Ugrás a tartalomhoz

Aktivitás

Ez automatán frissül.

  1. Elmúlt óra
  2. Ma
  3. 1. Alapvető adatok -Név: Hector Leland -Születési hely, idő: Paleto Bay, 1980.07.30. -Iskolai végzettség: Főiskola - Korábbi foglalkozásai, beosztásai: Fuvarozó cégnél, mint tehergépjármű vezető, Közterület-felügyelet, irodai munka. -Idegen nyelv ismerete: Alapfokú német. Vezetői engedély másolata: -Elérhetőség (telefonszáma, email címe): +36 30 (512-570) , [email protected] 2. Önéletrajz: 1980.07.30; Paleto Bay. Ekkor és ott születtem 44 hosszú évvel ezelőtt. Édesanyám Martha és apám John nevelt fel. Rendes életünk volt. Falusi családhoz méltóan mezőgazdasággal foglalkozott a családunk. Az iskolát a 10. osztályig jártam ki, ugyanis a faluban ez volt a szokás, ezt követően mindenki csatlakozott a családi "céghez" és műveltük a földeket. Ekkor szereztem meg a tehergépjármű vezetői engedélyt, körülbelül 18 évesen. Ez egy jó fordulat volt az életemben, mivel végre nem kellett annyira fizikai munkát végezzek, én voltam aki a kamionnal, traktorokkal szállította az árút a közeli falvakba. Eltelt rajtam az idő, 25 éves lettem és még mindig a földeken dolgoztam, de már kezdett sok lenni, valahogy éreztem, hogy van ezen kívül másélet is a világon, úgyhogy összecsomagoltam és közöltem a szüleimmel a nagy hírt.. Elköltözök Los Santosba. Persze ők ezt zokon vették, hisz rám akarták hagyni a gazdaságot. Sajnos csúnya vége lett.. A mai napig nem tartjuk a kapcsolatot. Beköltöztem. Egy olcsó albérletet találtam a város szélén, aránylag jó környék volt. Az ezt követő években befejeztem a középiskolát, egészen 12. osztályig, majd elmentem rendészeti főiskolába a főváros szívében. Akkor még úgy volt, hogy rendőr leszek. Elvégeztem azt is sikeresen, de jött egy lehetőség. Pár barátommal közösen elmentünk az akkor alapított közterület-felügyeleti céghez. Itt a város rendben tartásával foglalkoztunk. Szemetelők, szabálytalanul parkoló járművek, tilosban elhelyezett szemetek, a közterület nem megfelelő "használata" stb.. Rengeteg feladatunk volt. Itt bő 10 évig dolgoztam is, majd kaptam egy lehetőséget, jó fizetéssel, kényelmes munkaidővel. A cég maradt, de egy irodai munkavégzéssel. Az előbb leírtak papíros részét intéztem. Ez ment 5 évig, de rájöttem, hogy nekem az utcára van szükségem.. Én tenni akarok azért, hogy rend legyen és nem csak ülni a fenekemen. Próbálkoztam visszakérni magam, de sajnos már nem volt hely, így a felmondás mellett döntöttem. Jelenleg maszek munkákból élek. 3. Motivációs levél: Tisztelt Vezetőség! Ahogy az önéletrajzi levelemben is elhangzik, már hosszabb ideje rendelkezem tehergépjármű vezetői engedéllyel, amellyel rengeteg tapasztalatom is van. Így az olyan jellegű feladatok, amik során erre szükség lehet, nekem nem okozhatnak akadályt. Számomra a szabályok betartása, de nem mellesleg a betartatása az életem során mindig is nagy szerepet játszott. Néha néha túlságosan is szabálykövető vagyok, de úgy gondolom, hogy maguknak éppen erre, egy ilyen emberre van szükségük. Ahogy ismertettem magukkal, a dokumentáció, mint munkafolyamat is ismerős terep a számomra, így az ilyen nemű feladat elvégzése is működőképes. Személyiségileg én egy jólelkű, segítőkész ember vagyok. Sokat mosolygok, szeretem a társaságot. Azért a negatív oldalt sem árt megemlíteni, olykor eléggé hangulatember vagyok. Nagyon sok függ attól, hogy éppen aznap mi történik velem és ez részben befolyásolhatja a napomat. Természetesen ennek tudok ura lenni, így ritkán észrevehető, érezhető ennek a jelenléte. Amit tudok ígérni maguknak az az, hogy amennyiben lehetőséget kapok maguknál akkor ígérem, hogy a lehető legnagyobb tudásomat teszem minden feladatba, illetve igyekszem minél nagyobb hasznot tenni a cég mögé. Kelt: Los Santos, 2024. 05. 07. Tisztelettel, Hector
  4. Palomino Side 華青 Egy Los Santos székhelyű, kínai-amerikai utcai banda és bűnszervezet. Mozgásterük főleg a Korean Pláza, a Lindsay Circus és a Palomino Avenue utcáin van, nevüket is innen kapták. Pár éve kezdtek el a Wah Ching alatt tevékenykedni, főleg autólopásokkal, betörésekkel, és kábítószerkereskedelemmel foglalkoznak. Alapvetően a szervezet nem viselkedik agresszíven, területük megvédésére irányuló mozgásaik viszont veszélyesek. Két éve kénytelenek voltak felgyújtani egy Koreantownban található éttermet, miután a tulajdonos nem volt hajlandó tovább fizetni a védelmipénzt. A rendőrség több alkalommal is fellépett már ellenük, egyes tagok koruk ellenére már átestek az első letartóztatásukon is. A Wah Ching (華青) jelentése. Hongkongból származik, de kiterjedt tevékenységet folytat Ázsia más területein, valamint Kaliforniában (USA). Nagyobb részt kínai bevándorlók alkotják, de megtalálhatóak köztük vietnámi vagy kambodzsai is. A Wah Ching kiemelt szerepet tölt be a kábítószer-kereskedelemben, a prostitúcióban, a zsarolásokban, és az illegális szerencsejátékokban. Ezek mellett gyakran foglalkoznak még, csalásokkal és hamisításokkal. Erőszakos besorolásba tartoznak, gyakran csapnak össze más rivális bandákkal. Mint például a tajvani triádokkal, vagy más egyéb kínai bűnöző szervezetekkel. Nem riadnak meg a fegyverhasználattól, nézeteltéréseik alkalmával erőszeretettel használják lőfegyvereiket, és késeiket. A Wah Ching tagjai szervezett és hierarchikus struktúrában működnek, hűségesek a szervezetükhöz, és elkötelezik magukat mellettük. Gyakran próbálja befolyásolni a kínai-amerikai közösségeket, helyi vállalkozásokat, és politikai szervezeteket. Ezzel is növelve a saját hatalmukat, valamint befolyásukat a környéken. A szervezet kulturális, és etnikai közösség is a tagjai számára. Jellemzően szoros kapcsolatot ápolnak egymással, erős köteléket alkotva a közös értékek és tapasztalatok mentén. Történelme az 1960-as években kezdődött, az Egyesült Államokban. Kantoni kínai dialektusban "család" vagy a "testvér" jelentését hordozza. A Wah Chingnek tömérdek mennyiségű jelképe és szimbóluma van. Legismertebb talán ezek közül a sárkány, a kínai írásjelek és a különböző kombinációi a betűknek. Jórészben kínai-amerikai fiatal férfiak közül rekruálja tagjait, marginalizált közösségekből vagy olyan környékekről amik jelentős részben szegényebb osztályban helyezkednek el. Elkötelezettségüket, és hűségüket bizonyítaniuk kell minden esetben. Végül fontos tudni a Wah Chingről, hogy egyfajta kulturális és társadalmi hatása van. Erős kulturális identitásuk van, és néha az ilyen szervezetek a közösség védelmezőjeként vannak tekintve.
  5. Tegnap
  6. TÖBB FRAKCIÓ JOGOSULTSÁG KÉRELEM Már frakcióban lévő karakter neve és frakciója: Wokaihwokomas Hiwalker - Renegades MC- frakció vezetője @Shaddy Karakter neve és frakció neve, amivel és ahová csatlakozni szeretnél: Camilo Sainz - Holy Devils MC - frakció vezetője @CULA Discord név: _cukros Kérelem leadásának indoklása: Szeretnék a Renegades MC frakción kívül egy másik karaktert is alakítani, aki a motoroskultúrában ugyan benne marad, de egy másfajta koncepció, rang és jellem szerinti roleplay kontextust nyújtana számomra és a frakció többi tagjának. Ezen felül szeretnék bővebben, a másik frakción belül RP-zni ezen (OOC szinten is) barátaimmal is. A kérelem leadásával elfogadom, hogy elolvastam, elfogadom és tudomásul vettem a szerverszabályzat karakterekre vonatkozó pontját. Elfogadom továbbá, hogy az itt megadott információk igazságtartalmának manipulálásával, vagy bármilyen OctansV platformon történő szabálysértés esetén, vagy egyéb esetben indoklással vagy indoklás nélkül megvonhatja az OctansV vezetősége a több karakterekhez való hozzáférésem.
  7. CryingCat

    Az Olympus Club

    Az Olympus Club 2024.05.02. Los Santos. A csütörtöki naplementét egy a távolból is jól látható fekete füstcsóva zavarta meg Los Santos partjainál. Mint azt bizonyára a város nagy része mostanra hallotta, közvetlenül a megnyitó előtt égett le a Vespucci Beachi Olympus Club. Biztosan sokakat izgat a kérdés, hogy mi okozta a tüzet, mi áll a történtek mögött. Érdekes módon sehol egy önkormányzati közlemény, vagy bármi kommunikáció városunk felől az esetről. Ismeretlen forrásokból viszont elég sokat megtudnuk arról, hogy mi állt a katasztrófa mögött, emellett kötelességünknek érezzük, hogy hivatalos úton is értesüljön minden városlakó az ilyesfajta történésekről. Kollégáink biztos forrásból tudják, hogy az eset egy előre megtervezett "puccs" volt, amelyet közvetetten egy nőkből álló "bűnszervezet" követett el egy, a hely tulajdonosaival lévő múltbéli konfliktus okán. Az este több halálos áldozatot is követelt, a rendőrség és a katasztrófavédelem késve ért a helyszínre, szemtanúk szerint kisebb robbanások rázták meg az épület falait, utána keletkezett a hatalmas csóvákkal égő tűz. A történtek után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy Los Santos utcái még mindig olyan biztonságosak, mint amilyennek régen ismertük? A kormány és a város rendvédelmi szervei hogy engedhetik meg maguknak, hogy ez megtörténjen? Miért nincs sehol egy az önkormányzat által közzétett hírdetmény? Mindenesetre a Weazel News-re mindíg számíthatnak! Olvassanak minket további a városban és a városon kívül történő hírekért! Cikkünket készítette: Kazuya Taro, Journalist munkatársunk.
  8. Előző hét
  9. A frakció a leader kérésére archiválva lett.
  10. Szokásos adag kép az utóbbi időből (04.27-05.03)
  1. Továbbiak betöltése
×
×
  • Új létrehozása...