Ugrás a tartalomhoz

Toplista

Népszerű tartalom

Tartalmak megjelenítése népszerűség szerint 03/31/21 óta. Megjelenítési feltétel: Minden területen

  1. Alissatól örökre megválunk. Fiú, hangtorzítót használ, egy éve lánynak adja ki magát. Úgy éreztük, ezt a közösség érdekében meg kell tennünk, mi nem tűrjük itt el az ilyeneket.
    30 pont
  2. "There’s no such thing as good money or bad money. There’s just money" - Lucky Luciano Az olasz-amerikai maffia története egészen a 1881-ig vezethető vissza. Ebben az évben tartóztatták le az első olaszországból emigrált "maffiózót". A Cosa Nostra bölcsője a korabeli New York volt, innen származik a híres öt család is. A szervezett bűnözés melegányai New York, New Jersey, Philadelphia, Las Vegas és Miami. Az FBI már Al Capone idején felfigyelt a szervezett bűnözésre, de komoly előrelépések sosem történtek, leginkább a korrupció miatt. A hatvanas, hetvenes évek környékén kezdték el igazán szorongatni a maffiát. Ebből a korszakból származik a Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act, ezen ratifikáció lehetővé teszi, hogy egy szervezet fejét elítélhessék adott bűncselekmények megrendeléséért is. Régebben ha egy mob vezetője kiadott egy gyilkossági parancsot akkor a törvény alapján nem lehetett elítélni, mivel közvetlenül nem vett részt a gyilkosságban. A RICO Act ezen személyek elítélését teszi lehetővé, ezután következtek a lehallgatással és nyomkövetéssel kapcsolatos ratifikációk amelyek mégjobban megnehezítették a maffia dolgát. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy szervezett bűnözés a mai napig létezik, ámbár lecsendesülőben van. A frakció célja egy nyugati parti, olasz-amerikai szerveződés lehető legélethűbb megformálása, kétezerhuszonegyben. Palomino Outfit (vagy; Palomino Avenue Mob, Lake City Crime Family, West Los Santos Mafia) Bay City Avenue egy relatíve hosszú sugárút mely átszeli nyugat Los Santost, a legtöbb nyugaton fekvő szórakozóhely is itt kapott helyet. A sugárúttól nem messze találhatjuk meg Los Santos egyik nevezetességét, de inkább nevezetességeit, Vespucci Beach-et és Del Perro Beach-et. Ezen két partszakasz teszi ki a város turizmusának majd hatvan százalékát, nem véletlen, hogy a szervezett bűnözés is felütötte a fejét a környéken. Bay City Ave-el határos Palomino Avenue adja otthonát a Palomino Outfit nevű bűnszervezetnek melynek fő profiljai; csalások, illegális bukmékerkedés és fogadások és illegális szerencsejáték, betörés, autólopás, illegális autóbontás és orvgazdaság, illetőleg egyéb szervezett bűnözéssel kapcsolatos tevékenységek. Kötődéseik vannak a Chicago Outfithez az egyik alapító tagon keresztül, Vincent "Hot Head" "Vinny Boy" Bucca, button man Chicagóban. Maga az elképzelés A PO alap pillérét a tagok adják, ők három (eleinte) részre oszlanak illetve tovább rangsorolódnak a már megszokott "LCN chain-of-command" által. Személyszerint 30-50 tagra tervezek, ebből 15-25 rendelkezne frakció felülettel. A projektnek nem az a célja, hogy scriptet osztogasson, lehet bűnözőt RP-zni minden script nélkül. A frakciót olyan emberek részére tervezem akik szeretnének kicsit elmélyülni az olasz-amerika szerepjátékban. A pályázat egyik fő kérdése, hogy mit adna hozzá a szervezet a szerverhez. Alapvetően nem egy klikknek képzelem el, a tagok a bizniszeikkel a mindennapok fontos részévé válnának, a frakció által működtetett szolgáltatások pedig bárki számára elérhetőek. Escort oldal, chop-shop, boltok, szórakozóhelyek ahova esténként eljárhatsz bulizni vagy bevásárolni vagy esetleg beülni egy sörre. Jelenleg hatan vagyunk: Jómagam és Sherman, Smoky, Rísz, beles, gutch és Lucio. Ahogy az ábrán is látható legalul állnak az Associate-ek. Nekik nincsen komoly kapcsolatuk a szervezetben. Az associate-k dolga a saját bizniszükkel való pénzkeresés, a reputációjuk növelése, feladatok elvégzése a made man-ek számára. Lényegében pénzt csinálnak aminek egy részét kick-up révén továbbítják annak a személynek akinek dolgoznak. (made man vagy captain) Az associate-té válásra a legjobb példa ha mondjuk ismert mob-helyekre jársz (kocsmák, night clubok ahol a szervezet tagjai rendszeresen összegyűlnek) és terjeszted a neved vagy szimplán egy érdekes személyiséget képviselsz. Meg fogunk keresni és interakcióba fogunk veled lépni, segíteni fogunk az utadon. Az Associate-eknek megfelelő tisztelettel kell kezelni a felettük álló made man-t. Sokszor saját ötletekkel állnak elő, nem várnak a csodára. Ha az ötlet jó akkor egy made man hamar meg fogja őket keresni és be fog szállni a bizniszbe, felülvizsgálja azt és lefölözi a megkeresett pénzt mindazonáltal segít az associate-nek a reputáció növelésben. A következő szint a made man-ekből áll. Ők általában tagjai egy jól működő racket-nek. Ilyen racket lehet például egy drog dealer csoport, chop-shop, pénzmosoda és a többi. A legtöbb made man felkarol egy associate-t vagy "parancsra" vagy azért mert lát az illetőben potenciált. Az associate-ek a megkeresett pénzük egy részét megtarthatják a többit pedig "kick up" révén leadják annak a made-mannek akinek dolgoznak vagy aki segít(ett) nekik a dolgaiban. A made man lényegében érinthetetlen mivel komoly pénzt csinál a szervezetnek. Ezen racketek bárhol lehetnek. A made-maneket fogják össze a Captain-ek. Van, hogy egy Captain egy városrészt fed le, van, hogy egy nagyobb racketet ez esetenként változik. Hozzá érkezik be a pénz, adott százalékot eltesz a maradékot pedig leadja az Underbossnak és/vagy Boss-nak. A harmadik szintbe tartoznak azok a személyek akik inkább financiális és politikai szereplők, illetve a Boss és az Underboss is. Az előbbi maga, általában nem vesz részt közvetlen bűncselekményekben, nem tart kapcsolatot Soldier-ekkel és Captain-ekkel, ez mind az Underboss feladata. Tartozhat ebbe a rétegbe Captain is, nagyon változó. Ez az a réteg aki minimálisan vagy egyáltalán nem kötődik az erőszakos és "pitiáner" bűncselekményekhez. Ezen a szinten követődnek el a fehérgalléros bűncselekmények, a komolyabb csalások és sikkasztások, korrupció. Befolyásuk van a városvezetésben, bíróságon és a szakszervezetekben. A frakció ezen része a kezdetekben nem lesz RP-zve mert nincsen értelme, ha szervezet későbbiekben komolyabb bűnszervezetté avanzsál akkor lesz majd ez a réteg kihasználható. Megközelítés A frakcióban nincsen jelen az úgynevezett "re-roll". Illetve, ez így nem teljesen igaz, azon személyek akik be akarnak kerülni, azoknak nincsen lehetőségük re-rollra. Olyan karakterrel kell Associate-nek lenned ami megfelel azon kritériumoknak amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki made man legyen. Ahhoz, hogy soldier avagy made-man legyél legalább apai ágról olasznak kell lenned, ergó olasz származású a vezetékneved. Ha ezek nem teljesülnek akkor maradsz associate és a leaderrel történő egyeztetés után a későbbiekben re-roll-olhatsz. Alapvetően a "wise-guy" roleplay 85 százaléka kivitelezhető associate-ként. Jó ha van már egy elképzelésed arról, hogy hogyan akarsz pénzt keresni. A mob általában nem csak drog és fegyverkereskedelemből áll. Nyílván ezek is részét képezik a profiljuknak, de ezeket az üzelmeket azok a személyek végzik akiknek van megfelelő kapcsolatuk. Ha valaki belekerül a dologba mondjuk latinoként, de van ismerőse aki heroint terít nagy tételben akkor ő elláthat egy made man-t vagy captain-t kábítószerrel, ezen személyek továbbadják az anyagot egy kijelölt crew-nak vagy embernek. Legyél kreatív, üzemeltess akár saját bizniszt vagy csinálj backdoor poker partykat, underground boxmeccsekket, csalásokat satöbbi, legyél kreatív. Fontos, hogy ne mászkálj be a tipikus mob barokba és clubokba és kéregess csak úgy munkát, ez nem egy jó módja a frakció megközelítésének. Másik módja a frakció megközelítésének baráti és/vagy ismerettségi alapon működik. Ergo IC ismersz valakit, ő ajánl téged valakinek és szépen bekerülsz a dolgokba. Fontos, hogy itt általában kezeskednek érted tehát ha valaki beszervez egy rendőrt vagy spiclit az nagyon megjárhatja, a téged beszervező ember felelősséggel tartozik érted. Karakter Egy LCN based frakcióba nagyjából bármilyen karaktert hozhatsz. A határ az esszerűség, nem kell gyilkológépnek lenni, legyenek érzései a karakternek, ha történik vele valami a magánéletében akkor az legyen kihatással az "üzleti" életére is. Érdemes a karaktereded 18 és 30 éves kor közé tájolni a vagyoni háttér mindegy, ha milliók vannak a számládon akkor meg tudd indokolni, hogy honnan vannak a milliók IC! A karaktered tulajdonságai teljesen rád vannak bízva. Kiemelném, hogy nem érdemes pszichopata vagy hasonló mentális betegséggel rendelkező karaktert hozni mert ki az aki rábízna egy ilyen emberre egy komolyabb munkát, na ugye? A karaktered életének mindössze nagyjából 15-20 százalékát teszik ki bűncselekmények, átlagosan. Szerezz barátokat, szocializálódj a városban, találd fel magad. Fontos, hogy a karaktered tudja, hogyha shady vagy illegális dolgokba kezd akkor előbb-utóbb elkezdik megfigyelni. A 21. században leginkább 4-5. generációs olaszok működnek a szervezett bűnözésben, ők nem beszélnek olaszul, olasz akcentusuk sincsen egyértelműen. Amit filmekben és sorozatokban lehet hallani az New York-i, New Jersey-i akcentus nem pedig olasz. Mellőzd az olasz szavak használatát, semmi gond nincs azzal ha néha elengedsz egy "Ciao"-t vagy "Madonne"-t, ha mérges vagy egy "Capishe?"-t, de nem kell belőle rendszert csinálni. A karaktered öltözzön úgy mint egy civil, nem kell magad megkülönböztetni, minek? Rajtad áll, hogy a karaktered designer ruhákban vagy melegítőben jár, de a kalapos-öltönyös maffiózót hagyjuk. A karaktered keresztneve legyen Amerikai a vezetékneve pedig legyen olasz. Fontos, hogy ne egy híresség vagy hírhedt maffiózó nevét vedd fel. Legyen valamilyen erőssége vagy hátránya a karakterednek amivel ki tűnsz a többiek közül, nem kell bűntetett előéletűnek sem lennie. Lehet edukált vagy edukálatlan, izmos vagy kövér, magas vagy alacsony, professzionális sportoló vagy könyvelő, csak a képzelet szab határt. Rólam pár szóban Az MTA közösségben Pufika néven ismerhetnek sokan, leginkább SeeMTA-ról. Több sikeres frakciót is vittem már, futtattunk egy Roselli Outfit nevű frakciót V3-on, Lejóval és Smokyval. Lényegében Lejó miatt szerettem meg az olasz-amerikai roleplayt, később játszottam kicsit LSRP-n és Március elején kezdtem játszani GTA WORLD-ön ahol jelenleg is a Martorano Crime Family berkeiben tevékenykedek. Igényeink Egy darab sztriptízbárra és egy húsboltra tartanánk igényt. LE ismertség Az LE szervezetek a következő információkkal rendelkez(het)nek: Vincent Bucco - Befolyással üzérkedés, zsarolás - 3x vádolták meg ezen bűncselekményekkel, a vádakat mindhárom esetben ejtették. Bill Spignola - Tudhatják, hogy Connected guy. Anthony Rastelli - Tudhatják, hogy Connected guy és ült autólopásért. Sztriptízbárunkról tudhatják, hogy V. Bucco tulajdona. A húsboltról tudhatják, hogy ismert mob gyűjtőhely, gyakran vannak a környéken az ismert személyek.
    18 pont
  3. Üdvözöllek a bemutatkozásomnál! Magamról, röviden: Petinek hívnak, de a legtöbben Zharkoként ismerhettek. Felvetődik a kérdés; miért pont Zharko? Nos, ennek egy roppant primitív magyarázata van. Az internetes pályafutásom kezdetén egy random név generátor ezt dobta fel legelsőnek. Jelenleg 26 éves vagyok, van egy vállalkozásom amit immáron negyedik éve vezetek. A lakhelyem Vas megyében található, ahol a születésem óta élek. 7 éve költöztünk össze a barátnőmmel, aki azóta már a menyasszony titulust birtokolhatja. Hobbijaim közé tartozik az autózás, programozás, zenekészítés (tényleg nagyon hobbi szinten) és természetesen a PC játékok. Kapcsolatom az RP-vel: 2006 óta érdekel az RP világa. Akkoriban SA:MP klienssen kezdtem a játékot, de hamar áttértem a fejlesztésre. Legelső szerveremet Jex-szel kooperálva 2007-ben nyitottuk meg, ami a Littletown RPG nevet kapta. Egy incidensnek köszönhetően 2010-ben ott kellett hagynunk ennek vezetését és egy más csapat vitte tovább akik negatív irányba sodorták az RP színvonalat. Onnantól szinte végig roleplay szerverek fejlesztésével foglalkoztam. Mindig próbáltam újat mutatni a közösségnek a szervereimmel és mindvégig úgy vezetni a szervereket hogy emberbarát stratégiát folytatok, ezzel is kicsit kellemesebbé téve a szerver hangulatát. 2018-ban abbahagytam a fejlesztéseket, észleleve hogy a SA:MP közösség eléggé kihalófélben van. Leállították a kliens fejlesztését is akkoriban. MTA-n is kipróbáltam magam, besegítettem egykét helyen fejlesztéssel, de valahogy nem fogott meg az a világ. Nemrég kezdtem el ismét aktívan RP-zni, immáron Grand Theft Auto 5-ön, azonban hamar rájöttem, hogy inkább az alkotáshoz húz a szívem. És itt vagyunk kb, a jelenben. Összegzés: Nagyon sok embert megismertem ezen idő alatt, rengeteggel még a mai napig tartjuk a kapcsolatot Facebookon/egyéb platformokon. Sok élmény, tapasztalat, vicces dolog, ember fűződik ehhez a ~15 évhez. Köszönöm, hogy elolvastad ezt a kis minimalista bemutatkozást!
    17 pont
  4. 98 Main St Mafia Crips A Los Santosban fellelhető South Central városrész, pontosabban Davis köztudottan a szegénység, drogok, prostitúció és az erőszak egyik szülőhelye. Ahogyan szinte Davis mindegyik egysége, ezen rész is nyüzsög az utcai bandáktól. Az itt nevelkedett fiatalság, generációk általában rengeteg stresszt élnek át, ebből adódóan gyakran előfordulnak mentális problémák is. A LSTimes beszámolása szerint, az ULSA hallgatói 2017-es felmérése alapján az itt élők közül minden harmadik személy szembesül egy olyan ember halálával akit egykor ismerhetett. Az apapéldák hiánya, drogok és a folyamatos rohanás következtében a gyerekek gyakrabban keresik az elfogadást a közösségükben, a legtöbbjüket pont ez a vágy veszi rá arra, hogy egy utcai banda tagjaivá váljanak. A kortársak nyomása, bátorítása illetve a bandatagoknál tanúsított gazdagság látszata; nők, ékszerek, drogok, gyors autók- is tűnhetnek kedvezőnek az itt felnövő (gyakran egyedülálló szülő, más rokonok által nevelt) fiatalok számára. A 98 Main St Mafia Cripként ismert banda a Mafia Crip kártya alá sorolandó, ebből adódoan szoros kapcsolatot ápolnak a Fudge Town Mafia Cripsel, a 84 Main St Mafia Cripsel és a 99 Watts Mafia Cripsel is. Legnagyobb feudjuk az East Coast Crip, Gangster és Hoover szettekhez és a Swan, Mafia Bloodokhoz kapcsolódik. A híres 100 days 100 nights pletyka is az övék, a Rollin 100s és a Hoover szettek közötti feudra utal. Ezek a bandák jelentősen nagyobbak mind demográfialag, mind létszám viszonylatba. A Mafiahoz hasonló kisebb szetteknek gyakran kell agresszívabb, erőszakos magatartást biztosítania. SCLS nagyobb bandái az idők kezdete óta szerettek a kisebb szekciókkal feudokat kezdeményezni, a kevésbé mély bandáknak muszáj tettekkel bizonyítaniuk azt, hogy ők is ugyanúgy elismerendőek ezért gyakran sokkal extrábbak mint pl egy Neighborhood vagy Gangster subset. A többi kelet South Centrali bandától eltérően egy gazdagabb szettről van szó. A felvirágozását leginkább a Twilight Zone Davis Criphez lehetne hasonlítani. Annak ellenére, hogy kevés tagot számlált a 80as 90es években megszedték magukat a drogkereskedelem végett. Az itteni áru sokkal tisztább és jobb minőségű volt mint a nagyobb bandák kínálata, a szomszédság pont ezért is üt el a keleti környezettől. 98 Street Hustlers & Gotti City Az eredetileg Hustlersként indult banda az 1970es végén alakult, sokáig a Hard Time Hustler Crips egyik subsettjeként operált. Az ekkor is kevés tagot számláló banda demográfiai elhelyezkedésüknek és csekély létszámuknak köszönhetően a Neighborhood kártya alá eső cripek egyik fő kiszemeltjeivé és egész könnyű célponttá váltak. A Rollin Os folyamatos nyomás alatt tartotta őket, az eddig is minimális tagot számláló szett hamar fogyatkozni kezdett. Mint szövetséges bandától, a Hard Time Hustlerstől igyekeztek segítséget kérni de a Hard Time kihúzta magát a feudból, miszerint nekik semmi közük nincs ehhez. A hónapokig tartó belső viszály odáig fajult, hogy a 98 Street Hustlers elhagyta a Hustler megnevezést és felvett egy Mafia monikert. Átvették a Mafia cripek kultúráját és működését csak úgy mint a 84 Main St Mafia is.A kilencvennyolcadik utcán elfekvő subsett legidősebb cliqueje a Main St Hustlers a banda gyökereiről kapta a megnevezését, igaz már szinte a legöregebb affiláltak sem claimelik ezt. A sett legaktívabb cliquejei a Hot Boyz és Parc Boyz, együttes nevükön gyakran hívják magukat Gotti Gangnek. Az ehhez a kollektívához tartozó tagok átlagosan 30-12 évesek. Mains x Hoovers A South Centralban elhelyezkedő bandák és annak tagjai a rivalizálásba születtek, szinte lehetetlen felsorolni olyan subsetteket amik ne állnának feudális viszonyba legalább két-három másik settel. A Main St és a Hoover sten megalakult két sett ideológiája lényegesen eltért a Rollin és Gangster cripekétől. Megalakulásuk után, -miután a Main elhagyta a Hustler megnevezést- és folyamatosan nyomást helyeztek rájuk a helyi 2X és 3X kártyát claimelő subsettek a Hoover bandák voltak az első szövetségeseik, a kilencvenes években Hoova-Main alliancenak hívták őket. Két viszonylag független kártyáról beszélünk, évtizedeken át jó viszonyt ápoltak és támogatták egymást legyen szó a közösségről vagy az ellenséges szettekről. A két subsett történelme meglehetősen fiktívnak hangozhat hiszen mára a Main egy anti-hoover kártyává nőtte ki magát. Egyesek beszámolói szerint egy olyan hoover tag miatt aki köpött a rendőröknek, mások szerint egy nő miatt halványult el a két banda szövetsége. A 2003-2005 között történtekről mindenki csak felszínesen beszél, csak azok tudják pontosan, hogy mi történt akik jelen voltak akkor. A szövetség megszakadt, habár ez még csak a kezdet volt. Innentől kezdve olyan feudális viszony alakult ki a két sett között amire még nem volt jelentősebb példa SCLSben. Lövöldözések, halott tagok száma egyre csak nőtt, a Main, ahogyan a Hoover is fényes nappal lőtt affiláltakra, büszkén viselvén a tetteik következményeit az áldozatok áldozatokat követeltek. A több mint egy évtizede zajló ellenségeskedés az évek során egyre rosszabb és rosszabb lesz, köztudottan botrányos mind a két sett. A Main legfrisebb cliqueje, a Parc Boyz vagy Parc Side Boyz gyakorol a legtöbb nyomást a Hoover szettekre jelenleg. Mivel a Parc Boyz tagjai még nagyon fiatalok, a legtöbbjüknek személyes nézeteltérséei sem voltak a Hoover affiláltjaival, egyedül a big és g homiek hatására cselekednek. #100days100nights & Death Alley A jelenkor szerint Los Santos déli részén háború folyik, senki sincs biztonságban. Az ABC7 alapján az LSPD taktikai riasztást adott ki a szombat este többszöri banda lövöldözés után LS déli oldalára. A hírállomás jelentése szerint a környéken jelenlévő hatóságok egy egy napjára átlagosan öt lövöldözés jut. A #100days100night kampány sokak szerint csupán fikció de a félelem Los Santos ezen részén nagyon is valós. A közösségi média szerint ezek a gyilkosságok határozottan összefüggnek egymással. A 2020 elején letiltott Instagram felhasználó szerint Davis környékén egyfajta bandabajnokság zajlik, amelyet belső körökben csak "100 nap 100 éjszakának" hívnak. A felhasználó a következőket publikálta: "Egyedül a rendvédelem nem tudja, hogy TI, akik Dél-Los Santosban éltek mind tudtok az elmúlt 5 nap alatt már zajló rémisztő eseményről. Állítólag ezidő alatt 27 embert lőttek le. A helyzet a következő: adott 2 banda fogad, hogy ki érheti el először a 100 gyilkosságot, a másik 100 pedig arra utal, hogy pontosan 100 napig fog tartani a "bajnokság". Mindez Carson Avenue és Jamestown Street között zajlik egészen Capital Boulevardig. Értesítsd a szeretteidet, légy óvatos, őket nem érdekli kit lőnek le..." A bandai erőszak nyári fellendülése nem újdonság ezen a környéken, a Roy Lowenstein Boulevard közelében: ezt a sugárutat gyakran emlegetik "Death Alleyként" is. A napok forróak, az indulatok rövidek és a bajok általában céltalan fiatal férfiak körében keletkeznek, semmi konstruktív tennivaló nélkül. A Jamestown Streettől északra húzódó Roy Lowenstein Boulevard rengeteg üzletnek, templomnak ad helyet emellett itt tapasztalható a legtöbb gyilkosság San Andreas Countyn belül. A detektívek nyíltan "Death Alleyként" azaz a halál sikátorának nevezik. A 2007 óta több mint 180 ember életét követelő szakasz az ott élők mindennapjait keseríti meg. Ez a végtelennek tűnő erőszak Janiya Biggs küszöbén landolt. 2018 nyarán, pontosabban júniusában lövések szóródtak ki egy elhaladó autóból, pánikba esett lakosok rohantak át a Jamestown Street egyik apartman komplexéhez ahol Ms Biggs az ott élő Felix Ruizt találta a földön, mozdulatlanul. A fiatal férfit többen körbeállták, azonnal értesítették a mentőket de percekkel később a 24 éves Ruiz súlyos sérüléseinek köszönhetően elvérzett. A 2020-as év elején Ms Biggs elköltözött édesanyja otthonából ezzel hátrahagyva a szülői házat. Elmondása szerint a környék az utóbbi 15 évben olyannyira megváltozott, hogy lakhatatlanná vált. Számos razziának, fegyveres rablásnak, drog üzletnek és gyilkosságnak is tanúja volt az évek alatt. "Mindenhol ott van az erőszak"-mondta. "De ez már régóta nem olyan, mindennap hálát adok Istennek, hogy nem oltották ki az életem az ott töltött évek alatt". Egy másik helyi beszámolója szerint szemtanúja volt annak, hogy egy a húszas éveiben járó fiatalt megvertek, törött üvegekkel szúrkáltak halálra. Ennek köszönhetően is Davis a leghalálosabb helyek közé tartozik, az elmúlt öt évben 120 embert öltek meg a Davis szomszédság és Chamberlain Hills között ékelődött 3,9 négyzetkilométeren. Az ekkor összegyűjtött gyilkossági adatok elemzése megállapította, hogy Davis gyilkosságainak aránya a legmagasabb. Alliances Napjainkban is rendkívül jó kapcsolatot ápolva a a 84 Main St Mafiákkal, a 98 és az említett subset felvette a 984 megnevezést. Ez a két banda közötti szövetségre utal ami a megalakulásuk óta jelen van. Mind a két subset, tulajdonképpen az egész Mafia moniker egy anti Hoover kártya. Őket csak az elhelyezkedés választja el, a két subsetten belül találhatóak családtagok, olyan felmenők akik lakhelyük végett a 84t vagy éppen a 98t claimelték. A Mafia és a Neighborhood kártyák közötti viszony egészen kiszámíthatatlan. Számos nagyobb feudot köthetünk a nevükhöz, vagy nagyon jó kapcsolatot vagy pedig erős feudális viszonyt ápolnak amióta csak egymás közelében operálnak. A legutóbbi 2003as, egy helyi fiatal nő végetti sok áldozatot követelő beef után a Rollin 90sal elkezdtek egyre több és több időt tölteni, ez köszönhető a friss és fiatalabb tagoknak. A két szett, mint 98s Mafia és 90s NHC megalkotta az első Mafia x Neighborhood szövetséget. Ők jelenleg 90tysként működnek, sokak szerint nagy arra a lehetőség, miszerint a 98 Mafia ugyanúgy adoptálja majd a NHC kártyát mint a Menlo tette az egykori Gangster kártya után.
    17 pont
  5. MARVAR ADMINISZTRÁTOR SEGÉD JELENTKEZÉSE Sziasztok és köszöntök mindenkit, aki olvassa a témát! Tisztában vagyok azzal, hogy a többi jelentkezéshez képest rövidre sikerült, viszonyt bízom abban, hogy novellaírás nélkül is lényegre törő lapot tudtam írni! Szép napot mindenkinek! MAGAMRÓL Becses nevem Márk, az évszázadforduló előtti évben születtem, anno 1999-ben. Tatabányai lakos vagyok, itt születtem, itt verekedtem a játszótéren, itt próbáltam ki elsőnek a GTA:SA-t PS2-ön, , itt csajoztam és jelenleg is itt élem az életemet párommal, mostanra közös lakásunkban (ami albérlet). Műanyag fröccsöntő gépbeállító technikus a foglalkozásom, mindig is műszaki beállítottságú ember voltam. A szabadidőm nagy részét kitölti a párkapcsolati élet, de elég sok szerepet kap mellé az én általam kedvenc elfoglaltságom, a "kockulás". Ezeken felül imádok hangout-olni a haverjaimmal. REFERENCIÁK "Pályafutásom" alatt elég sok szerveren megfordultam már. 2013-ban regisztráltam elsőnek MTA szerverre, az időtájt a legelsőre. Ahogy teltek múltak az évek, én is kinőttem a noki korszakomat és betöltöttem többször Adminisztrátori pozíciót, később egy SAMP projecten Főadminisztrátori pozíciót (LS:RP Hungary). Megváltás volt számomra egy bizonyos szerver, mert mindig is vonzott a GTA V, viszont nem találtam számomra megfelelő szervert. Ezen a szerveren kezdetekben egy Orosz Maffiát vittem, később betöltöttem az Adminsegéd szerepét, illetve nemrégiben egy Éttermet is vezettem. MIÉRT ÉN? Úgy hiszem kellő tapasztalattal rendelkezek ahhoz, hogy betöltsek egy adminisztrátor segéd pozíciót. Nem ismeretlen számomra a GTA V világa és tisztában vagyok azzal, hogy a Magyar Közösségnek milyen RP rétegei és igényei vannak. Segítőkész vagyok a játékosokkal és kellő tisztelettel tudok beszélni minden játékostársammal. Tisztában vagyok azzal, hogy ez "csak" egy játék. Szeretek másoknak segíteni és átadni azt a tudást, amivel én rendelkezem akkor is, ha az nem 100%-os. Többször is volt már olyan akcióm/akciónk, hogy a kezdő játékosokat "kineveljük" (egy másik szerveren @Morcsog-al próbálkoztunk meg, kisebb-nagyobb sikerekkel). Motivációm között szerepel a szerver elősegítése mind közösségépítés, mind az adminisztrátorok munkájának segítése, mind a segítségnyújtás is. PRO ÉS KONTRA Pozitív tulajdonságaim: Adakozó Barátságos Ambiciózus Csapatjátékos Közvetlen Negatív tulajdonságaim: Neheztelő Hiszékeny Feledékeny
    17 pont
  6. Az OctansV környezete Ebben a témában olyan fontos információkról olvashattok, amelyek az OctansV szervere, és a karakterek teljes környezetét határozzák meg, foglalják össze. A témában fellelhető információk kiemelten fontos szerepet játszanak a szerver játékosainak mindennapi életében. Tudásuk elengedhetetlen ahhoz, hogy az OctansV közössége egy olyan kiemelkedő színvonalon tudjon funkcionálni, amelyet néhányan már megtapasztalhattak, mások pedig mindig is szerettek volna megtapasztalni. Célunk, hogy minden olyan szükséges lépést megtegyünk, amelyek a kiemelkedő szint megteremtéséhez szükségesek. Jelen téma is ebből az okból kifolyólag íródott. Tisztában vagyunk azzal a ténnyel, hogy több olyan dologról is szó eshet, amivel korábban sokan még máshol nem találkozhattatok. Függetlenül ettől, a szerver vezetőségének egyhangú véleménye alapján kimondhatjuk, hogy fontos nekünk az, hogy minden játékos pontos, és kidolgozott környezetben játszhasson, a különböző nézeteltérések elkerülése érdekében. San Andreas (a GTA világában megtalálható állam) a valóságbeli California államot helyettesíti. San Andreas állam az Amerikai Egyesült Államok nyugati partján helyezkedik el. San Andreas törvényeit a San Andreas State Penal Code tartalmazza. Ezen Penal Code (röviden: PC) célja, hogy összegezze, ismertesse az igazságszolgáltatás, a végrehajtói hatalom, valamint a lakosság számára a San Andreas államban jelenleg hatályban lévő büntetéseket. Az OctansV minden környezetében PC van jelen, és érvényben így a Büntető Törvénykönyv (röviden: BTK) kifejezés nem használható. A magyar törvényekeket használjuk abban az esetben, ha a szerveren belül nem írtuk meg a saját játékbeli törvényünket (pl. Penal Code) egy törvény helyettesítésére, vagy a helyettesítő törvény nem tér ki megfelelően egy adott jogesetre. A játékbeli jogszabályok felülírják a valóságbeli jogszabályokat. Amennyiben egy adott törvény egy teljes másik helyettesítésére hivatott, a hasznos tartalom (pl. bűncselekmények) listájából hiányzóakat nem egészítjük ki a magyar törvényekkel, azonban amennyiben ez a helyettesítő törvényben nem részletezett, például a bűncselekmények további jogi részleteit (többek között a bűncselekmény jogi definícióját) a valóságbeli törvényekkel egészítjük ki. A magyar törvények használatának oka, hogy a játékosbázisunk nagy része természetesen nem ismeri az USA-beli törvényeket. A magyar és USA-beli törvények közötti lényeges eltéréseket játékbeli helyettesítő jogszabályokkal hidaljuk át. Los Santos az állam fővárosa. Los Santos a legnagyobb népességgel rendelkező város San Andreas államban, ezért ez a legbefolyásosabb település politikai, társadalmi, jogi és gazdasági szempontból is. A GTA márkák léteznek In Character. A játékban megtalálható minden márka létezik szerepen belül. Az italok, dohánytermékek, ruházkodási cikkek márkái (pl. Pißwasser, Redwood cigaretták, ZIP) fellelhetőek IC. IRL ruházkodási márkák, dohánytermékek, italok, elektronikai cikkek is léteznek In Character. Célunk elérése érdekében kiemelten fontosnak találtuk, hogy megjelenítésre kerüljönek olyan márkák, melyek a játékélményt szolgálják. Általunk is utólagos hozzáadásra kerültek olyan ruhák, melyek a valóságban is megtalálhatóak, (pl. Nike, Champion, Gucci) ezek szerepjátszása engedélyezett. Mivel a játék alaptörténetének nem túl széles a választéka, így a valóságban fellelhető dohánytermékek, és italok, elektronikai cikkek (pl. Marlboro, Jameson, Corona mint sör, Samsung, iPhone, Dell, HP) fellelhetőek IC. A GTA játékbeli fegyverek IRL másai léteznek In Character. Szükségesnek éreztük, hogy a játékban megtalálható fegyvereket elnevezzük megfelelően, így minden - a szerveren használt - fegyver megegyezik az IRL másával. Csak a GTA játékbeli járművek márkái léteznek In Character. Mivel járművekben a Rockstar Games igazán széles választékot kínál, így arra a döntésre jutottunk hosszas egyeztetések során, hogy az IRL márkák nem lesznek jelen a szerveren. A GTA világában fellelhető szövetségi ügynökségek léteznek In Character. Federal Investigation Bureau (röviden: FIB), Drug Enforcement Administration (röviden: DEA), International Affairs Agency (röviden: IAA) léteznek, és nem a valóságbeli másaik. Egyetlen szövetségi ügynökség tagsága sem szerepjátszható. Kivéltel lehet ez alól, ha arra a Management vagy Project Management engedélyt adott. A COVID-19 nincs jelen In Character. A vírus nem létezik a környezetben, nem szerepjátszható a szerveren. Kikapcsolódás, a játékmenet élvezése, és a szórakozás a fő cél. Rendezvények jelen vannak, azokon tömeg megjelenhet. A poltikában sem megjeleníthető a COVID-19. Az IRL politika van jelen In Character. Nyugodtan be lehet vonni a valódi politikát a játékba, azonban nem elfelejtendő, hogy az USA-ban vagyunk. Csak a játék térképén fellelhető városok, és helyek rendelkeznek GTA történetbeli névvel In Character. Korábbi GTA verziók helyei, szervezetei (pl. Red County, Blueberry, Dilimore, San Fierro Police Department, Las Venturas Police Department) nem léteznek szerepen belül. Vice City, Liberty City, és további hasonlók nem léteznek. Minden ilyen korábbi helynek, szervezetnek a valóságbeli másai (Las Vegas) vannak jelen IC. Az IRL megtalálható közösségi médiák, megosztóportálok jelen vannak In Character. Egyetlen kivételt képez ez alól a Facebook, ami helyett az OctansV IC közösségi platformját kötelező használni szerepen belül, a Facefindert. Nyugodtan lehet készíteni élményképeket, és lehet szerepjátszani különböző közösségi média, megosztóportálok (pl. Instagram, Snapchat, YouTube, Spotify) bevonásával. A közúti közlekedés szabályaira vonatkozó rendeleteket a Traffic Rules elnevezésű dokumentum tartalmazza. Jelen pontban megnevezett dokumentum célja, hogy ismertesse azon elveket, melyek a közúti közlekedésre vonatkoznak In Character. Ennélfogva a sokak által ismert KRESZ rövidítés nincs jelen szerepjátékon belül. A Traffic Rules dokumentum a teljes nevén, rövidített nevén (TR), vagy Közlekedési Szabályzat néven ismert ismert, elfogadott IC. A városon kívüli területek rendvédelmét is a(z) LSPD biztosítja. Tekinettel arra, hogy jelenleg nincs más rendvédelmi szervezet, így IC teljesen elfogadottnak tekintendő, hogy a rendőrök a város határán kívül is intézkedhetnek. Nem a valóságban lévő Bitcoin van jelen In Character. A valóságbeli bitcoinnal kapcsolatos hírek, információk és árfolyamváltozások nincsenek kihatással a szerveren lévő kriptovalutára, így ezeket szerepen belülre vinni nem elfogadott. Kizárólag a jiffyShare van jelen e-carsharinggel foglalkozó cégként San Andreas államban. A telefonon megtalálható applikáción bérelhető autókra egyéb eltérő márkannéven hivatkozni, másképp szerepjátszani nincs lehetőség. Ettől függetlenül játékosok által létrehozható, vezethető jármű bérbeadással foglalkozó vállalkozás, különböző néven. Az általunk ismert, környezetünkben jelenlévő gyógyszerek, gyógyászati eszközök és kezelési elvek vannak jelen In Character. Tekintettel arra, hogy az USA-ban használt gyógyszerek, eszközök és kezelési elvek közösségünkben kevésbé ismertek, így a környezetünkben elérhető, használt másaik vannak jelen szerepen belül, San Andreas államban is. A rendvédelmi szervek nem rendelkezhetnek állandó információval In Character a fegyverszállítást végző hajó útvonaláról, érkezési helyéről, és idejéről. Fontosnak érezzük, hogy biztosítsuk az illegális frakciók számára azt a teret, mely hozájárul ahhoz, hogy stabil alapokon, biztosan működhessenek. Jelen pont értelmében a rendvédelmi szervek állandó információval nem rendelkeznek a hajóról, kizárólag csak akkor végezhetnek rajtaütést, rögzíthetnek nyomozati anyagokat, ha az adott rendelésről korábbi szerepjáték szituációból, megfigyelésből, vagy informátortól értesülnek. Ez jelenti továbbá azt is, hogy az adott információ, csak az éppen aktuális alkalomra szól, így a későbbiekben a pozíció ismerete nem használható fel. Erre azért van szükség, mert a valóságban egy ilyen szállítmány útvonala, érkezési helye kevésbé állandó, és könnyen kiszámítható Az autóban hallott magyar rádiók magyar tartalmai nem szerepjátszhatóak. Az autós rádióban, illetve ritkább esetben, elvétve a szórakozóhelyen hallott magyar tartalmak szerepjátszására nincs lehetőség, ezekre In Character ismeretlenül, külföldiként kell hivatkozni.
    15 pont
  7. Több karakter - vezetőségi jóváhagyással Q&A Q: Miért érné meg a vezetőségnek, hogy ezt bevezesse? A: A válasz egyszerű. A szerepjáték magját a karakterek képezik, ez pedig azt jelenti, hogy minél több karakter van, annál színesebb a szerver és annak környezete. Q: Mi haszna lenne a szervernek ebből? A: A szerveren több karakter lenne jelen, így sokkal változatosabb, egyedibb és élvezhetőbb szerepjáték szituációk alakulnának ki. Q: Azt gondolom, hogy a szerepjáték közösség még nem érett erre. Mi a megoldás erre a problémára? A: Ahogy azt a topic címében is írtam: több karaktert csak is a vezetőség jóváhagyásával lehetne alakítani. Q: Hogyan működne a második - esetleg több - karakter igénylése? A: A fejemben a procedúra szinte ugyanaz lenne, mint az első karaktered ellenőrzése: A fejedben összerakod a történetet, megformázod majd kirakod a karaktertörténetek fórumrészbe "xy. karakter" címkével. Ezt egy vezetőségi tag ellenőrzi, és az alapján eldönti hogy érdemes-e második karaktert alakítanod. Ez csak az én elképzelésem, az ötlet elfogadása esetén a vezetőség megoldása ettől eltérhet. Q: Lehetne például rendőr karakter mellett maffiózót alakítani? A: Erről az a véleményem, hogy egészen addig kivitelezhető a dolog, ameddig a két karakter szálai nem kapcsolódnak össze. Onnanstól nem folytatható tovább a több karakteres dolog. Ez csak az én elképzelésem, az ötlet elfogadása esetén a vezetőség megoldása ettől eltérhet. Q: Lehet mindkét karakterem ugyanabban a frakcióban? A: A legtöbb ember ezt a lehetőséget úgyis erre használná, így igen. Adott Anonymus, aki az LSSD vezetője (Sheriff, továbbiakban SHR), viszont a SHR nem végez járőrszolgálatot és adminisztrációs, politikai munkát végez - ez pedig unalmas. Anonymus szeretne egy második karaktert, hisz, az első elég unalmas. Az ötlet elfogadása esetén Anonymusnak van erre lehetősége, másképp nincs. Ez csak az én elképzelésem, az ötlet elfogadása esetén a vezetőség megoldása ettől eltérhet. Ahogy azt a téma címébe is beleírtam: a nem érett a közösség kommentek megelelőzése érdekében ez nem egy általánosan elérhető funkció lenne, hanem szervervezetőségi engedélyhez kötöttként gondoltam. Kérlek titeket, hogy a téma alatt nyugodtan fejtsétek ki gondolataitokat - természetesen ezt kultúrált formában tegyétek meg -, azonban, hogy a vezetőség részletes felmérést tudjon készíteni arról, hogy ki támogatja és ki ellenzi az ötletet, használjátok az alábbi "tageket" a hozzászólásaitok alján: + | Támogatom az ötletet. - | Nem támogatom az ötletet. S | Semlegesen állok az ötlethez.
    14 pont
  8. A Bosozoku történelme: A bosozoku először a második világháborúból hazatérő veteránokból kezdett összeállni. Számos veteránnak a háború okozta pánik nehézségeket okozott a társadalomba való visszailleszkedésben, és a legszélsőségesebbek alternatív utakat kerestek hogy kielégítsék a hiányzó izgalmaikat. Jó páran egyedi autók készítésébe, és utcai, bandajellegű tevékenységekbe kezdtek hogy helyettesítsék az adrenalin löketet. Számos inspirációt merítettek az amerikai greaser kultúrából (ötvenes évek motoros/hotrod fiataljai) és az importált nyugati filmekből. Ez magyarázza az amerikai motoros kultúra és a bosozoku közötti hasonlóságokat. Több fiatal vonzónak találta ezt az életstílust, különösen olyan egyének, akik marginalizálva voltak, és változást akartak. Végül, ezek a fiatalok felvették az új identitást, létrehozva a modern bosozoku alapjait. A bosozoku megnevezés először az 1970-es években kezdett feltűnni. Ennek a korszaknak már jellemzői voltak a tényleges összetűzések a fiatalok és a rendőrség között. A bosozoku megnevezést valójában nem maguk a motoros csoportok alkották meg. A név csak elterjedt, és ezek a csoportok átvették. Az 1980-as és ’90-es években a bosozoku gyakran tömeges motoros felvonulásokat szervezett, ahol több mint 100 motoros vonult együtt lassan az autópályákon és autóutakon. Előszeretettel motoroztak sisak nélkül, cikáztak a sávok között, ezzel veszélyhelyzetet kialakítva, a piros lámpát is zöldnek látták, és a rendőri összetűzésektől sem riadtak vissza. Fémcsövekkel, baseball ütőkkel és akár Molotov-koktélokkal is szembementek a rend szigorú őreinek. Az újévi fordulókat gyakran használták a tömeges felvonulásaikra. A motorosok gyakran bezúzták autók ablakait, és fenyegetéssel vagy veréssel tartottak vissza minden olyan szemlélőt, akik ellenezték a viselkedésüket. Ezen bandák tagságainak csúcsa 1982-ben volt, 42 150 taggal. Így vált a bosozoku a fiatal bűnözés legfőbb formájává. Az 1980-as évek csúcsától következően lassan csökkenni kezdett a tagok száma. Bizonyos jelentések körülbelül 28 000 tagot regisztráltak az 1990-es évek végére. 2004-ben, a japán kormány olyan közúti közlekedési törvényt fogadott el, ami teret adott a rendőri szerveknek vakmerő motoros bandák elleni erősebb fellépésnek. A megnövekedett letartóztatások és felelősségre vonások erősen megszabdalták a bosozokuban résztvevőket. 2015-ig összesen 6 771 aktív bosozokut jelentettek Japánban. 2013-ban a Nemzeti Rendőrügynökség (National Police Agency) „ál-yakuza” szervezeteknek sorolta be a bosozoku motoros bandákat. A Bosozoku szervezett bűnözéssel összeköthető szálai: Általánosságban, a japán kormány egy erősen szervezett csoportnak tekinti a bosozokut, ami több módon kapcsolódik a nemzeti államszövetségekhez. A meglepően jól irányított szerveződésükről ismertek, annak ellenére, hogy csak egy maroknyi tagja van húsz év felett. Általánosságban véve szigorú szabályokat alkalmaznak, és egyenruhát, szimbólumokat és egyéb szerveződéshez kapcsolódó jeleket használnak. Bizonyos csoportokban még tagsági díj és büntetési formák is vannak. A japán bűncselekmények túlnyomó részét ezek a csoportok teszik ki. Ezen bűncselekmények közé főleg a vandalizmus, a közlekedési szabályok megsértése, és más egyéb bűncselekmények tartoznak. A tagok bűnözői élete általában nem ér véget mikor a húszas éveikbe érnek. Becslések szerint a bosozoku 25%-a van húsz év felett. Emellett számos kötelék található bizonyos yakuza szervezetekkel. Sőt, bizonyos számok azt mutatják, hogy a yakuzába toborzott tagok egyharmada valamilyen bosozoku csoportosulásból jön. Azonban, ezek a csoportok már egyre kevésbé fordulnak elő, így a yakuzával kötött szálak is egyre kevésbé láthatóak. Manapság egyre többet toboroznak olyan marginalizált csoportokból, mint a japán burakumin vagy a Zainichi Koreiak. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Bōsōzoku Bushido武士道 A Bushido egy Japán etnikumú, kitalált, lore-friendly banda, ami a valós "bosozoku" szubkultúrájára lesz felépítve, és kiélezve. A banda legfőképpen illegális autós és motoros találkozók / versenyek megrendezésével, valamint kábítószer kereskedelemmel szeretne foglalkozni. Egyéni ismertetőjeleik közé tartozik a fehér, személyre szabott bosozoku bőrdzseki, amit kifejezetten csak a bandában elfogadott, és a már meglévő tagjaik hordhatnak. Továbbá könnyen felismerhetőek még az extrém - végletekig módosított, feltuningolt járműveikről. Legyen itt szó akár autóról, akár motorról. Mivel a Bushido tagjai rendkívül hűek a kultúrájukhoz, így nem egyszer megfigyelhetőek lennének az autós / motoros felvonulásaik, amikkel forgalmi zavart próbálnának meg létrehozni Los Santos utcáin.(Természetesen szigorúan ügyelve a megfelelő, korrekt játékmenetre és RP-re.) bosozokuproject.mp4 Legális oldal: Az első legális célunk a szerver kezdeténél egy saját szerelőműhely beszerzése lenne, amit gondos, tényleges odafigyeléssel építenénk fel annak érdekében, hogy minél több emberrel megismertethessük a kultúránkat, és a játéktudásunkat is. Ezt követően a Del Perro-ban található Up-N-Atom gyorséttermet üzemeltetnénk be annak érdekében, hogy minél több kíváncsi járókelőt tudjunk a lakótelep utcáira csábítani. Megközelítés: Bárki akit érdekel, vagy tiszteletben tartja a kultúráját a bandának az nyugodt lélekkel közeledhet felénk. Ettől függetlenül a bandába kerülés egy hosszú bizalmi szálon eredő folyamat, amihez a Japán etnikum elengedhetetlen. Amennyiben egy már meglévő bandatag úgy érzékeli a közeledő játékost, hogy érdeklődik a kultúra, és a banda iránt. Úgy amennyiben az etnikumi elvárásnak is megfelel, és elég időt tölt a bandatagok között, úgy idővel egy egyénre szabott beavatási munkára küldhető. Aminek sikeres elvégzésével a bandába avatható lesz. (Ez természetesen nem egy két napos folyamat, hanem gyakorlatban több időt vesz igénybe) Terület: Rangok: Egy pár szó rólam: Több mint tíz évnyi roleplay tapasztalattal rendelkezem. A karrieremet SAMP-on, azon belül a külföldi LSRP-n kezdtem egy "Black Gangster Disciples" nevű bandában még 2009-ben, majd rövid időn belül (tapasztalat hiányában) abbahagytam. 2011-ben SeeRPG-n, folytattam a pályafutásomat, ahol egészen a szerver bezárásáig tevékenykedtem. A tíz év alatt ezeken felül megfordultam még jópár szerveren, de újból 2019-ben kezdtem el igazán tevékenykedni egy magyar konkurens GTA5 text-rp szerveren, ahol rengeteg intelligens, remek RP tudással rendelkező barátra tettem szert. Elképzelés. 2019-ben ráébredtem arra, hogy legkönnyebben úgy lehet folytonos minőségi roleplay élményben részem, ha megépítem a saját közösségemet. Ezért 2020-ban egy ex frakcióvezetőm segítségével létrehoztam a saját discord szerveremet, és időközben beinveltem oda az összes olyan játékostársamat, akikkel az idők során minőségi roleplay élményben volt részem. A frakciót 18 (fix) emberrel tervezem elindítani. 18 olyan emberrel, akikkel az évek során szinte teljesen összenőttünk, és olyan mértékben megbízok bennük hogy a barátaimnak is nevezhetem őket. Elég sok időt fektettünk ebbe a pályázatba, és bár a Bosozoku történelmi, és bűnügyi részéhez előhívtam az angol wikipédiát (mivel magyarul nagyon minimális infó van róluk) ennek ellenére azt is kézileg fordítottuk le, hogy minél jobb minőséget tudjon szolgáltatni. A játékban készített képek egy konkurens szerveren készültek, viszont engedéllyel tehettem közzé őket, hogy ezzel is prezentálhassam azt az élményt, és minőséget, amit ennek a szervernek is képesek lennénk átadni.
    13 pont
  9. Az OctansV az a szerver, ahol a vezetőség sem gondolja magát tévedhetetlennek. Én hiszem, hogy minden vezetőségi tagunk célja közös: egy jó szerver készítése, üzemeltetése, ahol a Roleplay lehet az első. Ennek ellenére mindenki hibázhat, mi is, a cél azonban az, hogy kijavítsuk ezeket a hibáinkat, valamint hogy ezek ne szándékosak legyenek. Ilyen esetben, amennyiben hátrányod vagy egyéb kellemetlenséged származott, lehetőséged van a vezetőség tagjaira is panaszt tenni, amit nem ők fognak elbírálni. Ennek ellenére megértjük, amennyiben korábbi tapasztalataidból kifolyólag, esetleges következményektől tartva a vezetőség valamely tagjára nem szeretnél nyilvános módon panaszt tenni (habár ezt nyugodtan megteheted, és nem lehetnek következményei). Amennyiben így érzel, nekem küldött privát üzenetben is tehetsz panaszt vezetőségi tagra. Az így tett panaszoknál vállalom, hogy amennyiben nem járulsz hozzá, a vezetőség többi tagjával sem osztom meg a kilétedet és a panasz tényét sem (bizonyos esetekben azonban ahhoz, hogy a vezetőségi tag véleményét is meghallgassam, beszélnem kell vele a történtekről, azonban ezelőtt a jóváhagyásodat kérem, hogy ezt megtehetem-e). Egyébként az anonim panasz lehetősége már az MTA szerverünkön is fennállt, mégsem élt vele senki. Azonban fontos, hogy a játékosainknak legyen lehetősége panaszt tenni a vezetőségre, hiszen ahogy említettük: mi nem vagyunk tévedhetetlenek.
    13 pont
  10. Dirty Bandits One Percenter Motorcycle Club 2015 elején San Andreas államában található Los Santosban alapították meg a klubot, az öt Közel-keletről hazatérő exkatona. Leginkább a civil élettől való teljes elidegenülés, a háborúban vagy a hazatérést követő szellemi sebek illetve szadista és egyéb kialakult hajlamok kiélésének kezelésére döntött a klub megalapítása mellett. Kihasználva a frissen szerzett kapcsolataikat hasist kezdtek becsempészni különböző módszerekkel a városba, az utca szinten tevékenykedő bandák közt találtak olyan vevőkre akiknek gond nélkül tudták továbbadni a kábítószert. A külföldön vívott háborúkban szerzett tapasztalataikat kihasználva a tudatmódosító szerekkel való kereskedelem mellett, éjszakai szórakozóhelyeket valamint kisebb üzletek védelméért kezdtek el felelni. Ekkor még csak az alapítótagok vettek részt ezekben munkákban, csak azután kezdtek el újabb tagok után kutatni miután szembesültek azzal a ténnyel hogy kezdenek kevesek lenni az egyre nagyobbra növő szervezet életében. A klub megalakulása óta nem állt háborúban más klubokkal, vagy szervezetekkel. A tagok átlagéletkora 25 és 40 év között tudható, rasszuk vegyes. A létszámuk folyamatosan változó, de a rendőrség utolsó adatai szerint a tagok 7 fővel rendelkeznek. 2018 áprilisában problémába ütköztek amikor megpróbáltak lecsapni egy illegálisan szervezett pókereseményen. A jelenlévők között több beépített ügynök és jelen volt, ezért kettő a helyszínen tartózkodó alapítótagot, valamint három klubtagot is letartoztattak engedély nélküli lőfegyver viselés miatt, valamint egyéb vádak miatt. A klubban ezek után újraszerveződések történtek, kénytelenek voltak ismét megerősíteni magukat azzal hogy újabb tagokat vettek fel. - A klub vezetője, és kulcsfigurája. Az Ő szavának van a leginkább megbecsülve a szava, a klub egyben tartása a célja, mindent megtesz a klub védelméért. - Abban az esetben hogyha a president döntéshozatal képtelenné válik, Ő veszi át a feladatait. Támogatja a döntések meghozatalában a presidentet, egyben tartja a klubon belüli tagokat. - A klubon belüli biztonságért felelős személy, a klub birtokában lévő fegyverekért felel. Fenntartja a rendet a klub által megrendezett eseményeken és üléseken. - Megtervezi az A pontból B pontba jutást minden részlettel együtt. Fontos szerepet tölt be a klub életében, leginkább a gördülékeny utazások megszervezéséért felel. - A klubnál történő papírmunkákért felel, különböző rendezvények megszervezése a feladata. Tájékoztatja a klubtagokat a közelgő eseményekről, és ülésekről. Más chapterekkel való kapcsolattartás is az Ő feladatai közé tartozik. - A könyvelő szerepét tölti be a klubnál, Ő kezeli a pénzügyi kiadásokat. Beszedi a tartozásokat a klub irányába, értesíti az ülésen a többieket a klub pénzügyi helyzetéről. - Kiérdemelték a klub bizalmát, és testvérüknek fogadták. Szavazati joggal rendelkezik az üléseken, és különböző megbízatások végrehajtásáért felel. - Újonc aki megpróbál bekerülni a klub belsőkörébe, nem hordhatja a klub patcheket és nem vehet részt az üléseken. Mielőtt beavatnák a klub történéseibe bizonyítania kell a klub iránti hűségét, erejét, és kitartását. Legtöbb esetben az Ő feladata eltakarítani mások után. A Dirty Bandits MC összes meglelhető felvarrója. Patch magyarázat: Négyzetben való kaszás: Halálközeli élményben volt része a felvarró tulajdonosa. 13: Tulajdonosa a marihuána fogyasztója, vagy kereskedője, az angol ABC 13. betűje. Négyzet, benne egy ponttal: Olyan tag aki megjárta a börtönt a klubot képviselve. Dirty Boy: Az MC azon tagja akinek gyilkosság köthető a nevéhez, emberi életet ontott a klub érdekeiért. EXS: Exkatona, aki miután leszerelt a Dirty Banditsot választotta. Firts 5: Csak az öt alapítótag viselheti. A tagfelvétel menete, ezekre figyelj oda és ezekben lesz részed ha csatlakozni szeretnél közénk. Klubtaggá válásod felé vezető út tele lesz új dolgok megismerésével, kitartással, és különböző feladatok végrehajtásával. Fontosnak tartom leszögezni még az elején hogy a szervezetünkbe való bekerülésedben csak abban az esetben tudunk segítségedre lenni, ha hallgatsz a tanácsainkra és próbálod betartani őket. Nem okoz gondot ha kezdő szerepjátékos vagy, akkor is szívesen látunk téged! A tagfelvételed során nem várunk el tőled napi 8 óra aktivitást, jelentésírást, és beszélgetőprogramokon(ts,dc) való részvételt. Azonban a következő dolgokra szükséged lesz. Karaktered valósághű felépítésére Kitartásra, és annak felfogására hogy nem azon múlik a bekerülésed/feljebb lépésed hogy milyen régóta vagy köztünk Karakter fejlődésre Komolyságot a szerepjáték iránt Lehetőséget biztosítunk a csatlakozók számára hogy a szervezetünket legális úton is megközelíthessék. Ebben az esetben az általunk üzemeltetett szerelőtelep alkalmazottának kell lenned. Hogyha kellőképpen bizonyítottad felénk azt hogy megbízhatunk benned, és már jól ismerünk akkor kérvényezheted a prospect titulust. A prospect titulus elfogadásának esetén ki leszel téve annak hogy a szervezet tagjai a legalja munkákat bízzák rád, ekkor bizonyosodhatunk meg arról hogy komolyan gondolod-e a csatlakozási szándékodat. Bekerülésed bármeddig eltarthat, ez igazából csak rajtad múlik! Abban az esetben ha nem a szerelőtelepünkön keresztül közelíted meg a motoros klubhoz való csatlakozást, ismerned kell a klub egyik tagját. Jó kapcsolatot kell vele kialakítanod és ápolnod, ekkor válhatsz a klub supporterévé. Hogyha a klubtag akivel jóban vagy megbízik benned beajánlhat téged mint prospect. Ekkor ugyanúgy mint a másik esetben rád fog hárulni a legtöbb piszkos munkaelvégzése, a tagjaink minél jobban azon lesznek hogy "elvegyék a kedved a csatlakozástól", ha kitartó vagy és bizonyítani tudod a rászántságodat akkor egyre több dologba fogunk beavatni téged, idővel részt vehetsz majd illegális tevékenységek végrehajtásában is. De ehhez mindenképpen előtte szükséged lesz rá hogy megbizonyosodjunk róla hogy megbízható vagy. Ha kérdésed lenne a klubbal kapcsolatban keress bátran privát üzenetben, vagy discordon. Az élményképek, és itt megtalálható információk InGame való felhasználása szabályzatba ütközik! Kérünk mindenkit hogy kerüljék az MG gyanús megmozdulásokat, és tartsuk tiszteletben egymást.
    12 pont
  11. A Bosozoku történelme: A bosozoku először a második világháborúból hazatérő veteránokból kezdett összeállni. Számos veteránnak a háború okozta pánik nehézségeket okozott a társadalomba való visszailleszkedésben, és a legszélsőségesebbek alternatív utakat kerestek hogy kielégítsék a hiányzó izgalmaikat. Jó páran egyedi autók készítésébe, és utcai, bandajellegű tevékenységekbe kezdtek hogy helyettesítsék az adrenalin löketet. Számos inspirációt merítettek az amerikai greaser kultúrából (ötvenes évek motoros/hotrod fiataljai) és az importált nyugati filmekből. Ez magyarázza az amerikai motoros kultúra és a bosozoku közötti hasonlóságokat. Több fiatal vonzónak találta ezt az életstílust, különösen olyan egyének, akik marginalizálva voltak, és változást akartak. Végül, ezek a fiatalok felvették az új identitást, létrehozva a modern bosozoku alapjait. A bosozoku megnevezés először az 1970-es években kezdett feltűnni. Ennek a korszaknak már jellemzői voltak a tényleges összetűzések a fiatalok és a rendőrség között. A bosozoku megnevezést valójában nem maguk a motoros csoportok alkották meg. A név csak elterjedt, és ezek a csoportok átvették. Az 1980-as és ’90-es években a bosozoku gyakran tömeges motoros felvonulásokat szervezett, ahol több mint 100 motoros vonult együtt lassan az autópályákon és autóutakon. Előszeretettel motoroztak sisak nélkül, cikáztak a sávok között, ezzel veszélyhelyzetet kialakítva, a piros lámpát is zöldnek látták, és a rendőri összetűzésektől sem riadtak vissza. Fémcsövekkel, baseball ütőkkel és akár Molotov-koktélokkal is szembementek a rend szigorú őreinek. Az újévi fordulókat gyakran használták a tömeges felvonulásaikra. A motorosok gyakran bezúzták autók ablakait, és fenyegetéssel vagy veréssel tartottak vissza minden olyan szemlélőt, akik ellenezték a viselkedésüket. Ezen bandák tagságainak csúcsa 1982-ben volt, 42 150 taggal. Így vált a bosozoku a fiatal bűnözés legfőbb formájává. Az 1980-as évek csúcsától következően lassan csökkenni kezdett a tagok száma. Bizonyos jelentések körülbelül 28 000 tagot regisztráltak az 1990-es évek végére. 2004-ben, a japán kormány olyan közúti közlekedési törvényt fogadott el, ami teret adott a rendőri szerveknek vakmerő motoros bandák elleni erősebb fellépésnek. A megnövekedett letartóztatások és felelősségre vonások erősen megszabdalták a bosozokuban résztvevőket. 2015-ig összesen 6 771 aktív bosozokut jelentettek Japánban. 2013-ban a Nemzeti Rendőrügynökség (National Police Agency) „ál-yakuza” szervezeteknek sorolta be a bosozoku motoros bandákat. A Bosozoku szervezett bűnözéssel összeköthető szálai: Általánosságban, a japán kormány egy erősen szervezett csoportnak tekinti a bosozokut, ami több módon kapcsolódik a nemzeti államszövetségekhez. A meglepően jól irányított szerveződésükről ismertek, annak ellenére, hogy csak egy maroknyi tagja van húsz év felett. Általánosságban véve szigorú szabályokat alkalmaznak, és egyenruhát, szimbólumokat és egyéb szerveződéshez kapcsolódó jeleket használnak. Bizonyos csoportokban még tagsági díj és büntetési formák is vannak. A japán bűncselekmények túlnyomó részét ezek a csoportok teszik ki. Ezen bűncselekmények közé főleg a vandalizmus, a közlekedési szabályok megsértése, és más egyéb bűncselekmények tartoznak. A tagok bűnözői élete általában nem ér véget mikor a húszas éveikbe érnek. Becslések szerint a bosozoku 25%-a van húsz év felett. Emellett számos kötelék található bizonyos yakuza szervezetekkel. Sőt, bizonyos számok azt mutatják, hogy a yakuzába toborzott tagok egyharmada valamilyen bosozoku csoportosulásból jön. Azonban, ezek a csoportok már egyre kevésbé fordulnak elő, így a yakuzával kötött szálak is egyre kevésbé láthatóak. Manapság egyre többet toboroznak olyan marginalizált csoportokból, mint a japán burakumin vagy a Zainichi Koreiak. Forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Bōsōzoku Bushido武士道 A Bushido egy Japán etnikumú, kitalált, lore-friendly banda, ami a valós "bosozoku" szubkultúrájára lesz felépítve, és kiélezve. A banda legfőképpen illegális autós és motoros találkozók / versenyek megrendezésével, valamint kábítószer kereskedelemmel szeretne foglalkozni. Egyéni ismertetőjeleik közé tartozik a fehér, személyre szabott bosozoku bőrdzseki, amit kifejezetten csak a bandában elfogadott, és a már meglévő tagjaik hordhatnak. Továbbá könnyen felismerhetőek még az extrém - végletekig módosított, feltuningolt járműveikről. Legyen itt szó akár autóról, akár motorról. Mivel a Bushido tagjai rendkívül hűek a kultúrájukhoz, így nem egyszer megfigyelhetőek lennének az autós / motoros felvonulásaik, amikkel forgalmi zavart próbálnának meg létrehozni Los Santos utcáin.(Természetesen szigorúan ügyelve a megfelelő, korrekt játékmenetre és RP-re.) bosozokuproject.mp4.6ba8471a65b8bc25e06d5df5ff0c55de.mp4 Legális oldal: Az első legális célunk egy saját szerelőműhely beszerzése lenne, amit gondos, tényleges odafigyeléssel építenénk fel annak érdekében, hogy minél több emberrel megismertethessük a kultúránkat, és a játéktudásunkat is. Megközelítés: Bárki akit érdekel, vagy tiszteletben tartja a kultúráját a bandának az nyugodt lélekkel közeledhet felénk. Ettől függetlenül a bandába kerülés egy hosszú bizalmi szálon eredő folyamat, amihez a Japán etnikum elengedhetetlen. Amennyiben egy már meglévő bandatag úgy érzékeli a közeledő játékost, hogy érdeklődik a kultúra, és a banda iránt. Úgy amennyiben az etnikumi elvárásnak is megfelel, és elég időt tölt a bandatagok között, úgy idővel egy egyénre szabott beavatási munkára küldhető. Aminek sikeres elvégzésével a bandába avatható lesz. (Ez természetesen nem egy két napos folyamat, hanem gyakorlatban több időt vesz igénybe) Terület:
    12 pont
  12. "There’s no such thing as good money or bad money. There’s just money" - Lucky Luciano Az olasz-amerikai maffia története egészen a 1881-ig vezethető vissza. Ebben az évben tartóztatták le az első olaszországból emigrált "maffiózót". A Cosa Nostra bölcsője a korabeli New York volt, innen származik a híres öt család is. A szervezett bűnözés melegányai New York, New Jersey, Philadelphia, Las Vegas és Miami. Az FBI már Al Capone idején felfigyelt a szervezett bűnözésre, de komoly előrelépések sosem történtek, leginkább a korrupció miatt. A hatvanas, hetvenes évek környékén kezdték el igazán szorongatni a maffiát. Ebből a korszakból származik a Racketeer Influenced and Corrupt Organizations Act, ezen ratifikáció lehetővé teszi, hogy egy szervezet fejét elítélhessék adott bűncselekmények megrendeléséért is. Régebben ha egy mob vezetője kiadott egy gyilkossági parancsot akkor a törvény alapján nem lehetett elítélni, mivel közvetlenül nem vett részt a gyilkosságban. A RICO Act ezen személyek elítélését teszi lehetővé, ezután következtek a lehallgatással és nyomkövetéssel kapcsolatos ratifikációk amelyek mégjobban megnehezítették a maffia dolgát. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy szervezett bűnözés a mai napig létezik, ámbár lecsendesülőben van. A frakció célja egy nyugati parti, olasz-amerikai szerveződés lehető legélethűbb megformálása, kétezerhuszonegyben. Palomino Outfit (vagy; Palomino Avenue Mob, Lake City Crime Family, West Los Santos Mafia) Bay City Avenue egy relatíve hosszú sugárút mely átszeli nyugat Los Santost, a legtöbb nyugaton fekvő szórakozóhely is itt kapott helyet. A sugárúttól nem messze találhatjuk meg Los Santos egyik nevezetességét, de inkább nevezetességeit, Vespucci Beach-et és Del Perro Beach-et. Ezen két partszakasz teszi ki a város turizmusának majd hatvan százalékát, nem véletlen, hogy a szervezett bűnözés is felütötte a fejét a környéken. Bay City Ave-el határos Palomino Avenue adja otthonát a Palomino Outfit nevű bűnszervezetnek melynek fő profiljai; csalások, illegális bukmékerkedés és fogadások és illegális szerencsejáték, betörés, autólopás, illegális autóbontás és orvgazdaság, illetőleg egyéb szervezett bűnözéssel kapcsolatos tevékenységek. Kötődéseik vannak a Chicago Outfithez az egyik alapító tagon keresztül, Vincent "Hot Head" "Vinny Boy" Bucca, button man Chicagóban. Maga az elképzelés A PO alap pillérét a tagok adják, ők három (eleinte) részre oszlanak illetve tovább rangsorolódnak a már megszokott "LCN chain-of-command" által. Személyszerint 30-50 tagra tervezek, ebből 15-25 rendelkezne frakció felülettel. A projektnek nem az a célja, hogy scriptet osztogasson, lehet bűnözőt RP-zni minden script nélkül. A frakciót olyan emberek részére tervezem akik szeretnének kicsit elmélyülni az olasz-amerika szerepjátékban. A pályázat egyik fő kérdése, hogy mit adna hozzá a szervezet a szerverhez. Alapvetően nem egy klikknek képzelem el, a tagok a bizniszeikkel a mindennapok fontos részévé válnának, a frakció által működtetett szolgáltatások pedig bárki számára elérhetőek. Escort oldal, chop-shop, boltok, szórakozóhelyek ahova esténként eljárhatsz bulizni vagy bevásárolni vagy esetleg beülni egy sörre. Ahogy az ábrán is látható legalul állnak az Associate-ek. Nekik nincsen komoly kapcsolatuk a szervezetben. Az associate-k dolga a saját bizniszükkel való pénzkeresés, a reputációjuk növelése, feladatok elvégzése a made man-ek számára. Lényegében pénzt csinálnak aminek egy részét kick-up révén továbbítják annak a személynek akinek dolgoznak. (made man vagy captain) Az associate-té válásra a legjobb példa ha mondjuk ismert mob-helyekre jársz (kocsmák, night clubok ahol a szervezet tagjai rendszeresen összegyűlnek) és terjeszted a neved vagy szimplán egy érdekes személyiséget képviselsz. Meg fogunk keresni és interakcióba fogunk veled lépni, segíteni fogunk az utadon. Az Associate-eknek megfelelő tisztelettel kell kezelni a felettük álló made man-t. Sokszor saját ötletekkel állnak elő, nem várnak a csodára. Ha az ötlet jó akkor egy made man hamar meg fogja őket keresni és be fog szállni a bizniszbe, felülvizsgálja azt és lefölözi a megkeresett pénzt mindazonáltal segít az associate-nek a reputáció növelésben. A következő szint a made man-ekből áll. Ők általában tagjai egy jól működő racket-nek. Ilyen racket lehet például egy drog dealer csoport, chop-shop, pénzmosoda és a többi. A legtöbb made man felkarol egy associate-t vagy "parancsra" vagy azért mert lát az illetőben potenciált. Az associate-ek a megkeresett pénzük egy részét megtarthatják a többit pedig "kick up" révén leadják annak a made-mannek akinek dolgoznak vagy aki segít(ett) nekik a dolgaiban. A made man lényegében érinthetetlen mivel komoly pénzt csinál a szervezetnek. Ezen racketek bárhol lehetnek. A made-maneket fogják össze a Captain-ek. Van, hogy egy Captain egy városrészt fed le, van, hogy egy nagyobb racketet ez esetenként változik. Hozzá érkezik be a pénz, adott százalékot eltesz a maradékot pedig leadja az Underbossnak és/vagy Boss-nak. A harmadik szintbe tartoznak azok a személyek akik inkább financiális és politikai szereplők, illetve a Boss és az Underboss is. Az előbbi maga, általában nem vesz részt közvetlen bűncselekményekben, nem tart kapcsolatot Soldier-ekkel és Captain-ekkel, ez mind az Underboss feladata. Tartozhat ebbe a rétegbe Captain is, nagyon változó. Ez az a réteg aki minimálisan vagy egyáltalán nem kötődik az erőszakos és "pitiáner" bűncselekményekhez. Ezen a szinten követődnek el a fehérgalléros bűncselekmények, a komolyabb csalások és sikkasztások, korrupció. Befolyásuk van a városvezetésben, bíróságon és a szakszervezetekben. A frakció ezen része a kezdetekben nem lesz RP-zve mert nincsen értelme, ha szervezet későbbiekben komolyabb bűnszervezetté avanzsál akkor lesz majd ez a réteg kihasználható. Megközelítés A frakcióban nincsen jelen az úgynevezett "re-roll". Illetve, ez így nem teljesen igaz, azon személyek akik be akarnak kerülni, azoknak nincsen lehetőségük re-rollra. Olyan karakterrel kell Associate-nek lenned ami megfelel azon kritériumoknak amelyek szükségesek ahhoz, hogy valaki made man legyen. Ahhoz, hogy soldier avagy made-man legyél legalább apai ágról olasznak kell lenned, ergó olasz származású a vezetékneved. Ha ezek nem teljesülnek akkor maradsz associate és a leaderrel történő egyeztetés után a későbbiekben re-roll-olhatsz. Alapvetően a "wise-guy" roleplay 85 százaléka kivitelezhető associate-ként. Jó ha van már egy elképzelésed arról, hogy hogyan akarsz pénzt keresni. A mob általában nem csak drog és fegyverkereskedelemből áll. Nyílván ezek is részét képezik a profiljuknak, de ezeket az üzelmeket azok a személyek végzik akiknek van megfelelő kapcsolatuk. Ha valaki belekerül a dologba mondjuk latinoként, de van ismerőse aki heroint terít nagy tételben akkor ő elláthat egy made man-t vagy captain-t kábítószerrel, ezen személyek továbbadják az anyagot egy kijelölt crew-nak vagy embernek. Legyél kreatív, üzemeltess akár saját bizniszt vagy csinálj backdoor poker partykat, underground boxmeccsekket, csalásokat satöbbi, legyél kreatív. Fontos, hogy ne mászkálj be a tipikus mob barokba és clubokba és kéregess csak úgy munkát, ez nem egy jó módja a frakció megközelítésének. Másik módja a frakció megközelítésének baráti és/vagy ismerettségi alapon működik. Ergo IC ismersz valakit, ő ajánl téged valakinek és szépen bekerülsz a dolgokba. Fontos, hogy itt általában kezeskednek érted tehát ha valaki beszervez egy rendőrt vagy spiclit az nagyon megjárhatja, a téged beszervező ember felelősséggel tartozik érted. Karakter Egy LCN based frakcióba nagyjából bármilyen karaktert hozhatsz. A határ az esszerűség, nem kell gyilkológépnek lenni, legyenek érzései a karakternek, ha történik vele valami a magánéletében akkor az legyen kihatással az "üzleti" életére is. Érdemes a karaktereded 18 és 30 éves kor közé tájolni a vagyoni háttér mindegy, ha milliók vannak a számládon akkor meg tudd indokolni, hogy honnan vannak a milliók IC! A karaktered tulajdonságai teljesen rád vannak bízva. Kiemelném, hogy nem érdemes pszichopata vagy hasonló mentális betegséggel rendelkező karaktert hozni mert ki az aki rábízna egy ilyen emberre egy komolyabb munkát, na ugye? A karaktered életének mindössze nagyjából 15-20 százalékát teszik ki bűncselekmények, átlagosan. Szerezz barátokat, szocializálódj a városban, találd fel magad. Fontos, hogy a karaktered tudja, hogyha shady vagy illegális dolgokba kezd akkor előbb-utóbb elkezdik megfigyelni. A 21. században leginkább 4-5. generációs olaszok működnek a szervezett bűnözésben, ők nem beszélnek olaszul, olasz akcentusuk sincsen egyértelműen. Amit filmekben és sorozatokban lehet hallani az New York-i, New Jersey-i akcentus nem pedig olasz. Mellőzd az olasz szavak használatát, semmi gond nincs azzal ha néha elengedsz egy "Ciao"-t vagy "Madonne"-t, ha mérges vagy egy "Capishe?"-t, de nem kell belőle rendszert csinálni. A karaktered öltözzön úgy mint egy civil, nem kell magad megkülönböztetni, minek? Rajtad áll, hogy a karaktered designer ruhákban vagy melegítőben jár, de a kalapos-öltönyös maffiózót hagyjuk. A karaktered keresztneve legyen Amerikai a vezetékneve pedig legyen olasz. Fontos, hogy ne egy híresség vagy hírhedt maffiózó nevét vedd fel. Legyen valamilyen erőssége vagy hátránya a karakterednek amivel ki tűnsz a többiek közül, nem kell bűntetett előéletűnek sem lennie. Lehet edukált vagy edukálatlan, izmos vagy kövér, magas vagy alacsony, professzionális sportoló vagy könyvelő, csak a képzelet szab határt. LE ismertség Az LE szervezetek a következő információkkal rendelkez(het)nek: Vincent Bucco - Befolyással üzérkedés, zsarolás - 3x vádolták meg ezen bűncselekményekkel, a vádakat mindhárom esetben ejtették. Bill Spignola - Tudhatják, hogy Connected guy. Anthony Rastelli - Tudhatják, hogy Connected guy és ült autólopásért. Sztriptízbárunkról tudhatják, hogy V. Bucco tulajdona. A húsboltról tudhatják, hogy ismert mob gyűjtőhely, gyakran vannak a környéken az ismert személyek. Frakció DC: https://discord.gg/fhvtUputfB
    11 pont
  13. Ez mondjuk egyáltalán nem így van. Kezdjük azzal hogy a kábítószerek és más illegális anyagok előállításánál (pl szteroidok) az a szó hogy "laboratóriumi körülmény" maximum csak a Breaking Bad-hez hasonló sorozatokban létezik. A metamfetamin előállítása nem egy laborban kezdődik (általában) hanem egy sima mezei pet palackban (shake and bake módszer) A valóságban a különböző kábítószerek előállításához nem szükséges laboratóriumi körülmény, és a dealerek javarésze nem is ismeri azt, hogy milyen laboratóriumi körülmények között kábítószert előállítani. A valóságban a kábítószerterjesztők legális utakon próbálnak mindenféle prekurzort beszerezni, hogy ezzel is csökkentsék a lebukás esélyét, a DarkWeb-et nem prekurzorok beszerzésére használják, mert azzal már alapjáraton illegális útra térnének egy olyan lépcsőfoknál, aminél még egyáltalán nem kellene rizikót vállalniuk. Írok egy jó példát erre. Tegyük fel ecstasy tablettákat szeretnél legyártani és árulni, hogyan teszed? Szükséges egy házillag összeeszkábált tablettaverő gép. Ezt jobb esetben egy kovács ismerősöddel összetudod eszkábálni pár ezer forintért, rosszabb esetben 30-40 ezerért vásárlod meg egy ismeretlen személytől. (egy barkácsolt tabllettaverő gép önmagában nem illegális, szabadon vásárolható eszköz) Következő lépés egy megbízható prekurzor beszerzése. Igazából ez a nehezebbik lépés, ugyanis ha nem kész terméket akarsz vásárolni, és abban reménykedni hogy majd haszonnal elfogod tudni adni, akkor kábé évente - kétévente kell szerezned egy megbízható prekurzort. (a prekurzorok olyan kémiai vegyületek, amik kölcsönhatásba lépnek és ezáltal lesz előállítható a kész termék) Pár évvel ezelőtt megbízható választás volt ilyen téren a benzofuran, vagy a 3,4-MDP-2-P (PMK Glicidát) mivel ezeket a szereket olyan kozmetikai célokra használták elsősorban az emberek, mint például körömlakk lemosónak/egyéb szépségápolási szerek létrehozására. (PMK Glicidát) Csak hogy megemlítsem mennyire könnyű volt pár éve mondjuk a PMK Glicidát beszerzése: Konkrétan ha Magyarországról leadtál kínába egy rendelést, akkor akár száz kilónyit is betudtál teljesen legálisan hozatni az országba. Száz kiló PMK Glicidáttal és mondjuk 3 deci metilonnal, plusz a barkácsolt tablettaverő gépeddel akár 50-70 kilónyi ecstasy tablettát is legyárthattál. Az egyetlen dolog amit esetlegesen DarkWebről beszerzett az ember, az maga a metilon volt, mivel a metilont többnyire csak a szasszafrász babérfa gyökeréből lehetett eredményesen kinyerni. Na és akkor a kokainleveles dolog. Kokalevelet nem vásárolnak terjesztők az internetről, mert ahhoz hogy normális mennyiségű kokaint tudj előállítani ahhoz többszáz kilónyi kokalevél kellene és a kokalevél már önmagában illegális a legtöbb országban / régióban, ami alapján esélytelen hogy eltudna jutni az eladótól a vevőig. A terjesztők nem kokalevelet vásárolnak a DarkWeben, hanem már magát az anyagot (kokaint). Miután megszerezték az anyagot, azt általában ammóniával és koffeinnel felöntik, és egy merőkanálban addig forralják ameddig megnem nő a térfogata. A térfogatnövekedés által 2-3x több adagot tudnak levágni, és miután a szarabb minőségű kokót eladták az utcán akár három - négyszeres bevételre is szert tehetnek. Egyébként a szintetikus kábítószerpiac eléggé gyér az interneten, mivel ha csak nem nem tudja az illető hogy hogyan kell az adott szert felütni úgy, hogy profitálni tudjon belőle, úgy igazából miután eladta a cuccot csak több lesz a kiadása mint a bevétele. A DarkWeben leginkább a hasis - marijuana biznisz megy, mivel sokkal olcsóbban is belehet szerezni, és sokkal könnyebb eladni is. (meg akinek van egy kis türelme, az saját magának is megtudja termeszteni) Őszinte leszek. Ezt a leírást azért készítettem mert unatkoztam, és mivel láttam hogy téves információk vannak megosztva a DarkWeb működésével kapcsolatban. (Ennek a leírásomnak nincsen köze az alap poszthoz, ezzel csupán RossMane-nak kívántam válaszolni, magát az ötletet még mindig nem támogatom, és már kifejtettem hogy miért) Ettől függetlenűl jó lenne, ha senki nem próbálna meg a leírás alapján dealernek felvágni, mivel csupán edukációs szándékkal tettem közzé ezt az egészet. Aki viszont mégis megakarja próbálni, annak leírom külön hogy a fent leírt módszerek már kábé három éve elavultak, így nagy eséllyel kattanna a bilincs annak a kezén aki mégis rávetemedne -Engedéllyel tettem közzé.
    11 pont
  14. Előszó Üdvözlök mindenkit, Aldo vagyok. A szerepjáték világával 8 éve ismerkedtem meg, azóta magyar és nemzetközi szervereken is sikerült játszanom. Az alábbi leírásban egy, a GTA szerepjátékkal kapcsolatos gyorstalpalót írtam össze azok számára, akik most ismerkednének meg a szerepjáték világával. A GTA szerepjáték lényege, hogy egy másik ember (a karakterünk) bőrébe bújva különböző szituációknak legyünk részesei, amit a szerver más játékosai garantálnak. Egy teljesen új embert formálhatunk meg, függetlenül a saját személyiségünktől, amiben csak a képzelet szabhat határt. Ez a leírás azoknak szól, akik a szerepjátékot eddig nem ismerték vagy csak felületes a tudásuk róla. Kérdéseket természetesen várok a téma alatt. Mi is az a szerepjáték? A szerepjáték (roleplay) lényege, hogy egy karaktert, egy személyt alakítunk. Ennek a személynek mi fogalmazzuk meg a tulajdonságait, céljait, a múltját, a személyiségét, az alakját, a ruházatát, gyakorlatilag mindent. Ez lesz úgymond az alteregónk. A játék során mi magunk állítjuk fel magunknak a kijelölt célt, de az ahhoz vezető út ami igazán számít. A roleplay ugyanis nem a végcél eléréséről szól, hanem egy karakter életének az igazgatásáról. Ezt a karaktert úgy kell kezelned, mintha egy valós személy lenne, tehát ha elérte a kitűzött célt még akkor is folytathatod a karaktered alakítását. A szerveren vannak legális élettel foglalkozó játékosok (rendőr, mentő, polgármester, autószerelő, étteremtulajdonos, felszolgáló, biztonsági őr, ügyvéd, bíró, csomagszállító, ügyintéző, szakszervezeti képviselő, dokkmunkás stb.) és az éjszakai életben tevékenykedő szerepjátékosok (pénzmosó, verőember, fegyver-, és drogkereskedő, prostituált, adócsaló, fogadási csalásokkal foglalkozó stb.). Ezek a játékosok frakciókba, szervezetekbe tömörülnek és próbálnak meg egy kisebb, összetartó közösséget létrehozni a nagy szerverközösségen belül. Hogyan kezdd el a szerepjátékot? Sok leírásban találkozok azzal, hogy első lépésként nevet kell válassz. Nos, ez nem jó döntés, mert a nevet kiválasztani ráérsz azután, hogy eldöntötted, mit is akarsz pontosan csinálni a karaktereddel. Tehát első lépésként döntsd el, hogy mit is akarsz elérni a karaktereddel? Rendőrt akarsz alakítani, mentőst, dokkmunkást, cég vezetőt, bandatagot, maffiózót? Rajtad áll! Fontos, hogy ezek egy elérendő célt jelentenek, tehát nem találhatod ki úgy a karaktered, mintha már készen állna mindenre és már a múltban is azt csinálta amit kitűztél a jövőre nézve. Tehát az első lépés az, hogy eldöntsd, milyen szerepet szeretnél betölteni Los Santos (a játéktér neve) vagyis a szerver közösségének életében. Ha ez megvan, a következő lépés a karaktered nemzetiségének kiválasztása. Az Amerikai Egyesült Államok etnikai összetételében a leggyakoribb rasszok között vannak a fehér bőrű lakosok, az afro-amerikai lakosok (fekete bőrűek), csikánó (hispánok/spanyolajkú) lakosok (barna bőrűek), nagy számban élnek ázsiai (kínai, japán) bevándorlók és azok leszármazottai. Természetesen kisebbségben laknak olasz-amerikaiak (akiknek szüleik, nagyszüleik, dédszüleik bevándoroltak), indiánok (őslakosok). Tehát ezek a leggyakoribbak, de akár egy egyszerű bevándorlót is alakíthatsz. Most következik a névválasztás. A név fontos része a játszott karakterednek, mert ezt fogja viselni végig. Nem lehet megváltoztatni a karaktered nevét, mert ha megteszed, az egy új karaktert jelent. Az amerikai névhasználat Keresztnév Vezetéknév sorrendből áll, így használjuk a szerveren is. Ha nem tudsz kitalálni nevet, nyugodtan keresgélhetsz a Google-n. Egy lényeges kikötés van: Híresség nevét ne használj! Abból csak félreértések alakulhatnak ki és alapvetően egy teljesen egyedi karaktert kell alakítanod. Fontos leszögezni, hogy a már amerikában született, bevándorló szülőkkel rendelkező gyerekek valamilyen angol keresztnevet szoktak kapni. (Pl. Raymond Nakamura, John Frongillo, Paul Hernandez stb.) Most következik a karaktered adatainak a kitalálása. Milyen adatokra is gondolok? Születési dátum, születési hely, testsúly, testmagasság, hajszín. Lakcímet azért nem írtam ide, mert a játékban tudsz majd házat vásárolni a karakterednek. A szerveren alakíthatsz 16 évest is, de akár 70 éves öregembert is. Ez a képzeletedre van bízva. Lehetsz kövér, sovány, izmos, atletikus, testépítő alkatú, alacsony, magas, barna hajú, szőke hajú, vörös hajú és még sorolhatnám. Rajtad áll, hogyan fog kinézni a karakter. Ha megvannak ezek az adatok, külső tulajdonságok, akkor elkezdhetjük megtervezni a belső tulajdonságokat is. A belső tulajdonságok jelentik az ember viselkedési formáit egyes szituációkban. Lehet a karaktered bátor vagy gyáva, okos vagy buta, lekezelő vagy segítőkész, vallásos vagy istentagadó, lusta vagy aktív, becsületes vagy kapzsi és még sorolhatnám. Ez teljesen rád van bízva, úgy építed fel a karaktered, ahogy csak szeretnéd. Ha megvannak a tulajdonságok, akkor már kész is a karaktered. Ezeket a tulajdonságokat nem kell leírni minden alkalommal amikor játszol, hanem úgy kell cselekedj bizonyos szituációkban, ahogy azt a karaktered tenné a tulajdonságai szerint. Itt térnék ki arra, hogy egy név, egy karaktert jelent. Tehát ha te elkészítetted a karaktered, akkor ahhoz hűen játssz! Vagyis ha olyan szituációba kerülsz vagy kerülnek a barátaid, amiből vesztesen jönnétek ki, akkor se változtasd meg a karaktered tulajdonságait, legyen az külső vagy belső. Légy hű a karakteredhez mindig. SOSE ÚGY JÁTSSZ, HOGY CSAK GYŐZTESEN KERÜLHESS KI MINDEN SZITUÁCIÓBÓL! Ez egy nagyon fontos elve a szerepjátéknak. Nem mindig kerülhetsz ki egy szituációból győztesen. Elkaphatnak a rendőrök, lelőhetnek az utcán, nem jön össze valamilyen üzlet, elárulhatnak a barátaid, nincs elérhető ügyvéd, ruházat átvizsgálásnál nem nézel át mindent és még megannyi ilyen lehetőség előfordulhat. Azt a mentalitást, amikor egy játékos úgy játszik, hogy mindig ő kerüljön ki győztesen, PLAY-TO-WIN mentalitásnak nevezzük. A Play-to-Win mentalitás lényege, hogy a különböző, a karakter számára nem ismert dolgokat mégis megtesszük, úgy, hogy mi, mint a számítógép előtt ülő játékos észrevesszük. Milyen esetekre gondolok? Rendőr vagy és ruházatátvizsgálást végzel egy gyanúsítotton. Az RP-d szerint (tehát ahogy eljátszod a ruházat átvizsgálást) te átkutattad az összes zsebét, végig tapogattad a ruházatát, a cipőre külön nem tértél ki. A gyanúsított korábban eldugta a cipőjébe a kábítószert RP szerint. Amikor átvizsgálod a megfelelő paranccsal a gyanúsítottat, akkor mutatni fogja a másik játékos leltárában, hogy van nála kábítószer. A játékos közli a /do paranccsal (erről a parancsról lentebb olvashatsz), hogy a kábítószer a cipőjében van. Nos, ekkor "véletlenül eszébe jut" a karakterednek átnézni a gyanúsított cipőjét és hoppá meg is találtad a kábítószert. Nos, ez play-to-win mentalitás. A /me és /do parancsok használata A szerepjáték világában két nagyon fontos parancs van, amelyet aktívan használunk a mindennapokban. A /me és a /do parancsok. /me - A /me parancs lényege, hogy a karaktered fizikális cselekvéseit írod körbe. Ide tartozik az akarattal és az akaratlanul elkövetett cselekvések is. Mit értek ez alatt? Az alábbi példákkal szemléltetem: /me felveszi a zsákot a földről. --> Ez egy teljesen természetes cselekvés, a karakter felveszi a zsákot a földről. /me az ütközés során a kormányra borul. --> Mivel a karaktereddel történt meg az eset, így ezt /me-vel kell közölni. Hiába nem akarattal borult előre a karakter, akkor is megtörtént vele az eset, tehát ez nem egy külső objektumra, személyre való hivatkozás. /me a kezében tart egy zsákot. --> Ha korábban felvettél egy zsákot a kezedbe és ezt mások nem látták, de a szituációban fontos, hogy lássák, akkor közölhetünk vele ilyet is. /do - A /do parancs lényege, hogy a karakteren kívüli eseményeket írjuk körbe. A /do paranccsal kérdéseket is tehetünk fel. A /do-ban feltett kérdésekkel /do-ban válaszolunk. /do A pohár az asztalon van. --> Ha korábban letettek egy poharat az asztalra és van jelentősége ennek, akkor ezzel jelezhetjük a többi, szituációban résztvevő játékos felé. /do Hol található a fegyver? --> Ilyen kérdéseket akkor teszünk fel /do-ban, ha a másik játékosnak is teret akarunk hagyni, hogy a szituációt tudja befolyásolni. A szabályzat kimondja, hogy lehetőséget kell biztosítani a másik játékosnak is a reagálásra bizonyos szituációk során. További hasznos parancsok /ame - A karaktered kinézetét, külső tulajdonságait írhatod le vele, így megkönnyíted másoknak a karakter elképzelését. /low - Ha halkan szeretnél beszélni In Character, akkor ezt a parancsot használd. /melow /dolow - Ugyanaz, mint a /low, csak ez a /me-re és a /do-ra vonatkozik. /s - Ha kiabálást akarsz kifejezni a karaktereddel, akkor ezt a parancsot írd be. In Character és Out of Character Ez két fontos fogalom a szerepjáték világában. Az In Character (IC) a szerepjátékon belüli eseményeket, szituációkat, beszélgetéseket jelenti, míg az Out of Character (OOC) a szerepen kívüli beszélgetést jelenti. Tehát amit a karaktered mond a játékban, például telefonon, vagy személyesen, vagy valamilyen cselekvést hajt végre, az mind IC zajlik. Ha Te, mint a számítógép előtt ülő játékos akarsz közölni valamit a másik játékossal, azt OOC kell megtenned. Minden, ami nem a játékon belüli kommunikációra ad lehetőséget (kivétel ezalól a /b parancs valamint a /pm parancs a szerveren), az mind OOC kommunikációnak minősül. Végszó Köszönöm, ha eddig elolvastad a leírásomat. Remélem hasznos információkat ismerhettél meg és kicsit közelebbinek, érthetőbbnek érzed a játékot. Kérdéseidet természetesen felteheted itt a fórumon hozzászólás formájában, kereshetsz a játékszerveren, vagy a Discord szerveren. Természetesen megjegyzéseket, véleményeket, kiegészítéseket is várok hozzászólás formájában. Találkozunk a szerveren! Készítette: Aldo Minden jog fenntartva!©
    11 pont
  15. Darrell Wandell Tyndall Mays
    11 pont
  16. Bandits Forever, Forever Bandits
    10 pont
  17. Örülök, hogy megnyitottad a jelentkezési lapomat és bár sokan ismernek, bemutatkoznék. Patrik vagyok, jelenleg a 23. évemmel taposom a földet. Egyetemista vagyok és turizmust tanulok. Remélem tetszeni fog, amit látsz, most pedig vágjunk bele... Az RP-vel körülbelül 10-12 éve ismerkedtem meg a SeeRPG-n. Mondhatni akkoriban még eléggé gyerekcipőben járt itthon ez a műfaj és senki sem tudta, hogy mit hogyan is kéne csinálni. Ugyanazzal névvel több illegális és legális frakciót is megjártam, sőt ekkor még az sem zavart, hogy a bőrszíne is hetente változik a karakteremnek. Időközben megejtettem pár kisebb-nagyobb, mivel sehogy sem akart összejönni számomra a szerepjátékozás, ám mindig volt egy kis fejlődés. Megfordultam kis millió frakcióban, valamikor csak pár napra, de voltak magasabb „beosztásaim” is, illetve kétszer, de egyszer biztosan voltam leader is. Ekkor jöttem rá, hogy nem szeretek leadereskedni, legalábbis olyan frakcióban nem, ami hatalmas benyomást gyakorol a szerverre. SeeRPG kettéválásakor a RiseRPG-n folytattam, ahol később Örök Adminsegédként is tevékenykedtem rengeteg ideig, aztán meg jött egy több éves szünetem. A Covid érkeztekor volt pár RP szerver, ami megnyílt a karantén feldobása, vagy csak egy kis nosztalgia miatt. Ekkor még nem volt normális gépem, mivel évek óta konzolos voltam, így egy macbook-ról toltam, aminek örömmel járt 100 fokon a processzora emiatt. Ám, ez nem zavart, elvoltam azzal a bő 30-50 playerrel, ismét összetalálkoztam régi arcokkal, szerelő leader lettem és pár Idg. AS után Örök AS. Sajnos ez a nosztalgia vonat nem tartott sokáig, ekkor a SAMP már kihaló félben volt itthon, a legtöbb ember pedig inkább MTA-n vagy GTA 5-ön pergette az RP-ket. Egy normálisabb gép beújítása után, páran tovább léptünk az akkori egyetlen GTA 5 textRP szerverre. Ezen a szerveren több, mint 100.000 percet töltöttem el, mely során alkalmam volt új ismerősökre szert tenni, új dolgokat kipróbálni és természetesen itt is betekintést nyerhettem az adminsegédség adta örömökbe, kétszer is. Sajnos nem feltétlen végződtek a dolgok fényesen, ez időben kaptam valamikor a meghívás az Octans csapatába Gergőtől, aki a szerver tesztelővé avanzsált. Jelenleg pedig a tesztelések mellett a szerveren majd megtalálható ruha modifikációkkal foglalkozom/foglalkoztam Kicsit írok arról is, hogy milyen ember is volnék Én. Alapvetően nem tartom magam problémás embernek. Szeretek mémelni és trollkodni, de tudok komoly is lenni. Ha kompetitív játékokról van szó, akkor nagyon hamar ideges tudok lenni, mivel hát kompetitív játék és azokat szeretem komolyan venni. Fontos még tudni, hogy sajnos hangos szoktam lenni, persze ennek csak a mikrofon az oka (), illetve szeretek káromkodni. De, hogy kicsit beszéljünk a pozitívumokról is. Alapvetően segítőkész vagyok, rengeteg dolog foglalkoztat és érdekel, mondjuk emiatt sokszor nem jutok az elsőnek se a végére, mert a nyakamba veszek még ötöt. Hazudni nem szokásom, csak ha kegyes és gyorsan tanulok meg dolgokat, amik érdekelnek (kivéve, ha a nyakamba veszek mellé még ötöt ugyebár). Na, de miért is akarok adminsegéd lenni, a válasz egyszerű. Többször is voltam és jól végeztem a munkámat. Nem szeretnék ide átlagos dolgokat írni mint, hogy az adminok meg a játékosok segítése, mert ez egy alap elvárás az adminsegédektől. Legfőbb motivációm az utóbbi időben leginkább az lett, hogy a friss playereket, akiknek az RP egy új dolog segítsem, illetve azokat is, akik régebb óta vannak jelen az RP közösségekbe, viszont a tudásuk csiszolandó. Miért most jelentkezem? Gergővel többször beszéltem erről és Ő rávilágított pár dologra, amiken javítanom kéne, a legtöbb dologban igaza volt és ezeken dolgoztam is, nem mondom, hogy nem volt min. Mostanra éreztem úgy, hogy ezt meg kell írni és lesz, ami lesz, de remélhetőleg pozitív visszajelzést fogok kapni. A legtöbb hibámmal alapvetően tisztában voltam mindig is, de úgy voltam vele, hogy fogadjanak el így, ám ez nem minden közösségben helyt álló, valamikor alkalmazkodni kell, egy-két dolgot csiszolni és ebben sok mindenkinek igaza volt. Aki tudja, tudja. A jövőben a szerveren eltöltött időm nagyban függeni fog az egyetemi teendőktől és a munkahelytől, viszont Discordon általában aktív vagyok, a szerveren meg előreláthatólag a késő esti órákban fogok tudni részt venni az életben. Köszönöm, hogy elolvastad a lapomat, ha bármi kérdésed van tedd fel és válaszolok. Legyen szép reggeled, napod vagy éppen estéd.
    10 pont
  18. K A R A K T E R L A P SZEMÉLYES INFORMÁCIÓK Születési név: Layla Hegland Születési idő: 1995. július 10. Születési hely: Dominikai Köztársaság, Puerto Plata Anyja neve: Madleen Fronius Nemzetisége: amerikai Anyanyelv: spanyol További beszélt nyelvek: angol, német SZEMÉLYLEÍRÁS Magasság: 169 cm Testtömeg: 59 kg Testfelépítés: szálkás (izmos, karcsú) Hajszín, hajviselet: szőke, derékig érő, többnyire kiengedve Szemszín: világoskék SZEMÉLYES TULAJDONSÁGOK Pozitív tulajdonságok: megbízható; magabiztos; elkötelezett; kitartó. Negatív tulajdonságok: gyerekes; gátlásos; magánytól való folytonos félelem; nehéz érzelemkimutatás. SZENVEDÉLYEK ÉS BETEGSÉGEK Jelenleg nincs. K A R A K T E R T Ö R T É N E T Layla az otthonban megtanulta, hogy milyen szigorú szabályokat követve élni. Sosem szenvedett hátrányoktól, csupán többet kellett küzdenie egy kitűzött céljáért. Sosem volt rá panasz az iskolai teljesítményét és a magatartását illetően sem. Puerto Plata-ban töltött iskolás éveit az otthonban tartózkodó társaival végezte. Los Santosba költözve a nyelvi és az integrációs nehézségek miatt magántanulóként csinálta végig gimnazista éveit. A testvéreknek az anyagiakkal sosem volt problémája. Édesapjuk és édesanyjuk már haláluk előtt olyan anyagi tőkét halmozott fel számukra, amelyet egy átlag ember nehezen tudott volna megtenni. Leon ahogy betöltötte a 18. életévét Puerto Plata-i otthonukat otthagyta. Fejében meg sem fordult, hogy azon a helyen maradjanak, ahol akkora veszteségek érték őket. Legszívesebben a világ másik feléig menekült volna. Los Santosba utazott. Mindent megtervezett, elintézte a papírokat, kiépítette azt a biztonságos alapot, amelybe gyámként magához tudta venni Layla-t, majd Dax-ot is. Layla fokozatosan hagyta abba naplójának írását. A tinédzser éveinek vége felé már csak a kiemelkedő eseményekről írt szüleinek. Ahogy idősödött már nem támaszként használta, nem egy helyet töltött be, ahova egy rosszul sikerült napja után menekülhetett, csupán egy megszokássá vált, amit kezdett elfelejteni. A naplójában sosem írt egy társról, aki mellett megtalálta volna önmagát. Életében nem volt tartós, említésre méltó kapcsolata, hiszen édesapjának korai elvesztése miatt mindig egy olyan férfit keresett tudat alatt, aki ezt az űrt betölthetné. Így az apró csalódások miatt egy gátlásos, ezen a téren félénk és a magánytól igencsak félő nő vált belőle. Layla kisgyermekkorában édesanyjával ápolt szorosabb kapcsolatot szülei közül, így az anyakép egyik napról a másikra való megsemmisülése kihatással volt egész életére. Az az érzelmi kapcsolat, a kötődés, amely kifejlődött benne anyukája iránt, eltűnt. Nem volt már az a biztos személy az életében, akitől megkapta azt a szeretetet és a figyelmet a nap huszonnégy órájában bármikor, aki eddig volt. Ezáltal nehezebben tapasztalhatta meg, hogy ő maga mennyire szerethető, hogy milyen értékek lakoznak benne, hogy hogy vált ki hatást másokból és bízhat-e önmagában, másokban, és a világban. 2016 elején jelentkezett a Los Santos Police Department akadémiájára, amelyre felvételt nyert. Igazán jó értékelésekkel ugrotta meg a nehezebbnél nehezebb akadályokat. 2016 végére már próbaidős officer-ként tevékenykedett a kiképzőtisztje mellett. Elkötelezett és kitartó. Határozott és magabiztos. Így lehetne legegyszerűbben jellemezni Layla-t a pályafutása alapján. Munkájában sikeres, magánéletében már kevésbé kiegyensúlyozott személy vált belőle.
    10 pont
  19. • A frakció célja a 98 Main St Mafia Crips affiláltjainak, már beavatott tagjainak és az őket körülvevő szomszédság helyi, civil lakosainak mindennapi életének ábrázolása és ezzel együtt egy realisztikus atmoszféra fenntartása. • Az elvárásaink nagyok, azonban, azok a játékosok akik a képességeiket hajlandóak fejleszteni és a karakterükre, annak jellemére fókuszálni illetve ezt esztétikusan beépíteni a banda mindennapjaiba annak egy ténylegesen tapasztalt és dinamikus csapat kínál majd helyet. • Igyekszünk minél esztétikusabb threadet biztosítani a frakciónak, igénytelen munkákat nem tűrünk el. Éppen ezért élményképek posztolása szigorúan jóváhagyás után engedélyezett; a discord szerverünkön fenntartunk erre egy külön csatornát. • Mivel RL is egy viszonylag kevés tagot számláló szettről beszélünk, igyekszünk realisztikusan bemutatni őket, és hűek maradni ehhez a létszámhoz. Jelenleg nincs nyílt tagfelvétel, ez alól kivételt képeznek a női karakterek. • A kérdéseket, aggályokat, egyéb visszajelzéseket örömmel fogadjuk, ha azok megfelelően irányulnak a frakcióvezetéséhez (privát üzenet formájában)
    10 pont
  20. Felesleges lenne az elejétől kezdeni, mindenki jól tudja mivel foglalkozik egy strici. Karakterednek fő célja, hogy az őt körülvevő prostituáltak időben, minél több pénzt szerezzenek neki. Ellenőrzi a lányait, védelmet biztosít a számukra, rendszerint ügyfeleket szerez nekik. Manipulálják a lányokat, a 'pimp' definíció is erre vezethető vissza, sokféle képen lehet őket ábrázolni. Ez a fajta RP gyakran fordulhat zavaróvá, tragikussá, függően milyen pimpet is szeretnél alakítani. Ha South Centralról, Comptonról vagy más szegényebb szomszédságokról van szó, szinte biztos, hogy valamilyen banda tagja vagy ahhoz köthető a strici. Lényegében a karaktered külsősége nem feltétlen fedi fel, hogy striciként van jelen az utcán, fekete közösségekben fordul elő leginkább, hogy valamennyivel drágább ékszereket, ruhákat hordanak mint a legtöbb helyi vagy bandatag. Ez a rövid leírás csak egy töredéke lesz annak amit valójában lehet alakítani a szervereken mint pimp. Különböző kategóriákra lehet osztani a lányaikat, mégpepdig 'bottom bitch', 'renegade hoe' és 'square'. A legelső kategóriába azok a prostituáltak származnak akik mindig megfelelnek a követelményeknek, sok pénzt hoznak, függetlenül a körülményektől dolgozni fognak. Előfordul stirick között, hogy 'csatát' vívnak, vagy pedig pénzt ajánlanak ezekért a lányokért. A második kategória, azaz a renegade hoek közé sorolhatóak azok a nők akik esetenként az interneten keresnek pénzt (különböző oldalak, mára már az OnlyFans is közéjük tartozik). Ezenkívül jellemzően védelem nélkül állnak kint az utcán, sokszor kerül sor arra, hogy kirabolják, megverik, megerőszakolják őket. A stricik egymás közt hívhatják őket 'fagnek' is, ők a nem létező ranglétra legalja. Az utolsó másnéven square ugyan azt jelenti a stricik és a prostituáltak közt is mint az utcán, bandákban. Egy külsős, aki még nem lett teljesen 'beavatva', általában egy ártatlan kívülállóról van szó aki a későbbiekben ezt az utat fogja járni. Gorilla Pimp / Gorilla pimpin: Ő az akivel még a prostituáltak sem feltétlen szeretnek együtt dolgozni a védelem ellenére sem. Nem szavakkal, védelemmel vagy drogokkal zsarolja és manipulálja a lányait hanem erőszakot alkalmaz feléjük. Habár gyakori, hogy azok a stricik is kezet elmenek a lányokra akik nem feltétlenül gorilla pimpnek vallják magukat, az említett nem egy két pofonnal fogja elrendezni a kellemetlenségeket. A gorilla pimpek úgy emlegetik a még tudatlan lányok 'betanítását' és megfélemlítését, hogy 'betörik'. Előfordul, hogy a lány nagyobb verést fog kapni mint egy ellenséges szett tagja, hogy forró víz alá zárják fél órákig és számos más erőszakos módszert is alkalmazhatnak. Ajánlott interjú: Pimp-ATM Richie Boyfriend Pimp: A legtöbb lány úgy kerül bele a "szakmába", hogy az egykori "barátja" kéri meg erre, érzelmi zsarolás veszi kezdetét, ezek a stricik minden prostijukat úgy működtetik, hogy a lányok ne is merjék megkérdőjelezni őket. Gyakran elhangzanak olyan érzelmes szavak amiket a főleg fiatalabb prostituáltak hallani akarnak, ezt kihasználva indul meg a lánc. Ajánlott interjú: Prostitute-Amber Napjainkra a prostitúció is több szálon futhat, jelenleg csak arról szeretnék írni amiben biztos vagyok; egyszerű szexmunkával foglalkozó lányok, nem lesz szó escortokról. Rengeteg youtube videó, interjú azt mutatja, hogy azok akik prostinak állnak nagyon rossz háttérből kerülnek ki, sajnos egészen fiatalon (gondolok akár 12-13) áldozataivá válnak az illegális biznisznek. Legtöbben nem önszántukból, hanem a fent említett Boyfriend type pimp végett kezdenek bele, de olyanok is vannak akik eleinte egyedül vágnak bele. Ők előbb utóbb egy strici mellé szegődnek, nagyon kevés olyan lány van aki független. Ennek a legnagyobb oka a védelem. credit: Soft White Underbelly, Ralfy, Street Voices
    10 pont
  21. Először is te szurkálódsz, és ezzel az arrogáns viselkedéseddel csak saját magadat fogod lejáratni. A szöveget nem én fordítottam, hanem az egyik barátom, aki jelenleg egy Dél Afrikai egyetemen tanul, és mivel eléggé sok időt töltött roleplay szervereken a múltban (ott is ismertem meg) így ő segített kézileg lefordítani azt a wikipédia cikket (magáról a kultúráról) amivel te próbálsz fogást találni rajtam ebben a vicckategóriájú veszekedésben. Mivel nem fogom a személyes adatait közzé tenni az engedélye nélkül, meg amúgy is valószínűleg van bőven jobb dolga mint a hozzád hasonló srácokkal veszekednie egy ilyen frappáns téma alatt, így remélem ennyivel megelégszel ami az ő fordítási tudását illeti. Az a baj, hogy a hozzád hasonló mentalitással rendelkező toxic játékosok miatt nem sikerül elég sok normálisan felépített szervernek minőségi rp-t produkálnia. Ilyenkor mutatjátok meg igazán hogy mennyire lennétek képtelenek bármit is elvezetni. Értem, akkor mivel beleegyeztél abba (úgy körülbelül a nyolcadik kérésemnél) hogy felhasználhassam a beszélgetésünket, így most akkor ezeket közzé is tenném. Egy szóval nem írtam hogy a "drogrendszer teljes használata mellett egy esetleges rablásrendszer(???) miatt lenne szükségünk a scriptre" Én azt írtam le neked ami a képeken is látszik. "Én nagyon remélem, hogy nem ilyen kezdő pénz / kezdő fegyveres dolog lesz a script elnyerése" Erre rá te írtad a pirosan bekeretezett szöveget, amire én azzal reagáltam hogy ez a téma erősen rendszerfüggő lehet. Ha például scripthez lenne kötve a kábítószer előállítás, vagy hogy milyen mértékben lehet helyeket (például boltokat) kirabolni, akkor bizony már egy fontosabb dolog lenne a script (AMÚGY, és nem pedig nekünk, mert ezt sem írtam le sehol.) Mert ha van egy kis eszed, és nem próbálsz meg álszentnek tűnni akkor tudod jól hogy ha te például egy kábítószerekkel foglalkozó bandát, vagy komolyabb bűnszervezetet akarnál felépíteni, akkor script hiányában eléggé nehéz lenne kábítószert ELŐÁLLÍTANI. Szintúgy, ha akármilyen illegális szervezetet irányítasz, és nem akarod telibe leszarni a karaktered elveit és scriptelt alapmunkákban szerezni a napi betevőt, akkor eléggé kellemetlen lenne ha mondjuk nem tudna a gettótelepi néger egy stukkerrel boltot rabolni, mert a script nem engedné. Én ilyen téren beszéltem neked a script "RENDSZERFÜGGŐ" fontosságáról, nem pedig úgy hogy FUHH nekünk kell a script, mert anélkül nincs semmi. Mellesleg még ezzel tudok neked szolgálni ezügyben. Vagy is nem neked, mert nem hiszem hogy téged ez bármennyire is foglalkoztat azok után hogy képes voltál kiprovokálni egy ilyen semmit nem érő veszekedést. Hanem inkább azokban akik még ezek után is kételkednének a szavaimban: Én azt tartom gerinctelenségnek hogy megpróbáltál bemocskolni, és nem csak ebben a posztban provokálsz, hanem miután az engedélykéréssel kapcsolatban rádírtam, alpári stílussal folytattad ott is. Mivel alapjáraton csak erre a három képre kértem tőled engedélyt, ezért a többit inkább nem küldöm be pedig azok külön megérnének egy misét. Leírtam neked a beszélgetésünk kezdeténél is, hogy az egyetlen közös vonás a két frakció között az maximum a Japán etnikum. És nem hiszem hogy neked, vagy a barátodnak bármilyen külön kiváltsága lenne arra, hogy kisajátíthasson magának egy etnikumot. Ebből az idézetemből tévesen azt gondoltad hogy lenéztem a frakciópályázatotokat holott az egyetlen dolog amit kifejeztem vele az az, hogy ha három és félszer többen vagyunk a pályázatomnál akkor nem lehet amatőr. Ezzel együtt egy szóval nem mondtam hogy a ti frakciópályázatotok, vagy ti magatok amatőrök lennétek, mivel ha azt gondolnám rólatok hogy azok vagytok, akkor eleve nem kezdeményeztem volna beszélgetést veletek discordon. Ezután a megnyilvánulásod után, valamint a discordon folytatott beszélgetésünk után viszont nem azt gondolom hogy amatőrök vagytok, hanem azt hogy kifejezetten toxic viselkedést tanusítotok. Te legalábbis egészen biztosan, mivel erre minden bizonyíték rászolgál. Jó reggelt.
    9 pont
  22. Amadeus Galeri A frakció rövid háttértörténete, keletkezésének miértje A szervezet története a '80-as évekbe nyúlik vissza, mikor egy Francisco Javier Ordóñez nevű úriember kisebb-nagyobb sikert aratott a spanyol fegyver- és drogbiznisz terén, ezzel negatívan befolyásolva a többi kartell helyzetét. Ugyanis a kartell csúcsidejében az ország legnagyobb területét az ő piaca uralta, így a többi szervezettel szemben előnyt szerezve hatalmas pénzösszegre tehetett szert az akkori vezető fegyver- és drogkartell. A kartell többek között Madrid, Barcelona és Valencia területén volt a legaktívabb, valamint a környező, kisebb városok is a hatáskörük alá tartoztak. Az idő haladtával próbálták kiszorítani a rivális szervezeteket, igyekeztek minél több, és nagyobb területet a saját irányításuk alá vonni, valamint törekedtek arra hogy csakis kizárólag az ő kábítószereik, és fegyvereik legyenek az illegál biznisz piacvezető termékei. A szervezetnek olyannyira sikerült kinőnie magát, hogy egészen Portugália területére is kihatással volt az akkori kartell, eleinte az országnak csak egy részén pörgették a bizniszt, majd az évek haladtával sikerült teljes felügyeletük alá vonni az említett országot is. Gyakorlatilag ellenfelük ezen a területen nem létezett, a "beköltözés" idején előfordult néhány leszámolás az ott tevékenykedő egyéb szervezetekkel, de a spanyol drog- és fegyverkereskedelmet uraló kartellel szemben esélyük sem volt arra, hogy a területről kiűzzék őket. Tehát, mint vezető kartell, évtizedekig az illegál piac csúcsán helyezkedtek el, egészen a 2000-es évek közepéig. A 2000-es évek közepén Yeray Valladares kapja meg egész Valencia területét, ezzel irányítása alá vonva a helyi drog és fegyverkereskedelmet. Yeray roppant jó döntéshozó volt, de egyben nagyon szigorú is. Igazi vezéregyéniségnek írható le, megfelelően kezelte a kartell tagjait, megfelelő döntések alapján irányította a megbízott embereket. Ennek köszönhetően mehetett minden zökkenőmentesen a szervezeten belül, mindaddig amíg nem ütköztek akadályba. Az akadály pedig nem más volt, mint egy rivális. Egy olyan kartell, amely képes volt akkorára nőni, hogy az erőviszonyok egyensúlyban legyenek. Marokkó és Algéria területéről özönlöttek be a rivális kartell tagjai, eleinte csak Portugália területére, ahol próbálták egyre inkább növelni befolyásukat. A két rivális kartell között egyre sűrűbben alakult ki tűzharc, amely mindkét szervezet számára negatív hatással volt, ugyanis minden leszámolás áldozatokat követelt, ez pedig értelemszerűen a kartell létszámát csökkentette. Egy évtizedig folyt a harc, folyamatos leszámolások sorozata ment végbe, az akkori legnagyobbnak mondható kartell pedig egyre kevesebb területet volt képes fenntartani. 2010. február 8-án a kartellen belül belső viták törtek ki, amely során egy véres összecsapás ment végbe. Valencia közelében kitört a tűzharc, a kartell fegyvernepperei és drogleszállítói közt, ahol végezetül 27 ember vesztette életét. A viták hétről hétre folytatódtak, mindenki körül csak a pénz forgott, ugyanis a kevesebb területi befolyás kevesebb pénzt termelt, így kevesellték a leszállítók a kábítószerből befolyt pénzüket. Hosszas balhék után a leszállítók kiváltak a szervezetből, és külön területen tevékenykedtek az évek során, a továbbiakban. Yeray is természetesen a leszállítókkal együtt szakadt ki a kartellből, és indította be saját hálózatát nehézkesen, ahol a mai napig tevékenykedik. 2011. június 17-én alapult meg az Amadeus Galeri, melynek legtetején Yeray Valladares tevékenykedik. A frakció foglalkozási köre Az Amadeus Galeri egy olyan fiktív bűnszervezet, amely a kábítószer kereskedelemmel, illetve fegyverek eladásával, beszerzésével foglalkozik. A kábítószer és a fegyver, illetve azok alkatrészei/kiegészítői az Amadeus Network hálózatán keresztül jut el gazdájához, jó pénz fejében. Lényege a hálózatnak, hogy biztonságosabb úton jut el az adott termék a vevőhöz, minden foglalkozási területre van külön-külön munkacsoport, amelyek egy adott termék elkészítését, gyártását, beszerzését, előállítását végzik biztonságos, és kevésbé feltűnő módon. Elképzelések a frakció fejlődésére Legfőbb céljuk behálózni a környék összes olyan területét, ahol a kábítószer kereskedelem és a fegyvereladás folyamatosan pörög, minőségi termékeket adva ezzel a vevőiknek. Törekednek arra, hogy elégedett visszajelzést kapjanak mindazoktól, akik bármilyen terméket vásárolnak tőlük, valamint nem csak azt szeretnék, hogy önmaguk járjanak jól, hanem hogy a vásárlóik se csalódjanak bennük, mert szeretnének egy olyan hálózatot létrehozni, mely a precízségről és a megbízhatóságról neves, aránylag olcsó eladási áron, minőségi terméket adva ezzel, ezáltal a szervezet is képes tovább fejlődni és terjeszkedni San Andreas területén belül. Miért érné meg ez? A precízség és a minőségi, megbízható munka által vásárlóik bizalmát elnyerhetik, ha mindezek mellett olcsóbban adják a terméket, mint a többi vetélytárs, és ennek lényege hogy kevesebb áron, több fegyver, kábítószer kerül ki a kezeik alól. A frakcióba való bekerülés lehetséges módjai Alapvetően, mint nagyjából minden illegális frakciónál, a bekerülésnek két módja van: - Egy teljesen új karakter alakításával, amely már alapból arra épül, hogy Ő a frakció körein belül fog valamilyen pozíciót betölteni, valamint megvannak a sajátos jellemvonásai, tulajdonságai, és természetesen ilyen esetben nem árt, ha van egy megfelelően kidolgozott karakerlapod is, melyben megtalálható mindazon tulajdonságok, melyekre a karakter épülni fog. Vevőek vagyunk arra is, hogy a kezdő, illegál szerepjátékban nem jártas embereket megtanítsuk a megfelelő karakteralakításra, valamint fejlődésüket elősegítsük. - Egy, már meglévő karakter alakításával, amely kapcsolatokon keresztül közelíti meg a frakciót. Ilyen esetben nem igazán számít az, hogy milyen nemzetiségű karaktert alakítasz, nem szeretnénk követelményeket szabni ilyen téren, a hangsúly leginkább a szerepjátékodon van, a megfelelő kapcsolatépítésen, valamint nagyon fontos, hogy találd meg a módját annak, hogy legyen esélyed bekerülni a frakcióba.
    9 pont
  23. A 74 Hoover Criminals másnéven Seven Fo, vagy Bay Bayz egy Hoover Criminal Gang subset, amely a Davis-ben megtalálható Grove Street-ről nőtte ki magát. A bandát döntő többségben afro-amerikai fiatalok alkotják, azonban az új generációval egyre több hispán taggal bővülnek. Területük magába foglalja egész Grove Streetet, a Bouge Avenuet a Carson Avenue kereszteződéséig, valamint a Covenant Avenuet. A 74-es szett az egyik legnépesebb, Hoover kultúrával rendelkező banda Los Santos városában. A banda kicsivel több mint 30 éve aktívan van jelen az utcákon. A 80-as években kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a Los Santosi drogkereskedelemben, számos "drog házat" üzemeltettek Davis területén. Az FIB és a helyi rendvédelmi szervek közös nyomozásai alapján, ebben az időszakban megközelítőleg 1 millió dollárt kaszált a banda havonta. A drogkereskedelemmel természetesen együtt járt a fegyveres erőszak is. A Davis-i lövöldözések elsőszámú gyanúsítottjai feltételezhetően kapcsolatban álltak valamelyik Hoover szettel. Napjainkra az ilyen mértékű drogkereskedelem már nem jellemző. A nyomozók jelenlegi információi alapján a banda közel sem működik olyan szervezetten, mint a 80-as években. Köztudottan jó viszonyt ápolnak az összes Hoover Criminals szettel. Ezek közül kiemelendő viszonyuk van az Eight-Trey(83) Hoverekkel, a két szett közösen formálja meg a 34-es Hoover Criminalst, amit többnyire csak közösségi média felületeken és ruhadarabokon használnak kódszámként. A kapcsolatok fenntartása érdekében közös hood napokon, bulikon, szülinapokon, temetéseken, klip forgatásokon vesznek részt a különböző szettek tagjai. Az említetteken kívül a 74-es szett nem szövetkezik jelenleg más bandákkal Los Santos városában. Ennek köszönhetően nagy mértékben felelősek az utóbbi években elkövetett gyilkosságokért Davis-ben és annak környező területein. Hoover's Youth Idősebb bandatagok elmondása alapján, a kétezres évektől kezdve a fiatal tagok egyre elfajzottabbak. Többségük nem követ semmi féle morális kódot. Ez az interneten is megmutatkozik, napjainkban már-már bevett szokás a rivális bandák közösségi hálón való disselése és az sem ritka, hogy halott bandatagok neveit említik meg nyíltan, gyalázzák meg. Gyakrabban fordulnak elő bandán belüli konfrontációk is. Ezeknek kiváltó oka általában az érdekek ütközése, legyen szó itt pénzről, nőkről, bármiről. A Hoover fiatalok többsége egy iskolába jár a Davis-t környező, rivális banda tagjaival. Így az iskolában történő erőszakos cselekedetek majdhogynem mindennaposak számukra. Emiatt néhányukat rendszeresen felfüggesztik, vagy rosszabb esetben ki is rúgják az iskolából. Gang banger aktivitásuk alatt több, side hustle foglalkozással keresik meg ezek a fiatalok a pénzüket. Davis-ben az anyagi körülmények köztudottan nem a legjobbak, így hamar rákényszerülnek arra, hogy lopjanak, szerencsejátékozzanak, vagy éppen kábítószerrel kereskedjenek. Persze vannak kevésbé rizikós pénzszerzési lehetőségek is számukra. Sokan például lopott, vagy hamisított ékszereket, saját design alapján készített ruhákat szórnak az utcákon, vagy épp suli mellett részmunkaidős állást vállalnak. Többségük kiskoruk óta ki van téve az illegális életnek és a vele járó erőszaknak. Tehát mondhatni, ezek a fiatalok beleszülettek a gang banger életbe. Sokaknak nincs választásuk iskola terén se, így ha le is tudnak érettségizni, a bandájuk és a barátaik iránti kötődés, vagy az addig megélt, személyiségformáló események miatt nem mennek főiskolára. Gang Feuds A Hooverek kapcsolata a környező bandákkal mindig is képlékeny volt. Eleinte Hoover Groovers-ként működtek, majd felvették a Hoover Gangster Crips nevet. Ezt viszont a 90-es években elhagyták, a többi Crip bandával ápolt egyre rosszabb kapcsolat okán. Így jött létre a ma is ismert Hoover Criminals. Az évek során elhíresültek a legutáltabb bandaként Los Santos városában. A Hooverek EBK-nak vallják magukat, amihez hűen beefelnek mindenkivel. Ezek a feudok általában lövöldözéshez és gyilkossághoz vezetnek, többek között ennek köszönhetően Hoover Criminals nagy részben közrejátszik a magas halálozási rátának South Los Santos területén. A leghírhedtebb háború 2009 nyarán kezdődött el, ami a Hooverek és a keletre tevékenykedő Main Street Mafia Crips között zajlik napjainkig. A két banda jó kapcsolatot ápolt, míg egy házi bulin beefelésbe nem elegyedtek egy lány miatt. Az egymás bandájának a szidalmazásából hamar lövöldözés alakult ki. Az augusztusi estét követő hetekben és hónapokban pedig brutális kegyetlenséggel elkövetett gyilkosságokra lehettek figyelmesek Los Santos lakosai, amik elenyészve mai napig tartanak. Seven Fo Insignia Los Santos déli részén a sportcsaptok logói hoodokat, különféle bandákat reprezentálnak. Ezt nem szabad félvállról venni még a civileknek sem. Példaképp, ha New York Yankees cuccokban járkálna valaki Hoover területen, minimum falhoz nyomnák és ez még a jobbik eset. Az ilyen félreértések akár halálos kimenetelűek lehetnek, független attól, hogy az adott személy milyen kapcsolatban áll a rivális bandákkal. A W/S 74 Hoover Criminals tagjai több sportcsapat logóját is előszeretettel hordják. A Houston Astros baseball csapat logójának viselése, tetoválása már bevett szokás mindegyik Hoover kultúrával rendelkező bandánál. Így a 74-es szett is egy címerként tekint rá. A logóban megtalálható H betű a Hoover utcára utal. Ezt követően a legkedveltebb baseball csapatuk a San Francisco Giants, aminek a termékeit a Seven Fo(74) elnevezésükhöz kötődően hordanak. Szokásuk Chicago Bulls logóval ellátott ruhadarabokat is hordani, ami a Bay Bayz becenevükre utal. Továbbá még fellelhetőek Washington Nationals termékekben is, ami a banda elhelyezkedésére, a West Side-ra utal.
    8 pont
  24. BÉTA TESZTELŐ JELENTKEZÉS Neved: Peter Milyen szervereken játszottál eddig és mennyi ideig? [MTA] SeeMTA - Las Venturas "1-1,5 év", SeeMTA V3 - "1 év", Octans Project - "1 hónap". [Alt:V] - OneRP - "1,5 év". [RageMP] - GTA: Hungary RP - "4 hónap". Van tapasztalatod szerver vagy játék tesztelésben? Grand Theft Auto "ez alatt San Andreas, V" nem volt lehetőségem "Roleplay" szerver tesztelésre, viszont War Thunder - Naval Closed [BETA] tesztelésére sikeres felvételt nyertem és azon részt vettem. Miért szeretnél tesztelő lenni? A jelenlegi béta tesztelő csapatban van pár ismerősöm, illetve alkalmam még nem volt Roleplay szerver tesztelésében részt venni. Így élek a lehetőséggel, ezzel együtt a szerver előrehaladását, scriptek-ben előforduló anomáliák minimalizálását, illetve a nyitásig a minél optimálisabb szerver létrehozásában segítenék. Írj magadról három mondatot. Péternek hívnak, 18 éves vagyok és idén Szeptemberben kezdem meg a Középiskolámban a 4. évfolyamomat, illetve a jövőben a képzésem +1. évében is szeretnék maradni ami pontosan a Technikumi része. Középiskolában Informatikai szakon tanulok, de azon belül a Hálózati rész foglal le és nagy lelkesedéssel szeretem is csinálni. Szabadidőmben édesapának segítek a méhészetben amiben csak tudok és erre fordítom a legtöbb energiámat, illetve kerékpározás és mostanság kissé elhanyagoltabban járok úszni. Roleplay téren 2016-ban ismerkedtem meg vele először és azóta nem sok, de azért nem kevés szerveren megfordultam és átlagosan hosszútávon játszottam is, igaz voltak kivételek. Jellemezz röviden egy sikeres béta tesztet. Tesztelés során a csapattagok közötti erős összedolgozás, folyamatos jelentés és a legtöbb anomália megtalálása, többszöri tesztelés egy "x" scripten belül a lehetséges hibák reprodukálása érdekében. Rendszer(ek) általános tesztelése és a tesztelés során felmerülő lehetséges problémák jegyzetelése, majd dokumentálása.
    8 pont
  25. Marvin adminisztrátor segéd jelentkezése Bemutatkozás Daninak hívnak, de sok embernek csak Marvinként vagy Gófliként lehetek ismerős. A 21. évem küszöbén állok és sajnos vagy nem sajnos elmondhatom, hogy sok mindent tapasztaltam már a mások által nagybetűs ÉLETNEK hívott világból. 17 éves koromban léptem át azon a vízválasztón, ami a gyermek és a felnőttkor között húzódik, ekkor kezdtem el dolgozni is. Egy elég érdekes területen sikerült elhelyezkednem, amit talán sokan viszolyogva fogadnak. Egy jó barátom által sikerült bejutnom egy nagyobb temetkezési vállalathoz, mint temetési ügyintéző, temetésszervező. Lehet furán hangzik, de nagyon sokat köszönhetek a munkámnak, hisz ennek köszönhetően tanultam meg az alázatot, az önzetlenséget, itt tapasztalhattam meg, hogy milyen mikor nem csak mondjuk, hogy szeretnénk segíteni az embereknek, hanem meg is tesszük. Fizikailag és lelkileg is elég fárasztó tud lenni ez a munka, ezért pár héttel ezelőtt beadtam a felmondásomat, amit el is fogadtak. A jövőt tekintve bizakodó vagyok, nagyon sok tervem van ami megvalósításra vár, ezek között szerepel nyilván egy új munkahely, valamint egy költözés is. Nem tudok túl sok hobbit felsorolni, de szabadidőmben nagyon szeretek különféle játékokkal játszani, mint pl. R6 (csapattársaim bánatára, de az ő bajuk, hogy meginvelnek). Annak idején mikor még SA-MP-on játszottam nagyon szerettem volna megtanulni a PAWN nyelvet, amit egy barátom közreműködésével sikerült is elérnem. A SA-MP "lejárta" után egy full stack developer ismerősöm unszolására elkezdtem weboldalakkal foglalkozni. Régebben nagyon sok SA-MP és MTA szervernek készítettem weboldalt, fórum témát, kezelőfelületet, némelyikük a mai napig azt használja. A játékok és a weboldalak mellett mostanság helyett kapott a modellezés is. Kapcsolatom az RP világával és az eddig elért teljesítményeim Nagyjából 2011-12 környékén kezdtem el kisebb RP szervereken játszani még SA-MP-on. Pár évig el is voltam a falusi, pár emberes szervereken, de utána kattant bennem valami és úgy döntöttem, hogy lépek egyet. 2014 őszén elkezdtem az akkori 3 nagy SA-MP szerver egyikén játszani. Érdekes volt a falusi RP után LS-be "költözni", de úgy gondolom, hogy nagyon hamar sikerült beilleszkednem. 2015 januárjában LSMD leader lettem, amit a szerver bezárásáig (kb. 1.5 év) vezettem, valamint ekkor kaptam meg az adminsegédet is, amivel egészen Főadmin rangig sikerült jutnom. A szerver bezárása után MTA-n kezdtem el játszani, viszont annyira nem fogtak meg az ottani szerverek, mint a SA-MP, ezért volt egy hosszabb kiesésem. Végül egy barátom hívására 2019 elején AV-RP-re keveredtem, ahol adminisztrátor, valamint az LSMD, a frakciók összevonása után pedig az LSFMD leadere lettem egészen a szerver eladásáig. MTA-n az utolsó szerverem az Octans volt, ahol ugyan ennek a frakciónak az egyik alleadere voltam. Tavaly júniusban egy kisebb baráti társasággal úgy döntöttünk, hogy elkezdünk egy GTA V RP szerveren játszani, így az akkori egyetlen magyar textRP-s alt:V szerverre mentünk. Azon a szerveren tavaly októberben megbíztak a GOV vezetésével amit fél éven át csináltam is, mellette adminsegéd feladatokat láttam el. Miért szeretnék adminsegéd lenni? Erre a kérdésre a megszokott, már-már közhely kategóriába sorolható, viszont a valóságot talán legjobban leíró választ tudnám adni: szeretnék segíteni. A motivációm nem az, hogy előbb vagy utóbb adminisztrátori pozíciót töltsek be a szerveren, ami azt illeti nem is nagyon vágyok arra, hogy admin legyek, voltam már eleget. Engem csupán az hajt, hogy tudjak segíteni akár a játékosoknak, akár az adminisztrátoroknak a lehető legjobb tudásom szerint. Akik igazán ismernek tudják, hogy mindig mindenhol ez vezérelt. Aktívságom Pontosan nem tudom meghatározni, hogy mennyi időt tudnék a szerverre fordítani, hisz ahogy fentebb is említettem költözés és új munka előtt állok. Viszont amíg ezek nem következnek be addig teljes egészében oda tudom tenni magam és remélem, hogy utána is tudok hétköznaponként jó pár órát, hétvégente pedig ennél is többet a szerverre fordítani. PRO és KONTRA Talán ez az a pont ahol mindenki túloz egy kicsit, próbálok nem ebbe a hibába esni én is. Amit biztosra tudok állítani, hogy terhelhető, segítőkész, maximalista, kreatív, türelmes vagyok, bár talán lapul még 1-2 dolog amit nem vettem észre. A legtöbb ellenem szóló érvvel is tisztában vagyok, amik a lustaság, sértődékenység, képmutatás, haragtartás, kegyetlen őszinteség, bár mellettem szóljon, hogy próbálok folyamatosan fejlődni és javítani ezeken a tulajdonságaimon. Végszó Szeretném megköszönni mindenkinek, aki elolvasta a lapomat. Lehet, hogy nem lett a legkiválóbb tartalomban és terjedelemben, de mindent amit írtam azt őszintén írtam.
    8 pont
  26. Amelyik frakció tagjai képtelenek újabb és újabb ötletekkel előállni hogy a szervezet és sajàt devjüket előrevigyék azok magukra vessenek ha beleunnak ahogy azok is akik gyakorlatilag grindolják a sablon rpjüket napi 10 órán át. Amiket leírtál megvalósítható nagyrészt banda-maffia-legál közti kapcsolatokkal, felesleges paycheck rendszerek nélkül. tldr nem kell gta online gunrunning meg mc business féle missziókat behozni egy kis zsebpénzért mert oly mindegy hogy a pizzafutár melót nyomod 5 órában vagy egy 30al vánszorgó furgonnal mész ide oda ami képzeletbeli drogot szállít.
    8 pont
  27. Általános Hovatartozás 2X, 3X, 4X Ellenséges szettekre használt dissek Kiegészítés: all credit -> Bandz Generációk: Hood nickek Politika Cliquek
    8 pont
  28. Ötlet megnevezése: A PD vagy a DA's Office meg tudja nézni a banki tranzakciókat.Discord név, azonosító: Pufika, notoriusdancso#4120Ötlet kifejtése: A PD vagy a DA's Office meg tudja nézni a banki tranzakciókat. Tudják figyelni a bankszamlákat, tehát ha xy nagyobb összeget vesz ki vagy tesz be arról kapjanak a nyomozók vagy akik ezzel foglalkoznak egy értesítést, ez lehetne togolható vagy működhetne paranccsal. Beírja a parancsot és onnantól figyeli a bankszámlát, értesítést kap mondjuk minden X ezer dollárnál nagyobb tranzakcióról. Kétszer meggondolná a valaki, hogy az illegális ügyletekből jövő pénzt betolja e egyből a bankba vagy inkább otthon tárolja e egy széfben. Plussz lehetne egy panel ahol alapból le tudják kérdezni XY teljes banki történetét, nyílván ezekhez végzés kéne a bíróságtól. Miért gondolod, hogy indokolt a bekerülése?: Hasznos lenneCsatolmány(ok): -
    8 pont
  29. Azért a „kommunizmus megakadályozása” és hasonló szövegeket hagyjuk ki az ötletekből. A vezetőség amikor döntést hoz valamiben, azt olyan módon teszi, hogy megvizsgálja annak előnyeit és hátrányait. Ha olyan döntést hoztunk, hogy az önkormányzat (GOV) adja ki a szerelődobozokat, alaposan megvizsgáltuk, ez milyen előnnyel és hátránnyal jár. A probléma abból ered, hogy a szerver előrehaladtával mindenkinek egyre több pénze van, így a $100.000-ba kerülő szerelődoboz többé nem lesz nehezen elérhető. Ebből az következik, hogy mindenki szerelődobozt vesz, mindenki magának javítgat otthon és ezzel is minimalizálódik a játékosok közötti interakciók száma, arról nem is beszélve, hogy mennyire irreális, hogy az egész város szerelő. Erre a problémára több lehetséges megoldást vizsgáltunk meg, többek között az ár feljebbvitelét, a készség megszerzésének korlátozását, a készség nélküli szerelés idejének feljebbvitelét, stb. A legjobb megoldásnak az bizonyult, ha nem a végtelenségig nehezítjük a szerelőláda szerzést, egész egyszerűen embereken (GOV-on) keresztül beszerezhetővé tesszük, így többségében a valódi vállalkozások fognak szerelni, nem minden civil saját magának – ettől függetlenül azonban továbbra is szinte bárki hozzájuthat majd, de a GOV tudja kontrollálni, hogy mondjuk ne legyen egyszerre 40 szerelőtelep, esetleges további feltételeket meghatározni, ha túl nagyra nőne a számuk. Vannak a vezetőségnek elvárásai is, különösen olyan frakcióknál, mint a rendőrség (PD). Az elvárásaink magasabbak annál, minthogy a rendőrök menjenek és, idézem, „becampeljenek” a szerelőtelepekre (ebből még mindig lehet akár tíz is egyszerre). Egyébként az illegális frakcióknak való szerelgetés is simán megoldható legálisan bejelentett teleppel is, nem fog ott állni a rendőrség és nézni, kinek szerelsz. Elmondható még az is a vezetőségről, hogy rendkívül nyitottak vagyunk a kreatív (de másoknak hátrányt, kellemetlenséget nem okozó) roleplay-re. Ha valaki megfelelően kidolgozott történettel, megfelelő alapokkal (akár karaktertörténettel) valamilyen módon megkeres minket, hogy ő szerelődobozt szeretne a GOV kihagyásával venni, kellően alátámasztva és valami jó Roleplay-hez, ettől sem zárkózunk el (azonban nyilván az elsődleges út a GOV-on keresztül van, ez maximum kivételes eset).
    8 pont
  30. MEGNYÍLT A FÓRUMUNK Helló! A mai nappal elérhető lett a fórumunk. Fontos mérföldkő ez, hiszen ezzel egyidejűleg elkezdhettek karaktertörténeteket írni (különös figyelmet érdemes szentelni az ellenőrzött karakterek lehetőségére), adminsegédnek jelentkezni, elolvasni a szabályzatainkat, de még a leendő pályázható frakciókat is megtekinteni (a frakciópályázat is hamarosan elérhető lesz). A felsoroltak mellett is, a Discord szerverünkön kívül jelenleg a legnagyobb közösségi terünk a fórum. Bízunk benne, hogy még a nyitás előtt összebarátkozik a mostaninál is jobban a közösségünk, megnyithatjátok bemutatkozásotokat, játszhattok fórum játékokat, már most kialakíthattok nonscriptes szervezeteket is. Reméljük, a fórumunk elnyeri a tetszéseteket, igyekeztünk a mai kor elvárásainak megfelelő fórumrendszert választani. Jó fórumozást kívánunk!
    8 pont
  31. Hivatalos előzetes Sziasztok! Szerverünk első, és hivatalos előzetese elkészült. Az alábbi linken megtekinthetitek ezt. Szeretettel és Premiere Pro-val készült.
    8 pont
  32. Lakás interior ID-k: Garázs interior ID-k:
    8 pont
  33. Az OctansV időjárása Jelen téma a játékkörnyezetünk időjárását foglalja össze, melynek tisztázása mindenki számára kifejezetten fontos azért, hogy a körülményeknek megfelelően lehessen alakítani a szerepet. A szerver aktuális időjárása bármikor lekérdezhető, és megjeleníthető lesz mindenki számára, így elvárt az ahhoz igazított ruhaviselés a szerveren, vagy az átlagostól eltérő körülmények megfelelő szerepjátszása. Nem kötelező pontosan az időjárásnak megfelelően megválasztani az öltözéket, viszont kötelező valósághűen szerepjátszani a körülményeket (pl. alulöltözködés, túlöltözködés, eső). Los Santos egy nyugati partvidéki napos város, sűrűn viszonylag erős szelek fújnak. Július a legmelegebb hónap egy évben, az átlaghőmérséklet 22°C. A leghidegebb és legcsapadékosabb hónap a január, az átlag 13°C-os hőmérsékletével. A szerveren megközelítőleg az alábbi diagrammoknak megfelelő időjárási viszonyok fognak uralkodni. 1. ábra: Los Santos átlaghőmérsékletei havi lebontásban (°C) 2. ábra: Los Santos áltaghőmérsékletei legmagasabb/legalacsonyabb (°C) 3. ábra: Los Santos átlagos csapadékmennyisége - Avarage rainfall: átlag hullott csapadék - Avarage rain days: átlag csapadékos napok száma 4. ábra: Los Santos napsütéses óráinak átlagos száma 5. ábra: Az óceán átlagos hőmérséklete
    8 pont
  34. Az OctansV játéktere San Andreas Állam, mely területén az OctansV játszódik, az Amerikai Egyesült Államok területén belül elhelyezkedő California állam helyén található. Ez azt jelenti, hogy az OctansV világában nem létezik California, valamint a hozzá köthető települések és események sem. A játékszerver Los Santosban játszódik, mely San Andreas állam fővárosa. Los Santos a legnagyobb népességgel rendelkező város San Andreas államban, ezért ez a legbefolyásosabb település politikai, társadalmi, jogi és gazdasági szempontból is. Tehát San Andreas és Los Santos is egy fiktív, kitalált helyszín. Ebből következik, hogy a szervezetek mind-mind kitaláltak, fiktívek és a valóságban nem találhatóak meg. Ettől függetlenül bármely a szerverre kreált szervezet működési elve mintázható a valóságban létező szervezetekről, de a szervezet neve, személyek nevei nem egyezhetnek meg a valósággal.
    8 pont
  35. Főoldal Galéria Fellépők Események Blog Kapcsolat Paradise az iránymutató underground Techno & House club Los Santos legforgalmasabb és legfiatalosabb környékén. Egyedi látványelemekkel és hangzásokkal, hanghatásokkal vár rád is a város legmenőbb szórakozóhelye. 2019 óta több mint 150 művész tisztelte meg létesítményünket és hozta el egyedi stílusát a klubunkba. Ezalatt az idő alatt megközelítőleg 15700 ember vett részt a megrendezésre került eseményeinken. Bárpult m² Terület Fellépők Állandó fellépőink Nyitvatartás: Csütörtöktől szombatig minden nap 22:00 - 06:00 -ig. Koncerten erős hang és fényhatások lehetnek, melyek esetlegesen károsíthatják hallását, látását. Extrém esetekben epilepsziás sokkot okozhatnak. Ennek tudatában mindenki csak saját felelősségre látogathatja. Házirend Palackokat, üvegeket, fegyvereket, gyúlékony folyadékokat és egyéb illegális tárgyakat a rendezvény területére szigorúan tilos bevinni. Belépés csak 21 év felett. A nyitvatartási idő a program függvényében változhat. A program változásának jogát fenntartjuk. Tilos más résztvevő személyek életét, testi épségét, személyes vagyontárgyait veszélyeztetni. Az elhagyott tárgyakért felelősséget nem vállalunk. Vészhelyzet esetén az épületben jól láthatóan feltüntetett menekülő útvonalat kell követni. A klub területére való belépést megtagadhatjuk azon személyektől akik ittasan / tudatmódosító szerek hatása alatt érkeznek. A belépésnél a szúrópróbaszerű ellenőrzés jogát fenntartjuk. A klub területére való belépés joga megtagadható attól, aki ebben a vizsgálatban nem hajlandó részt venni. Személyes iratokkal, jogosítvánnyal, útlevéllel, egyéb hivatalos okmányokkal életkorát igazolni nem képes vagy nem hajlandó. A belépéssel elfogadod a házirendben felsorolt szabályokat. A rendezvény területéről eltávolításra kerülnek mindazon személyek, akik a házirend bármely pontját megszegik. Egyéb információk, OOC rész: A klub üzemeltetője természetesen az én karakterem lenne. Pár ismerősöm segítene a klub üzemeltetésében (köztük olyan is, akinek több éves vendéglátói tapasztalata van), hogy minél gyakrabban nyitva tudjon lenni. Referenciának feltudnék hozni egy a SeeMTA-n felfuttatott klubbot. Talán néhányatoknak ismerősen csenghet a Club Bismarck, amit a Klima's Brigade nevű frakció keretein belül vittem. Kétségek kívül állíthatom, hogy minden eseményre tömegek jöttek el és egyetlen egy eset kivételével, egyszer sem fajult el annyira, hogy a rendvédelemnek dolga legyen nálunk. Állandó fellépő táncoslányaink és pultosunk volt, az egyéb biztonsági szerepeket pedig a frakciótagok létszámával töltöttük ki. Mindenképp egyediségként emelném ki, hogy minden alkalomra sajátkézzel készített plakátunk volt, amivel jobban tudtuk érzékeltetni a rendezvény stílusát. Kép a klub helyszínéről. Itallap
    7 pont
  36. Rólunk A Paradise névre hallgató szórakozóhely, az ezredforduló elején alakult meg, Los Santos nyugati partján. Azóta egy ikonikus hellyé nőtte ki magát a térségben, és egy meghatározó részét képezi az éjszakai életnek. A cég vezetői szerepét jelenleg Arsal Samet tölti be közel két éve, aki a legmagasabb szinten reprezentálja napjaink Közel-keleti kultúrájának éjfél utáni óráit. A vezetőség leváltása után a hely hírneve töretlenül kezdett emelkedni, így hát Arsal mellé ketten betársultak. Így aztán megvásárolhatták egy régi hotel épületet a város nyugati részén, amit átalakítottak és végül abból fejlődött ki mostani alakja. Házirend A jegy megvásárlásával automatikosan elfogadja a házirendben meghatározott szabályokat. A házirendet minden vendégnek kötelessége betartani. A huszonyegyedik életévét be nem töltött személyeket, szeszes itallal nem szolgálunk ki. Mások testi épségét megsérteni, vagy veszélyeztetni szigorúan tilos. Belépéssel automatikusan elfogadja, hogy felvételt készíthetnek Önről, melyek különféle platformokon publikálásra kerülhet. Dohányozni csak az arra kijelölt helyeken lehetséges. A biztonsági személyzet saját, illetőleg más testi épségének védelmében belátása szerint dönthet úgy, hogy kitessékeli a létesítményből. Személyes tárgyak eltünésért felelőséget nem vállalunk. A berendezésben okozott károkért, csak is kizárólag az azt okozót terhelik a költségek. Szolgáltatásaink A Paradisenál lehetőséget biztosítünk különféle rendezvények szervezésére: Üzleti összejövetelek Fellépések Koncertek Céges események Álláslehetőségek Jelenleg három fajta pozícióban keresünk alkalmazottakat: Bartender, Dancer, Bouncer. Jelentkezési szándékot kérjük a lent található kapcsolatok egyikén jelezni. A felvételhez elengedhetetlen az érvéseny okmányok felmutatása. Ha tudsz csapatban dolgozni, jelentkezz még ma! Bartender - 2850$/hour Éjszakai munkaidő Huszonyegyedik életévét betöltötte Mixer szakmai tapasztalat Vendéglátásban jártas alapismeretek Dancer - 2450$/hour Éjszakai munkaidő Huszonyegyedik életévét betöltötte Kecses és rugalmas mozgás Bouncer - 3000$/hour Éjszakai munkaidő Huszonegyedik életévét betöltötte Kifogásolhatatlan fizikai állapot Tapasztalat kidobóként, vagy más egyéb testőrségi szakmában Amit kínálunk: Egy rugalmas és barátias légkör, ahol minden dolgozó otthon érezheti magát. Személyzetnek lehetősége van találkozni a fellépőkkel. Karrier lehetőség. Kedvezményes italfogyasztás a dolgozók és vendégeik számára. Munkaidőn kívül ingyen belépés, a VIP-ba is. Minden dolgozónak teljesítmény függvényében prémium juttatások. Kapcsolatok cred. @Bobby @heels off, gloves on @Creed @ghost
    7 pont
  37. End of Watch - Az utolsó műszak (2012) A utolsó műszakban két Police Officer II mindennapjait kísérhetjük figyelemmel Los Angeles utcáin 1 óra 45 percen keresztül. Számomra nagyon meggyőző volt, csak ajánlani tudom. https://www.youtube.com/watch?v=C0vgYQH_Oh8
    7 pont
  38. Alap információk Név: Minoo Frost Születési Dátum: 25/JULY/1998 Etnikum: Perzsa-Amerikai Nacionalitás: Amerikai Súly: 143lbs (65kg) Magasság: 5'5" (1.70m) Vércsoport: A+ Munkahely(ek) United States Army 2nd Brigade Combat Team, 34th Infantry Division Corporal 2016 - 2020 Los Santos Police Department Police Officer I 2021 - Végzettség(ek) Bishop Kenny High School (HSD) September 2012 — June 2016 Fontosabb jellemzők Bátor Kritikus Fejlődőképes Féltékeny Aktív Beszédes Alapos Válogatós Barátságos Szókimondó Jacksonville, Florida – Minoo Frost egy normális középosztálybeli család sarja, Perzsa felmenőkkel. Apja ágáról leginkább egy republikánus, büszke amerikai rész ismerhető meg, ahol túlnyomó részt mindenki valamilyen rendvédelmi szervezet tagja volt vagy éppen jelenleg is az. Az anyja ágáról pedig egy teljesen átlagos, muszlim kispolgári család. Testvérével, Babakkal normális, hazafias nevelést kaptak az apjuk részéről. Elég szigorú és határozott szülők között nőtt föl, kis korában már az erkölcsökre tanították, önvédelmi oktatásokra jártatták. Nagy volt az elvárás, de nem csak Minoo felé, hanem Babak felé is. Az iskolában mindig tökéletesen kellett teljesíteniük és az abszolút önállóságra nevelték Őket. Bár Minoo erősen lázadó egyén volt, mindig próbált valahogyan kiszakadni ebből, kicsit szabadabb lenni, és 100%-ban szembe menni azzal, amit szülei képviseltek. Ez sokszor fejmosással járt, főleg azért, mert egy erősen republikánus kisvárosi részen laktak, és a szülők nem vették jó néven, amikor a gyermekük részegen érkezik haza hajnalban ordítva, mert mégis az milyen képet fest erről a “tökéletes” családról. A szülők inkább csak örülhettek, ugyanis ezeken a kis kicsapongásokon kívül Minoo az iskolában tökéletesen teljesített, a mentális egészsége a toppon volt, és a törvényt se szerette sértegetni. A High School Diplomát kiválóan teljesítette, és ezzel rengeteg kapu nyílt meg előtte az életben, de leginkább egy kapu, ami az apjával való komoly beszélgetéshez csalogatta Őt, mert eljött a fontos kérdés. Avagy, hogyan tovább? Minoo 18 éves volt és apja, aki egy büszke amerikai volt egyértelműen felvetette a bevonulás ötletét. A legrövidebb idő, amit aktív szolgálaton kell töltenie az két év, de ezen felül 6 évig kötelezően tartalékos marad. Végül Minoo is érezte, hogy ez a beszélgetés nem a választási lehetőségeiről szól, így nem volt más hátra, útjuk a Dél-Jacksonville-i Army Recruiting Office-t vette célba, ahol teljesült apja vágya. Herat tartomány, Afghanistan – Három éve annak már, hogy Minoo megjárta a toborzó irodát, teljesítette az alapvető vizsgálatokat, és a kiképzést. Jelenleg pedig őrszolgálatot teljesít Herat város és környékén, az itt élő elenyésző számú Perzsa lakosság nagy részével sikeresen megtudja magát értetni, ami nagy segítséget jelent neki és társainak is, bár nyelvi akadályok vannak a Dari dialektus miatt. Minoo a 2nd Brigade Combat Team, 34th Infantry Division tagjaként van a helyszínen, amelyet csak Red Bull-ként becéznek. Jelenleg utolsó napjait éli kirendelve, a szerencséje pedig a csúcson van, mivel eddigi szolgálata alatt semmilyen komolyabb atrocitás nem történt és ennek köszönhetően nem történt meg az, ami a kint állomásozó katonák egyik legnagyobb félelme a halálon kívül, hogy fegyverét is használnia kell. Minoo már eléggé elszokott a megszokott civilizációjától és rengeteg időt tölt azzal, hogy felkészüljön a visszatérésre. Ezen gondolatait leginkább kis naplójába szokta vésni. “235. nap Lassan vége ennek a szarnak, és hazatérek. Elborzaszt az, amilyen körülmények között élnek itt egyesek, tegnap végignéztem, ahogy a homokban vágnak fel egy kecskét, hogy meg egyék...a homokban. A napi edzéseim se nyújtanak már annyi örömet, mint az elején. A velem állomásozókkal szerencsére jó a kapcsolat, bár így fél év után már a kurva póker is unalmas kezd lenni, lehet első dolgom a visszatérés után egy kaszinó kifosztása lesz, még a végén Én leszek a következő Bryn Kenney...Most még a gyomrom is korog, a mellettem fekvőnek durvább láb szaga van, mint egy ijedtében megpusztult törpehangyász hetes hullája. Az első napokban még mindenki figyelt ezekre, most már azon se lepődnék meg, ha a ruhám fogná magát és futásnak eredne. Eltekintve a kecske evőket, a többi helyi normális, a legtöbbjük mindennap meghív minket enni, óh...de jól esne egy Kahwah meg egy Chopan kabob...ha Ők nem lennének már éhen haltam volna, kibírhatatlan ennyi ideig MRE-t enni, kivéve az a mogyoróvaj, még ölnék is érte...na mindegy, majd holnap még írok valamit.” Jacksonville, Florida – A nagy hazatérés, az örömkönnyekkel üdvözlések, a rég látott családtagok boldog átkarolása, és persze az elmaradhatatlan sztorizgatások az apjával, így telt Minoo első pár napja a visszatérés után. Ezen napok megterhelőek voltak, szokatlan volt a kényelmes környezet, a rendes étel, a társak és riválisok hiánya. Gondolhatjuk, hogy kint minden rendben ment, mindenki mindenkinek a puszipajtása, a közös cél és az együtt a hazáért bullshit. A kinti életet le lehetne modellezni egy gimnáziumi osztályteremben, ott vannak az érettek, akik azért mentek ki, hogy a feladatukat elvégezzék és haza térjenek. A különcök, akik nem annyira társasági lények, de hamar maszkot „húznak”, ha az élet úgy kívánja és persze a bohócok, akik minden hülyeségben benne vannak és úgy érzik magukat, mintha otthon ülve Modern Warfare-oznának. Eltekintve ezektől az egyedektől vannak, akik nem illenek be sehova, van bennük egy kis ilyen, egy kis olyan, ide-oda csapódnak, de akad egy kis közegük, amiben megbíznak. Ugyanúgy jelen vannak a kavarások, viszályok és persze az örömteli pillanatok és ez természetes, még ha ezek az emberek komoly feladatot látnak el és szigorú kiképzésben részesültek. Minoo életében ugyanúgy helyet kapott minden, kezdjük a szerelemmel. 50-60 férőhelyes sátrak privát szféra nélkül, férfi és nő elszeparálatlanul együtt. Az esélye annak, hogy a két ember, legyen az azonos vagy különnemű egymásra talál, hatalmas. Ez bárkivel megeshet, ahogy Minoo-val is megtörtént. Egy közös beosztással kezdődött, mely pár szép héttel folytatódott és egy semmivel végződött. Mindketten Floridában születtek, így Minoo elkezdett többet belegondolni a dolgokat mivel, ha vége a kiküldetésnek, majd milyen szép lesz otthon. Ez nem így történt, le lett cserélve egyik napról a másikra, s az ilyesfajta történések hatalmas törést tudnak okozni, az ember hamar elkezdi megkérdőjelezni saját magát. Velem van gond? Mit ronthattam el? Ronda lennék? A magabiztosságot és a bizalmat porig tudja rombolni, ehhez bőven elég egy ember is, ilyenkor az minden képes végigfutni az agyon. Először a múltban kezdünk tapogatózni, egészen attól a pillanattól kezdve, amire emlékszünk és szépen sorjában haladva elérünk a jelenik és feltesszük a kérdést. Hányszor vertek át és hány emberbe fektettem több energiát, mint kellett volna, de ugye ezt azonnal nem vesszük észre. Kell egy hatalmas pofára esés, hogy észbe kapjunk, óvatosabbnak kell lenni és ezen dolgok hamar a feje tetejére állítják az embert. Ilyenkor jön, hogy elkezdünk mindent megkérdőjelezni, titkolózni és kicsit elzárkózni a valóságtól, mert ilyenek vagyunk. Túlgondolunk hamar mindent és olyan dolgokat találunk ki, ami kialakítja a saját valóságunkat, egy képzeletbeli teret. Ez hamar toxikussá tesz minden jövőbeli kapcsolatot. Kivel mész? Honnan ismered és mióta? Ki Ő pontosan neked? És ehhez elég volt, egy nagy illúzióvesztés. Ha viszont valamire megtanította Minoo-t az eddigi élete, hogy nincs megállás, a kiképzés bátorságot adott neki, elhitte, hogy jobb tud lenni bárkinél és persze utálta, ha kiabálnak vele és lenézik, mert zöldfülű. Könnyű mindig a ”kisebbet” kritizálni, nem ismeri a terepet, hamar követ el baklövéseket és ügyetlen. Ebből a kritikából sokat kapnak a frissen besoroltak és ez hamar ki hat a személyiségre is. Mivel ezt látják a felettük állóktól, így hamar bele lehet gondolni, hogy lehet ez az elvárt, nekem is ezt kell csinálnom és, ahogy léped a létrát úgy vált át ez egy maradandó dologgá. Ezt nem feltétlen lehet hívni pesszimizmusnak, mivel nem csak a rosszat látod mindenben, hanem egy dologban szeretnéd a rosszat látni folyamatosan és a legkisebb hibát is úgy közelíted meg, mintha az illető egy utolsó senki lenne és szóvá teszed neki, a sajátos hangnemedben, mindezt persze érvekkel alátámasztva, különben semmit nem ér, ha csak elhordod mindennek. Ez a tevékenység, vagyis ”hobbi” hamar tovább fejlődik és egyszer csak azon kapod magad, hogy ezt nem csak az alattad állókkal csinálod megszokásból, hanem idegenekkel, barátaiddal és szeretteiddel szemben is. Természetesen a szokásos mindenki büszke volt rész következik, és mint említettem az erősen republikánus szomszédság is összegyűlt, mert nem Minoo volt az egyetlen ember a környékről, aki most tért haza, és hát hogyan is történhetett volna másképp, ezt meg kell ünnepelni. Egy “welcome home party”-t szerveztek a frissen hazatérteknek, bár ez nem feltétlen volt szerencsés mindenki számára. A PTSD sajnos egy nagyon súlyos dolog és nem mindenki volt olyan szerencsés, mint Minoo, hogy nem tapasztal semmi szörnyűséget a kirendeltsége során. A szomszédság egy kis tűzijátékkal szerette volna megspékelni a hangulatot, mit sem gondolva a fiatalokra, ekkor történt az, hogy az egyik srácon kitört a pánikbetegség és el kellett szállítani. Ekkor tört rá Minoo-ra is a félelem, hogy mivan, ha esetleg nem fog tudni visszailleszkedni normálisan és rá is ez vár. Ezen események megtörténte után a kis összejövetelnek vége szakadt. Otthon természetesen szülei, de legfőképp apja érzékelte, hogy valami nem stimmel és ismételten egy egész estés beszélgetés vette kezdetét, ahol elmagyarázta neki, hogy miért nem kell félnie a látottaktól. Ezen szavak hallatán, azért átjárta testét a megnyugvás, de még mindig ott volt benne az az ici-pici alig izzó parázs, hogy mivan, ha mégis. Ám, az elkövetkezendő pár hónap békésen telt, Minoo már alig emlékezett a történtekre, már-már visszarázódott a rendes kerékvágásba, bár drámaian hangzik, Őt eléggé megviselte, hogy ilyen állapotban látta egy “bajtársát”, még ha életében nem is beszélt vagy találkozott vele. Ezen események sokaságának hatására érezte úgy, hogy megérett az önálló életre és itt az ideje kirepülni a családi fészek meleg öléből. A pénzügyi helyzete nem feltétlen támogatta helyzetét, de szülei támogatták az önálló élet elkezdésében és segítettek neki lakóhelyet keresni, még ha az egy másik államban is volt. Több hétbe telt mire megtalálta azt a helyet, ami úgy nézett ki, hogy megfelel az elvárt igényeknek. A hirdetést Tyndall Mays adta fel, aki éppen a frissen vásárolt házát renoválja és lakótársat keres a tágas térbe. Los Santos, San Andreas – A megérkezés melengető érzete, asszimilálódás és ismerkedés az új környezettel, ezen dolgok kísérték útján Minoo-t a megérkezés első pár órájában és egy gondolat. Egy gondolat, amit az apja ültetett a fülébe az elköszönések heves zavarában. “Bízom benne, hogy Te is a család büszke múltját fogod követni és tovább viszed ezt a hazafias életmódot.” Mivel Minoo eddig sose okozott csalódást az apjának, így nem is tett másképp. Az első pár órányi szusszanást egy rövid kitérő követte. Jelentkezett az LSPD Akadémiájára, felvételt nyert és kezdetét vette a fél éves képzés. A tökéletes rajt rengeteg sportágban döntő szereppel rendelkezik. Itt ez a sikeres jelentkezés volt, mely az szerotonin szintet kilőtte a marsra és ismét megvolt a valahová tartozás érzése na meg, hogy megint csak a család büszkesége lehet, de magára is büszke volt, hiszen a kint töltött idő erre nevelte. Nem tudott volna leülni egy székbe és egésznap táblázatokat töltögetni, vagy elmenni egy kocsmába pultosnak. Ezekben nem találta meg az izgalmat, ezen dolgok untatták. A kint töltött idő aktívvá nevelte, ahol folyamatosan ébernek kellett lenni, mivel nem tudod, hogy mi történik a következő másodpercben. Alaposságra intette, mivel minden kis részlet számít és sose tudhatod, hogy ahol éppen állomásozol ott kikből tevődnek össze a lakók, egyetlen szó is elég ahhoz, hogy megtudd kiben lehet megbízni és ki az, akit jelenteni kell. A siker sztori után nem sokkal pedig következtek az orvosi felmérések, fizikai tesztek és különböző háttér vizsgálatok tömkelege, ez nem volt újdonság Minoo-nak, egy csöppet eltérő, de hasonló dolgon már részt vett a múltban. A fél év elteltével eljött az Akadémia vége, a végzősök felső 70%-ban teljesített és elkezdhette az ezt követő próbaidős időszakot, ami megint csak hat gyönyörű hónapig fog tartani. Tele kihívással, új élményekkel, eddig nem ismert eseményekkel és egy teljesen új élettel.
    7 pont
  39. =[Bemutatkozás]= Sziasztok! Elisz vagyok, 28 éves. A covid mizériának "hála" újra elkezdhettem az RPzést, felvettem a fonalat, s bár a GTA V csak az Epic akciója óta van meg, pár nagyon kedves játékosnak köszönhetően gyorsan visszarázódtam. Alapvetően nagyon türelmes vagyok, ami viszont igazán ki tud hozni a sodromból, az nem más, mint a bullshit. Nem szeretem a kamu dolgokat, az RP terén méginkább ez a helyzet, így mind pozitívumnak, mind negatívumnak elmondhatom, hogy erősen kritikusan állok hozzá mindenféle környezethez, ugyanis a múltban elég sok helyen megfordultam. =[Múlt és jelen]= Anno még SA:MP RP szerveren kezdtem nagyjából 2008-ban (az sem ma volt), ott évekig játszottam, legtöbb tapasztalatom leginkább onnan van, valamint egy kevés ideig kis szintű admin voltam, ami akkoriban sajnos az RP élmény rovására ment, és nem éreztem magam elég érettnek a feladathoz, így lemondtam erről a célomról. Azokban az években láttam jó és rossz példákat is, az elmúlt évben szintúgy megláttam azt, hogy mi a jó és mi a mérgező mentalitás a magyar RP szervereken, ennek megfelelően a sajátomat is a jelenlegi játékosbázis szerint próbálom igazítani. =[Én és az RP]= A szerepjátszást elég komolyan veszem, admin témában pedig az elsődleges irányelvnek a játékosközpontú szemléletet tartom. A játékos lehet kezdő, lehet tudatlan, ez nem jelenti, hogy képtelen a fejlődésre, így az admin és az adminsegéd első és legfontosabb feladata szerintem az, hogy jó példával jár elől. Azóta úgy vélem mentálisan sokat fejlődtem, tudásom és tapasztalatom pedig csak nőtt, bár a "new age" RP terén nem igazán értek dolgokat, így valószínű, hogy a régi módszereknél maradok. =[A Cél]= Amelyik helyen jól érzem magam és a környezetet sem érzem toxikusnak, ott rémesen sok időt töltök el, reményeim szerint ez itt így lesz. Célom, hogy segítsem ezt a közösséget, hogy minőségi, de nem erőltetett RP szintet tartson úgy, hogy az az adott szituációban mindkét félnek élvezhető játékélményt jelentsen, hisz ez az, amiért mind itt vagyunk. Ha már csak pár tippel segíthetek az adott játékosnak, legyen az kezdő, haladó, profi szerepjátékos, ha ezzel a leendő ban listát csökkenthetem, már örülök. Köszönöm a figyelmet, üdv.: Elisz
    7 pont
  40. A DarkWeb azért működik hogy a bűnözők viszonylag nehezen lenyomozható identitással legyenek képesek üzleteket lebonyolítani egymás között, valamint lekövethetetlen eredetű tartalmakat megosztani. Na most, a valóságban nyílvánvalóan komoly szaktudás kell ahhoz, hogy az ilyen oldalak üzemeltetőit a rendvédelmi szervezetek (például FBI) képes legyen lenyomozni, viszont a szerveren nem várhatjuk el azt hogy átlagos civil játékosok között erre bárki képes legyen. Ez még mindig csak egy játék, és az is marad. Mivel alapjáraton létezni fog közösségiháló a szerveren ahol majd az emberek kommunikálni tudnak egymással, így ezért az ötleted csak úgy lehetne megvalósítható ha a DarkWeb teljes mértékben lenyomozhatatlan lenne. Viszont ha teljes mértékben lenyomozhatatlan lenne az oldal, akkor már egyből feljönne legalább két nagy probléma a rendszerrel kapcsolatban. 1. A rendszer nem lenne realisztikus, mivel a valóságban teljesen mindegy hogy milyen internetes oldalt használsz, azt a komolyabb rendévdelmi szervezetek letudják nyomozni előbb vagy utóbb. (A kriptovalutás tranzakciókat legalábbis egészen biztosan vissza tudják vezetni. Erre jó bizonyíték a tömérdek hírközlési oldalakon megjelenő cikkek, amelyekben illegális darkwebes weboldalak üzemeltetőit kapcsolja le az FBI havi szinten.) 2. A rendszer unfair lenne a rendvédelemmel szemben. Amennyiben viszont nem lenyomozhatatlan oldalnak szánod a DarkWebet, úgy már egyből feleslegessé is válik, hiszen az elképzelésednek tökéletesen meg tud felelni majd a szerver jövőbeli közösségi weboldala, a Facefinder. A végére én úgy gondolom, hogy nem kellene ilyen ötleteken gondolkodni, mert azt az időt arra is lehetne szánni hogy az ember kitalálja hogy pontosan milyen karaktert szeretne majd alakítani a szerveren. Figyelembe kellene vennie azt, hogy a karaktere amit alakítani fog, az pontosan milyen személyiség lesz? Milyen hatalmibeállítottsággal fog rendelkezni? Egy gettótelepi gengszter lesz? Esetleg egy magas befolyással rendelkező maffiozó? Ha én egy gettótelepi gengsztert akarnék alakítani, akkor bőven elég lenne az ha facefinderen teríteném majd a cuccot a spanjaimnak, mivel az FIB és a különböző komolyabb bűnmegelőzési szervezetek nem azzal foglalkoznának hogy én éppen elpasszolnék két utcára való spurit, vagy egy-két lasztit a vevőkörömnek. Amennyiben meg a PD tartana egy házkutatást és terhelőbizonyítékkal sittre vágna egy kis bírsággal az meg teljes mértékben beleillene a karakterem RP-jébe. Ha meg egy befolyásos maffiozót RP-znék, akkor figyelembe venném hogy a karakterem rengeteg veszítenivalóval rendelkezne, és így a komolyabb bizniszek lebonyolítására nem magamat küldeném ki, hanem olyan "feláldozható" embereket, akik képesek lennének képviselni is engem. Ez így lenne realisztikus, nem pedig úgy hogy oda csattanok a szét tuningolt sultanommal a helyszínre és öltönyben átadom az edzőtáskányi kokót. Az ötleted felesleges. Nem támogatom.
    7 pont
  41. Maczko jelentkezése az OctansV csapatába 1.) Bemutatkozás: Üdvözlök minden kedves olvasót, a becsületes nevem Gergely bár megjegyzem senki sem szólít így, aminek örülök is, mert annyira nem kedvelem maradjunk a Maczko-nál. Amit még érdemes tudni, hogy 25 éves vagyok, elektronikai műszerészként illetve csoportvezetőként dolgozom immáron ötödik éve egy szenzorokkal foglalkozó cégnél, és Veszprémben élek. Zenei ízlésemet tekintve pedig abszolút hip-hop/rap beállítottságú vagyok, mondhatni szenvedélyesen szeretem a műfajt. 2.) Tapasztalataim a feladatkörben illetve RolePlay terén / referenciák: Az én történetem 2014 vége felé kezdődött, amikor egy videóban megismertem a RolePlayt mint játékformát a GTA-n belül. Mivel én akkoriban már nagyon régóta hatalmas rajongója voltam a Grand Theft Auto szériának a harmadik rész óta, ezért előszeretettel modoltam az összes részt, ahogy csak lehetett ezért mindenképpen olyan szervert akartam keresni ami azért jócskán meg van pakolva modokkal, noha később rájöttem hogy nem minden a mennyiség. Az első szerver amin játszottam a FineMTA volt annak idején, ott sajátítottam el az alapvető RP fogalmakat, és nagyjából 500 óra játék után jelentkeztem adminisztrátornak. Felvettek, így hát elindult a sztori, és nem is sejtettem, hogy csak 3 év után szakad vége. 2015 végére "vezéradmini" pozíciót értem el, ami köznapi nyelven egy admincontrollernek felel meg. Ezt a pozíciót három évig tartottam, majd a komplett csapatommal együtt otthagytuk a projektet mert számunkra összeegyeztethetetlenné vált az elveinkkel az az irány ahová tartott, egy nagyon fárasztó szélmalomharccá vált, ahol sajnos csak az érvényesülhetett akinek több pénz volt a számláján vagy a pénztárcájában. Ekkor valamivel több mint 6000 játszott óra volt a hátam mögött. Pár hónap után jelentkeztem a SeeMTA LV-re, ott pár hónapot töltöttem el, és utána átvettek SeeMTA V3-ra és nagyjából fél év után adtam le az ötös admint, ott elég sok minden közbejött az életemben és nem tudtam volna elég időt szánni a feladat ellátására. Ezalatt az idő alatt rengeteg tapasztalatra tettem szert, RP és az adminisztrátori munka szempontjából is, vezettem illegál és legál frakciót egyaránt, amik kellőképpen tartósak is voltak, össze tudtam tartani az embereket, nagyon sok ismerőssel a mai napig tartom a kapcsolatot ezekből az időszakokból és komoly barátságok is születtek. 3.) Aktivitásom / motiváció: Ami az aktivitásomat illeti, az változó lehet attól függően, hogy éppen hogy alakul a napom, én is szeretek kimozdulni néha, vagy amint bejön a nyár kimaradhat egy-két péntek-szombat ha éppen túrázni vagy sátrazni megyünk a haverokkal, vagy valamiféle egyéb összejövetel van. Olyan is van, hogy a hét minden napján akár 4-5 órákat is ráérek, ha nincs hétvégi programom akkor hétvégén értelemszerűen többet. Ami legfőképpen motivál, hogy hozzájáruljak ennek a közösségnek az építéséhez, hogy alkossunk valami olyat ami egyedülálló ebben a műfajban itt Magyarországon, elnézve a fórumot, az összeszedettséget, ahogy az egész ki van találva szerintem erre minden esély adott. 4.) Pozitív-negatív tulajdonságok: A hagyományos felsorolás helyett inkább mondatokba szedném ezt a pontot is. Régebben sok esetben eléggé lobbanékony voltam, viszont így pár év távlatából beláttam, hogy vannak dolgok amiket el kell engedni, azóta inkább tartom magam higgadtnak és türelmesnek, valamint ha megvan a motiváció akkor mindent beleadok az adott munkába, ha konfliktus adódik általában megtalálom a legjobb és legegyszerűbb megoldást minden fél számára, természetesen szabályos kereteken belül. Jó emberismerőnek tartom magam, és nagyon nehezen lehet átverni, ha esetleg valaki felismer régről a jelentkezésemben leírtak alapján akkor biztos vagyok benne, hogy ezt alá tudja támasztani. Negatív tulajdonságként amit fel tudok hozni: Alkalomadtán lusta vagyok,(például egy átbulizott péntek után) és van, hogy egy-két apróságot elfelejtek, nem kell olyan nagy dolgokra gondolni, ami fontos azt észben tartom. 5.) Végszó: Alapvetően egy olyan embernek tartom magam, aki képes megnevettetni az embereket és közösséget kovácsolni ugyanakkor következetes és odafigyel arra amit csinál, valamint tartja magát a megbeszélt dolgokhoz és lehet rá számítani. Ha a bírálat pozitív lesz, annak nyilván örülni fogok, és egyből fejest ugrok az új kalandba hatalmas lelkesedéssel, ha nem, játékosként akkor is mindenféleképpen jelen leszek ha elindul a szerver. Köszönöm, hogy elolvastad, mindenkinek további jó fórumozást kívánok!
    7 pont
  42. Rengeteg olyan ruha létezik a GTA V modding világában, melyek nélkül elképzelhetetlennek tartjuk a mindennapi életet a szerveren. Ahogy a PD, vagy FD játékosai az egész modding világ legkiemelkedőbb ruháival (EUP) rendelkeznek, úgy gondoljuk, mind a civilek, mind pedig az illegális (pl. afro) bandák megérdemlik azt, hogy olyan szettekben jelenjenek meg, melyeket a valóságban is hordanának, törekedvén ezzel is a valósághűségre. Saját tapasztalataimból kiindulva nem értek ugyanakkor azzal egyet, hogy a modok miatt egyhangú lenne az emberek öltözködése. Az alapjátékbeli palettának egy bizonyos nagyon kis százaléka az, ami szinte kivétel nélkül populáris mindenkin. Ezek a ruhák most is jók lesznek, hiába alapok, de még több alternatíva jön hozzá pluszban, ami összességében inkább változatos lesz, mintsem unalmas.
    7 pont
  43. Más szerverek is ott rontottak el a dolgot, hogy beraktak ezer autot, meg a sok tuningolást a sok felesleges variánst rá. Inkább olyan ötletek kellenének amivel a szerepjátékot tudnánk fejleszteni. Aki meg autókázni szeretne töltsön le valami autós játékot.
    7 pont
  44. Pénzmosás gyorstalpaló: Miért szükséges a pénzmosás? Ezen kérdésre a válasz igazán egyszerű, a pénznek nincsen nyoma. Ha te be vagy jelentve heti $1250-ra akkor bizony fel fognak merülni kérdések ha mondjuk heti $2000-t költesz, honnan van a pénz? Adóztál e rá? Legális ez a pénz egyáltalán? Továbbá nagyon könnyen összeköthetőek a bűncselekményekkel. A pénzmosás lényege a hatóságok megtévesztése. Azt a látszatot akarják kelteni, hogy a pénz egy legális forrásból érkezik és nincsen semmi látnivaló. A pénzmosás egyik lényeges pontja, hogy egy minnél bonyolultabb rendszeren keresztül menjen át a pénzünk, ezért szoktak "profikat" felbérelni, olyanokat akik azért el-eligazodnak a banki szférában. A pénzmosás (általában) három szekcióból áll; 1) Elhelyezés - A leggyakoribb és legbiztosabb a módszer amikor egy legitim üzletbe vegyítik bele a pénzt. Van egy helyed ami nagy készpénz forgalmat generál (centes mosoda, autómosó, étterem, nightclub, smoke shop etc). Napi $2000 jön be az árúforgalomból viszont neked van még $2000-od amit tisztára akarsz mosni, ezért a napi forgalmat $4000-ként írod le, számlákat hamisítasz. Nyílván jó ha hihető a helyről, hogy generál $4000 forgalmat, ha te egy öt négyzetméteres matracboltba írsz le ennyit akkor nagyon hamar felkelted az FBI és az IRS figyelmét. Leírhatod a pénzed kaszinó nyereményként ha esetleg kaszinóban akarod tisztára mosni. 2) Rétegezés: Szinteket kell építeni a pénzre, sok kis részletben kell bejuttatni a pénzt a rendszerbe aztán pedig mozgatni kell. Ha nagy összegről van szó akkor szóba jöhet egy offshore számla egy bankparadicsomban. Szokás még a pénzből kötvényt, utalványokat vagy részvényt venni. A rétegezés során jön az igazi "pénzmosás". Valutázás: Nagyon nehéz visszakövetni mert számolni kell az adott nap árfolyamával, ezt mind meg kell szorozni annyival ahányszor a valuta át lett váltva. Itt általában 10-15x váltanak valutáról valutára. 3) Integrálás: Az integrelás során a tisztára mosott pénz visszakerül a készpénz forgalomba. Itt a pénz már elkölthető, mint készpénz. Nagyon egyszerű módja az integrálásnál és a banki kiutalásnak ha választunk valahol egy bankot, mondjuk egy bankparadicsomban ahol a bankoknak nem kötelességük kiadni a számlatulajdonosok adatait. Szóval létrehozunk itt egy számlát, bedobjuk az illegális készpénzt, pihentetjük, mozgatjuk ezáltal retegeződik. Aztán szépen elkezdjük elutalni abba a bankba ahonnan ki tudjuk venni a pénzt, legálisan. Ezen bankoknak jelentési kötelezettségük van az IRS és az FBI felé. Ha jelentik, hogy komoly mennyiségű pénz jött akkor ezen szervek koslathatnak a pénz után, egy dolgot fognak találni, egy titoktartási szerződést, ami alapján a bank ahonnan a pénz jött nem fogja kiadni az adatainkat. Itt szokás igénybe venni a már korábban létrehozott fantomcéget. Ezen szint során a tulajdonos már el tud számolni a hirtelen vagyongyarapodásával, itt már nagyon-nagyon nehéz megkülönböztetni a legális pénzt az illegálistól. FONTOS! Minden $10.000 feletti be és kifizetést jelentenek a bankok az IRS-nek. Ez akkor is fent áll ha rövid időn belül kétszer $5000 veszel ki vagy teszel be.
    7 pont
  45. A rendszám eltakarásnak legegyszerűbb módja ha nem írja ki az autó fölött százas betűmérettel a rendszámot. Ha le tudod olvasni annyi idő alatt amíg dinamikusan kitölat egy bűncselekmény után PL akkor szerencsés vagy, ha nem akkor nem. Az ötlet jó de iszonyatos mennyiségű lenne a visszaélés.
    7 pont
  46. Shane Norton Személyes információk: Név: Shane Norton Nem: férfi Születési idő: 29/12/1990 Születési hely: Los Santos Anyja neve: Amelia Jenkins Állampolgárság: amerikai Személyleírás: Rassz: kaukázusi Magasság: 5'11" Testsúly: 185 lbs Szemszín: kék Hajszín: szőkés barna Belső tulajdonságok: Pozitív tulajdonságok: karizmatikus, lojális, lelkiismeretes, tisztelettudó, leleményes Negatív tulajdonságok: szigorú, szókimondó, pazarló, lobbanékony, elégedetlen AZ ELŐZMÉNYEK Rick Norton Amelia Jenkins Egy különösen hideg péntek estén, 1990 december 29-én egy fiatal házaspár közös gyermekeként született meg Shane Los Santosban. A Lifeinvader újságírója Rick Norton édesapaként és a virágkötő Amelia Jenkins édesanyaként biztosította a megszokott, hétköznapi családi hátteret közös és egyetlen gyermekük számára. A házaspár Mirror Park nyugati részében egy, a környéken megszokott családi házban nevelte fel Shane-t. Két szoba, egy nappali, egy közepes garázs és egy apró kert, semmi extra, mégis mindenük megvolt ahhoz, hogy anyagilag független életet éljenek. A szomszéd utcában lakott Amelia volt osztálytársa Jade, akinek a családjával a Norton család igazán jó viszonyt ápolt. A Los Santos Police Department Rockford Hillsi kirendeltségén Detective Supervisor beosztásban Detective III rendfokozaton szolgáló Jade néni történetei és Shane hallgatósága roppantul jó párosítás volt az iskolás évek alatt. Shane heti rendszerességgel segített Jadenek a házimunkában, cserébe pedig rengeteg történetet hallhatott, amik eleinte csak tündérmese jellegűek, később pedig félelmetesek és meghökkentőek is voltak. Megannyi meghallgatott történet után módfelett érdeklődött Shane a nyomozói tevékenységek iránt. Shane a középiskolában a kosárlabda csapat oszlopos tagja volt gólya éveitől kezdve, majd végzős évében társai megválasztották csapatkapitánynak. Szabadidejében a kosárlabda mellett járt önvédelmi tanfolyamra, és szívesen tanulta a spanyol nyelvet. A rengeteg szabadidős elfoglaltság ellenére is a középiskolát jó, de nem kiemelkedő eredményekkel zárta. Szabadidejében az iskola befejezése után alkalmi munkákat vállalt, edzett és nyelvvizsgázott spanyolból, majd 20 és fél éves korában jelentkezett a Los Santos Police Department akadémiájára. AZ AKADÉMIA Shane Norton 2011 őszén sikeres felvételt nyert a Los Santos Police Department akadémiájára, ezzel az első akadályt meg is ugorva. A PQE (Personal Qualifications Essay), vagyis a soron következő egzámen volt a legnehezebb Shane számára az egész akadémián. Nem csak terjedelmesnek kellett lennie, de számtalan kritériumnak kellett megfeleltetni az esszét, hogy ne járjon azonnali kizárással az akadémia alól. A hivatalos fogalmazással mindig meggyűlt a baja, és ez ezen az esszén is érződött, így csak közepes értékeléssel zárta. A harmadik lépcsőfok a háttérellenőrzés volt, amiben természetesen nem volt található semmi kivetnivaló. Ezt pedig Shane személyes kedvence követte, a fizikai erőnlét felmérése. A Los Santos Police Department PFQ-ja (Physical Fitness Qualifier) az egyik legintenzívebb az egész USA-ban. Négy felmérésen kellett megfelelni. Az első lépésben egy perc alatt kellett a lehető legtöbb felülést megcsinálni, ezt követte a 300 méteres sprint, majd a legtöbb fekvőtámasz szintén egy perc alatt, és legvégül a másfél (1,5) mérföld futás. Shane a PFQ-t kiváló eredményekkel teljesítette kiváló testi adottságainak, és a rengeteg edzésnek köszönhetően. A soron következő vizsga a személyes elbeszélgetés volt, ahol a tanulóknak értékelni kellett a személyes teljesítményüket, és válaszolni kellett a kifejtős kérdésekre. A kérdések érintették a munkamotivációt, a tanulékonyságot, segítőkészséget, és közben figyelték a kommunikációs-, problémamegoldó- és meggyőzőkészségüket. A kérdések kötetlenek voltak, és a céljuk az volt, hogy a vizsgázót kizökkentsék a komfortzónájából. Shane mindig is jó rögtönző volt, de nyers beszédstílusa és a változatos szókincs hiánya elégséges értékelést eredményezett. A hatodik lépés az orvosi vizsgálat és a pszichés felmérés volt. Az orvosi vizsgálaton hallás, látást és testzsírszázalékot ellenőriztek elsősorban, a pszichés vizsgálaton pedig a pszichés és pszichiátriai állapotot mérték fel. Természetesen Shane a vizsgálatok alapján alkalmasnak bizonyult a feladatkör ellátásra. A hetedik, egyben utolsó lépés a kinevezési ceremónia volt, ahol a kadétokat hivatalosan is próbaidős Police Officer I rendfokozatra léptették elő. OFFICER SHANE NORTON Police Officer I 2012 tavaszán került kinevezésre Shane, és a szolgálatát a Mission Row Community Police Stationon kezdte meg próbaidősként. Shane egy szigorú és tapasztalt férfi kiképzőtiszttől szeretett volna tanulni a próbaidő alatt, de Lydia Smith Field Training Officer mellé osztották be. Shane a kezdeti csalódottság ellenéré érdeklődve kezdte meg az első szolgálati napját Lydia mellett. Mint a legtöbb kezdet, ez sem volt zökkenőmentes. Shane szarvát Lydia elég hamar letörte az első pár nap alatt. Megmutatta, hogy Shane még tapasztalatlan zöldfülű, ellenben azzal, amit gondolt magáról. Így teltek elég kínkeservesen Shane számára a próbaidőszak első hetei. Később, az idő múlásával az elsőre nem túl szimpatikus és megosztó személyiségű Lydiát kezdte Shane megkedvelni. A próbaidő alatt nem csak azt tanulta meg tőle, hogyan védje meg magát és társát, illetve hogyan érjenek haza mindketten épségben a családjukhoz minden műszak végén, hanem tanult alázatot, tiszteletet és ideológiát is. Lydia fekete rendőrnőként teljesen más megvilágításból is megismertette a világot az újoncával. Az első... 2012.07.12-én az éjszakai műszakban szolgálatot teljesítő Lydia és Shane egységét az ADAM-74-est South Los Santosba riasztották egy betöréshez. A helyszínről két férfi menekült el két irányba, így Lydia és Shane is kettéváltak. Shane üldözöttje egy sötét sikátorba menekült, ahol megbotlott, így Shane utolérte, fegyvert fogott rá és felszólította. A gyanúsított háttal Shane-nek megállt, de a kezét nem tette fel, helyette az utasítást megszegve megfordult, a nadrágjához nyúlt és előhúzott egy fegyvert. Shane nem tehetett mást, likvidálnia kellett a fekete férfit. Shane a sokk hatására nem reagált az őt kereső egységek rádióforgalmazására. A holttest mellett térdelve találtak rá teljesen magába fordulva, szótlanul, összetörve. Ez volt az első emberölése. Az Internal Affairs (Belső Ügyosztály) nyomozást indított, melynek lezárásáig Officer Nortont felfüggesztették. A nyomozás ideje alatt Shane nem hagyhatta el Los Santost, és bármikor elérhetőnek kellett lennie 30 percen belül a Chief of Police számára. 2012-ben teszt jelleggel még csak limitált számú testkamera volt élesben használva, és Shane nem volt jogosult tesztelésre, így videó felvétel nélkül kellett a nyomozást lezárni. A körülmények részletes kivizsgálását követően az Internal Affairs nem talált kivetni valót Shane intézkedésében, így folytathatta a szolgálatot. Kötelezően és rendszeresen kellett neki pszichológushoz járni két hónapon keresztül. Az első emberölés feldolgozásához Shane-nek ennél jóval több időre volt szüksége, és mély nyomot hagyott Shane lelkében. Lydia ebben az időszakban is mindenben támogatta Shane-t, aki végül sikeresen zárta a próbaidőt. Police Officer II Shane érdeklődése a nyomozói munka iránt alább hagyott Lydia mellett, FTO-ként szeretett volna tevékenykedni, de nem mondott le régi vágyáról. Lydia tanácsára célul tűzte ki azt, hogy ameddig lehet, terepen fog szolgálni, és újoncokat képezni, később pedig jelentkezik nyomozónak. Amint lehetőség nyílt rá, jelentkezett FTO képzésekre, mellette pedig PO II-ként több éven keresztül rengeteg tapasztalatot gyűjtött. A kötelezően Police Officer II-ként leszolgált idő után pár hónappal 2018 április 21-én Shane-t előléptették, és Field Training Officerként folytatta tovább a Los Santos Police Departmentben. Police Officer III Shane egy szigorú, ellentmondást nem tűrő kiképző, de rendkívül lojális és lelkiismeretes. FTO-ként kettő újoncot segített át sikeresen a próbaidőn és mindkét újoncával tartja a kapcsolatot, akik azóta már Police Officer II-ként tevékenykednek az állományon belül. Shane jelenleg egy Police Officer II mellett teljesít szolgálatot, míg be nem osztanak mellé egy újoncot.
    7 pont
×
×
  • Új létrehozása...