, hogy mindenki számára biztosítsunk lehetőségeket, ugyanakkor egy non-script szervezet már eljut a játékosközösség egészéhez ezért a vezetőség illetve a Faction Management fenntartja a jogot arra, hogy bármikor lezárhasson egy non-script szervezetet. -
2
Rollin' 60s Crips
Kedves @JimmyDix! A topic rendszeres vezetésének hiányában, a topicot lezárom és archiválom. Amennyiben újra nyitás után még is szeretnéd folytatni, keress fel nyugodtan és újra elérhetővé teszem számodra a topicot. Üdvözlettel, Faction Team Management
-
-
Felhasználói statisztika